Tegnapi újság

A gépeltérítések aranykorának számító hetvenes-nyolcvanas években is ritkaság volt az, hogy egy napon négy gépet térítsenek el Nyugat-Európa fölött, ráadásul mindegyik gép célállomása New York volt.

Antall József, Boross Péter vagy Horn Gyula idején ilyen bezzeg nem fordulhatott volna elő. Orbán Viktor miniszterelnök a feleségével nyílt napot tartott a Parlamentben, és 280 szerencsés látogatót fogadott, akiket 3 821 jelentkező közül sorsoltak ki. Sorsolás nélkül bekerültek egy kecskeméti idősotthon lakói, köztük egy 103 éves néni, valamint egy hétgyermekes budapesti család. A látogatókat csoportokba osztották, a miniszterelnök minden egyes emberrel kezet fogott.

Húsz évvel ezelőtt, 1991. augusztus 19-én saját kormányának tagjai, a hadsereg és a KGB magas rangú tagjai puccsot kíséreltek meg Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke ellen. A puccs ugyan néhány nap alatt megbukott, azonban felgyorsította a Szovjetunió felbomlását, és a későbbi orosz elnök, Borisz Jelcin megerősödésében is fontos szerepet játszott.

1967. július 29-én az egyik saját vadászgépéről véletlenül elindított rakéta miatt szabályosan csatatérré változott a USS Forrestal amerikai repülőgép-hordozó fedélzete, a pusztító lángokban 134-én életüket vesztették, 21 vadászgép megsemmisült, a károk mértéke meghaladta a 72 millió dollárt, derül ki a hajóra emlékező Forrestal.org-on. John McCain későbbi amerikai szenátor és republikánus elnökjelölt éppen csak megúszott egy robbanást.

Haldoklik az Aral-tó - adta hírül a Népszabadság 1987. június 16-én, a vezető hír meg az volt, hogy Budapestre érkezett Csao Ce-jang a kínai államtanács elnöke, megbízott pártfőtitkár. Nagy esemény volt ez, első alkalommal látogatott kínai pártvezető Magyarországra.

"A budapesti magyar-kínai eszmecserék, a most aláírt megállapodások kapcsolataink új szakaszát, új minőségét is jelzik. Az utóbbi öt évben már meghétszereződött a két ország áruforgalma: a jövőben a

kereskedelem mellett a gazdasági együttműködés a közös vállalatok, kooperációk révén, a bankkapcsolatok fejlesztésével bővülhet". Ezt az összegzést az 1987. június 19-i Népszabadságból vettük.

24 éve természetesen végig vezető anyag volt az MSZMP központi lapjában a háromnapos látogatás, de címekben meglepően visszafogott volt a Népszabadság: "Csao Ce-Jang ünnepélyes fogadása a Kossuth Lajos téren", "Kínai vendégünk zárótárgyalásai Budapesten", "Csao Ce-jang elutazott hazánkból". Hogy mennyit fejlődött címadásban a kommunizmus óta az újságírás, azt bizonyítja a napilapok közül véletlenszerűen kiválaszott hétfői Magyar Nemzet öthasábos címe: "Történelmi együttműködés Kínával ", alcímben: "Példátlan megállapodásokat hozott Ven Csia-pao miniszterelnök magyarországi látogatása"

Két fő oka volt annak, hogy a magyar lapok és híradók 1986 tavaszán nem tudtak részletes tájékoztatást adni a csernobili balesetről. Egyrészt a szovjet források szűkszavúsága, másrészt az a tény, hogy akkor még a rendszerváltás előtt voltunk: szovjet katonák állomásoztak az országban, és a szocialista politikai rendszer ellenőrizte a keleti szomszédunkról szóló rossz híreket.

Éljen május 1-je!

Moszkva először április 28-án este, majdnem három nappal a katasztrófa után adta hírül, hogy üzemzavar történt egy atomerőműben. Az MTI egy rövid hírben tudatta: „Előre beütemezett karbantartás közben történt egy baleset, megnövekedett a sugárzási szint, amely azóta már helyre is állt, folyik a károk felmérése és a helyreállítás.” Az esti tévéhíradó is bemondta a balesetről szóló hírt.

Ezután még aznap este újabb és részletesebb jelentés érkezett a távirati irodától, de szigorúan a szerkesztők tájékoztatására, tilos volt nyilvánosságra hozni – írja Horváth Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Fenntartható Fejlődésért Szakkollégiumának munkatársa a magyar sajtóvisszhangokról szóló tanulmányában. Bedő Iván, a rádió hírszerkesztőségének ügyeletes vezetője a tiltás ellenére a BBC hírére hivatkozva mégis bejelentette a katasztrófát az este kilenckor kezdődő híradóban. Az adást a rádió vezetése letiltotta, Bedőt megbüntették.

Április 29-én sem Csernobil szerepelt a címlapokon, hanem a készülődés a május 1-jei felvonulásra. A Népszabadság a második oldalon hozott egy rövidke hírt, amelyben csak a szerencsétlenség ténye szerepelt, és annyi, hogy a Szovjetunióban ez volt az első ilyen baleset. Másnap Marjai József miniszterelnök-helyettes vezetésével létrejött egy rendkívüli kormánybizottság, amelynek feladata a katasztrófáról szóló tájékoztatás irányítása volt. Innentől kezdve a lapok rendszeresen cikkeztek Csernobilról, de továbbra sem fő hírként kezelték (a címlapokon továbbra is a május elsejei várakozás, illetve az ünnepségek értékelése szerepelt).

Számok nélkül

Április 30-án a Népszabadság már hosszabb cikket közölt a negyedik oldalon, amelyben kitért arra, hogy az erőműből radioaktív anyag szivárgott ki. A cikk két halottat és sérülteket, valamint az erőműhöz közel lakók kitelepítését is említi. A TASZSZ-ra hivatkozva azt írja, hogy a helyszínen dolgozó szakemberek stabilizálták és folyamatosan ellenőrzik a sugárzás mértékét. Más országokról is szó esik: a cikk közli, hogy Skandináviában, Csehszlovákiában és Lengyelországban megnövekedett sugárzást mértek, de ez már csökkent. Az írás alcímében viszont azt állítja, hogy Magyarországon még nem növekedett meg az aktivitás, holott a felhő már április 29-én elérte hazánkat. A cikk vége a felesleges pánikot igyekszik megelőzni: leírja, hogy a paksi erőmű biztonságos, nem olyan rendszerű, mint a csernobili.

A május első napjaiban megjelent hírek már főként azzal foglalkoztak, hogy Magyarországot hogyan érinti az ideért radioaktív felhő: május elsejétől kezdve a Népszabadság is többször beszámolt arról, hogy nőtt a radioaktivitás a környezetben, de sugárzásértékeket nem ír a lap, holott az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) bizonyára rendelkezett pontos adatokkal. A lap tehát számok nélkül nyugtatta az embereket, május elsején például így: „A legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő, a mért értékek alig térnek el a mindennapi értékektől.”

Ezek a hírek azonban nem tudták teljesen megnyugtatni a közvéleményt, éppen azért, mert a tudományos háttért és a magyarországi helyzetet csak részben magyarázták el (a legtöbb cikk például nem tett különbséget külső és belső sugárterhelés között). Az olvasók így azt tapasztalták, hogy miközben a lapok és a híradók azt hangoztatják, nincs semmi baj, több olyan intézkedés is történik a környezetükben, ami aggodalomra ad okot. Például több településen cserélték a játszótéri homokozókban a homokot, a polgári védelem pedig minden lehetséges fórumon azt hangoztatta, hogy a kerti zöldségeket alaposan és többször meg kell mosni, termelői tej helyett pedig zacskós tej fogyasztását javasolta.

Alapos tájékoztatás híján nehéz volt elhinni, hogy ezeket az intézkedéseket csak az elővigyázatosság diktálja, és nincs komoly baj – ráadásul sok olvasó eleve kétellyel állt hozzá az MSZMP érdekeit gyakran kiszolgáló médiához.

Nyugati hisztériakeltés

A májusi hírek másik fő csapásiránya a Szovjetunió kínos helyzetének enyhítése volt. Május 4-én moszkvai tudósítóját idézve arról írt a Népszabadság, hogy a katasztrófaelhárítás szervezetten zajlik – ez akkor már valószínűleg így is történt, de az első, áprilisi napokban jelentős késéssel álltak neki a szovjetek a mentésnek. A hír Borisz Jelcint (akkor a moszkvai pártbizottság első titkára) is idézi, aki két halottat és 18 súlyos sebesültet említ, pedig ekkor már sejteni lehetett, hogy ezek a számok jóval magasabbak lesznek.

A cikk arról is ír, hogy a szovjet tévé híradójában „külföldi turistákkal beszélgettek, akik provokációnak, nyugati kormányok szovjetellenes hangulatkeltésnek minősítették az erőműben történt szerencsétlenség körüli kampányt.” A Népszabadság a következő napokban is többször említette „egyes nyugati lapok hisztériakeltését”, miközben arról egy szó sem esett, hogy a május 4-én hazánk fölül elvonult radioaktív felhőt a következő napokban visszasodorta a szél az ország keleti felére.

A Népszabadság május közepén megjelent lapszámai már több száz sebesültről írnak, de magyar, illetve szovjet sugárzásadatok továbbra sem szerepelnek ezekben. Az olvasóknak csak a rendszerváltás utáni kutatásokból és cikkekből derült ki, hogy a Magyarországot ért sugárzás valóban nem volt veszélyes. Az 1986-os május elseje viszont jól sikerült a radioaktív felhő alatt.

"Mindenki tudta, mindenki várta, hogy az első ember, aki felemelkedik a Kozmoszba, az első szocialista nagyhatalom, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének polgára lesz. Most mégis tétován keressük az öröm méltó szavait. Hiszen itt nemcsak a Szovjetunióról van szó, hanem az ügyről is, a kommunizmus ügyéről, amely nemzetközi, amely korunkban egyet jelent mindazzal, ami szép és nagyszerű az emberi nemben."

Nehezen találta a szavakat a Népszabadság moszkvai tudósítója, amikor elküldte bevallottan meghatott cikkét Jurij Gagarin 1961. április 12-i űrutazásáról. Bár azt írta, hogy nyílt titok volt az első űrrepülés, ebben koránt sincs igaza.

Nem túl eredeti, mi több, kifejezetten hülye kérdés: ki a fene gondolta volna 1975. március 3-án, Varga Imre szobrászművész parlament melletti Károlyi-emlékművének avatásán, hogy jó harmincöt év múlva egy politikai tüntetésen kipát tesznek a szoboralak fejére, és táblát akasztanak a nyakába azzal a felirattal: ÉN FELELEK TRIANONÉRT. Mi több: néhányan még hurkot is dobnak a szobor nyakára, és a kötelet vagy nyolcan-tízen húzni kezdik, de a ledöntéstől megmentik a művet a pártcsendőrök.

Nick Leeson ma 43 éves brit üzletember, nyolcadik éve él második feleségével; éves fizetése nagyjából 50 000 font, legalábbis ennyi volt a kilencvenes évek első felében. Ha ebből egy fillért sem költene el, akkor mától számított 16 540 éven belül vissza tudná fizetni azt a pénzt, amit 1995 elejére elüzletelt – ha még lenne kinek. Határidős kontraktusokon ugyanis rövid idő alatt összesen 827 millió angol fontot bukott el – ez mai árfolyamon számolva 267,1 milliárd forintnak felel meg –, amivel csődbe vitte a megszűnéséig a legrégibb brit pénzintézetnek számító, 1762-ben alapított Barings Bankot, amely egykor a Napóleon elleni háborúkat is finanszírozta.

Galtür egy mindössze 878 lakosú falu Tirolban, negyven kilométeres összefüggő pályarendszerével osztrák mércével nem is túl jelentős síterep.1999 februárjában azonban sokkal többen ismerték meg a helyet annál, ahányan valaha itt síeltek. Itt történt az utóbbi negyven év legsúlyosabb alpesi lavinakatasztrófája.

A jégkorong történetének egyik legfantasztikusabb győzelme született 1980. február 22-én Lake Placidban. A február 14-én rajtolt téli olimpia utolsó előtti napján a házigazda Egyesült Államok csapata a torna négyes döntőjének első mérkőzésén 4-3-ra megverte a Szovjetuniót (majd miután megverte a finneket is, a svédek ellen pedig már korábban döntetlent játszott, megnyerte az olimpiát).

A meccs és az 1980-as torna abszolút esélyese a szovjet csapat volt, amely 1964-től minden olimpián aranyérmes volt, a négy tornán 24 meccséből 22-t nyertek (utolsó vereségüket olimpián 1968. február 15-én, vagyis több mint 12 éve szenvedték el). Lake Placidben is jól indultak, az első öt meccsüket nyerték. Az 1980-as csapatban olyan fiatal zsenik játszottak, mint a húszas évei elején lévő Fetyiszov, Kaszatanov és Makarov és a még csak 19 éves Krutov, illetve olyan sztárok, mint Harlamov, Szkvorcov vagy a későbbi válogatottsági csúcstartó és válogatott gólkirály Malcev (több mint 320 meccs, csaknem 250 gól).

Az amerikaiak csapatában csak főiskolások szerepeltek, NHL-esek nem, a torna kezdetén a négy közé jutást sem várták tőlük. Az olimpia nyitónapján a Népsport is arról írt, hogy a csehszlovákok és a szovjetek a nagy esélyesek – a hetvenes években csak ez a két csapat lett világbajnok –, a világversenyeken a négy közé általában a svédek és a kanadaiak jutottak még.

Ma már természetes, hogy Budapesten viszonylag ritkán látunk patkányt. Nem volt ez mindig így. A hetvenes évek elejéig köztünk éltek, Budapesten 2,5-3 millió példány volt, a belső kerületekben különösen elszaporodtak.

"Teng Hsziao-ping, a kínai reform és nyitás politikájának atyja tegnap, 92 éves korában elhunyt Pekingben. A nagy tekintélyű vezető, aki 1994 februárja óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, a Pekingben kiadott közlemény szerint előrehaladott Parkinson-kórban és tüdőfertőzésben szenvedett, s az ezekből adódó komplikációk okozták halálát" – így kezdődik a Népszabadság.1997. február 20-i számának a lakonikusan Meghalt Teng Hsziao-ping címet viselő cikke, amelyből az is kiderült, hogy a temetésének intézésére 459 tagú bizottságot hoztak létre Pekingben.

Az elhunyt Tengre aznap még egy cikkel, a Teng Hsziao-ping, a kínai reformok atyja címet viselő életrajzzal emlékezett a lap, míg másnap Dunai Péter tollából közöltek egy nagyobb portrét Teng Hsziao-ping, az ember, aki rizst adott címmel, amelyben a huszadik század tíz legjelentősebb személyisége egyikének nevezték őt.

1983. február 18. előtt a Wah Mee klub a Seattle-i kínai negyed egyik legendás helye volt. Félig kártyabarlangként, félig illegális kocsmaként működött, és híres volt az egész északnyugati parton. Itt ment a legnagyobb tétben a játék ezen a vidéken, a kínai közösség befolyásos üzletemberei és meghatározó alakjai közül is sokan jártak ide, a nyertesek több tízezer dollárral gazdagodtak egy-egy este alatt.

A szerencsejáték ugyan illegális volt, de a rendőrök eltűrték, mert ők is megkapták a maguk részét a klub pénzéből. Azon a napon azonban nem csak a klubban, hanem szinte az egész kínai negyedben megváltozott minden.

Hetek óta fokozódott a feszültség, végül 1979. február 17-én szinte a teljes határ mentén kínai csapatok hatoltak be Vietnam területére. A huszonkilenc napig tartó háború alatt mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, százezernél is többen halhattak meg a harcokban Vietnam északi részén.

A Központi Bűnüldözési Igazgatóság harmincegyrendbeli csalással, továbbá négyrendbeli sikkasztással gyanúsítja Zemplényi Györgyöt – idézi a Népszabadság az azóta különös eseteiről elhíresült, és egyenruhájától is eltiltott Kiss Ernő dandártábornokot, a mai Nemzeti Nyomozó Iroda elődjének, a Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak a főigazgatóját. A lap tudósítása szerint a rendőrség arra jutott: az úszószövetség egykori elnöke harmincnyolc jogi és magánszemélynek bizonyíthatóan 452 millió 784 ezer forint kárt okozott.

Az 1961. február 14-i Népszabadság a címlap alján, de nyomtatott nagybetűkkel közli a hírt: MEGGYILKOLTÁK LUMUMBÁT!

Egy átlagos napon a hajtás fölött futott volna a szalagcím, de nem volt ez átlagos nap, mivel a szovjet Venus-rakéta egy 643 kilogrammos bolygóközi állomást röpített a magasba. Járt a dicséret a felcímben: "A világ csodálattal adózik a szovjet űrkutatás új, nagy sikerének."

Két fiatal miniszterelnök találkozott Pozsonyban 1999. február 12-én, miközben Magyarország a hó fogságában volt, a rendkívüli időjárásban nyolc ember vesztette életét.

Még néhány cím az aznapi Népszabadságból: Bill Clintont felmentették a vádak alól. A Postabank feljelentette Princz Gábort. A déli autópálya igazolja magát.

Viszonylag kevés figyelem jutott 1990-ben Dél-Afrikára, pedig ott is rendszerváltás, vagy ahogy ők nevezik, átalakulás zajlott. Kelet-Európa elvitte a show-t, de azért Dél-Afrika is tudott szenzációval szolgálni.

„Az új vezető [Grósz Károly] csak májusban vette át a hatalmat, és otthon úgy nevezik: gorbacsovi típusú magyar miniszterelnök. Nem kevesebb ő, mint az első magyar kommunista vezető, aki valaha is hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban” – lelkendezett a kommunizmus elleni harcban élenjáró, a liberális Washington Post ellensúlyaként alapított Washington Times 1988. augusztus 3-án, Grósz Károly látogatása után.

1988. február 3-án, délután három óra egy perckor a TT nevű svéd hírügynökség kiadott egy gyorshírt arról, hogy Csernobil után újabb szovjet atomerőműben történt katasztrófa. A hírt közreadta a svéd közszolgálati rádió, villámgyorsan elterjedt az országban, majd a világban.

Tizennégy éves, négy hónapos és huszonkét napos volt a szabadkai születésű Lékó Péter, amikor 1994. január 30-án véget ért a sakkozók hollandiai Mekkájában, Wijk aan Zeében az év első jelentős nemzetközi tornája. A versenyt követően Lékó – aki a tízfős tornán két győzelemmel, hat döntetlennel és egy vereséggel zárt – a világ legfiatalabb sakknagymestere lett. Az addigi rekord egyébként a címet 15 évesen és 4 hónaposan megszerző Polgár Judité volt, aki Bobby Fischer 1958-as korrekordját, a 15 év 5 hónapot döntötte meg 1991-ben.

Az Amerikai Egyesült Államok történetének addigi legsúlyosabb űrkatasztrófája történt 1986. január 28-án, kedden, helyi (floridai) idő szerint 11 óra 40 perckor: nagyjából 73 másodperccel az elrajtolása után, megközelítőleg 15 000 méteres magasságban felrobbant a Challenger űrrepülőgép.

Az izzó lángcsóvává vált, darabjaira hullott űrrepülő legénysége hét főből állt, valamennyien meghaltak. A földi maradványaikat rejtő utaskabint a korabeli magyarországi sajtóhírek tanúsága szerint csak március első napjaiban találták meg. Egy március 11-i Népszabadság-cikk szerint a floridai partoktól negyven kilométerre keletre, 30 méteres mélységben bukkantak a roncsra, amiben "űrhajósok maradványai" is vannak.

A legénységből hatan profiok voltak, négyen – Francis Dick Scobee parancsnok, Judith Resnik, Ronald McNair és Ellison Onizuka küldetésfelelősök – korábban már jártak az űrben, míg Michael J. Smith pilóta a Haditengerészet tesztpilótája, Gregory Jarvis rakományfelelős pedig a légierőnél szolgált századosi rangban. A személyzet hetedik tagja egy civil, Christa McAuliffe volt. Ő egy New Hampshire-i pedagógusként került az űrrepülőre – ahol hivatalosan rakományfelelősi tisztséget kapott –, a Tanár az űrben program nagyjából 11 000 résztvevőjéből választották ki; a tanítványai a földi űrközpontban, lényegében a helyszínen voltak a katasztrófa szemtanúi.

"Nem veszünk el földet olyantól, aki használja azt" – ígérte 1980. január 27-én Robert Mugabe, aki ötévnyi kényszerű száműzetés után tért vissza az akkor még Rhodéziának nevezett későbbi Zimbabwébe, hogy alig néhány héttel a parlamenti választások előtt előkészítse várható győzelmét.

„Egységforrottságra tett kísérletnek tekinthető, hogy az SZDSZ országos tanácsának elnökségébe olyanok kerülek be, akik tavaly novemberben nem akartak ügyvivők lenni” – mondta Tamás Gáspár  Miklós 1992. január 25-én, azután, hogy a liberálisok ot-jának elnökévé választották. Egy hasonlattal: az ügyvivői testület a párt kormánya, az ot a parlamentje volt.

1972. január 24-én elfogtak egy japán katonát, aki huszonnyolc évig bujkált Guam dzsungeleiben, ahova még a második világháborúban vezényleték. Jokoi Soicsi ugyan 1952-ben értesült arról, hogy a harcok véget értek, azonban tartotta magát a Japán Császári Hadsereg elveihez, és nem adta meg magát, amellyel a kiképzés szerint magára és császárára is szégyent hozott volna.

A madridi Atochánál elkövetett mészárlásról a legtöbb embernek a 2004-es robbantás jut eszébe a pályaudvar felé tartó vonaton, melyben 191 ember halt meg és 1800-an sérültek meg. Történt azonban egy másik mészárlás is a pályaudvar közelében, 1977-ben. Akkor ugyan jóval kevesebben haltak meg, öt halálos áldozata volt, de az eset így is a spanyol demokratikus átalakulás egyik meghatározó pillanata lett.

Az, hogy a világon minden valamire való híres ember magyar, de legalábbis magyar származású, épp olyan szerves része össznépi önképünknek, mint az, hogy hetedhét országból csodájára járnak szakácsművészetünknek – rántotthúsos-paprikáskrumplis Michelin-csillagokban tündököl a magyar konyha –, hogy a nemzet testén szörnyű sebet ejtő trianoni trauma óta mi vagyunk az egyetlenek, akik ennenmagukkal határosak, és hogy bár zsigerileg magunkban hordozzuk a zsenialitást, kiteljesedni csak az anyahon kebléből kivetve, egy új hazában tudunk.

A huszonhét éve, 1984. január 20-án elhunyt Johnny Weissmüller, aki ha nem is az első, de a legismertebb Tarzanként vonult be a filmtörténetbe, mint a dzsungel egy szál ágyékkötővel és Csita majommal ellátott ura, több szempontból is ennek a csodás közhelyparádénak a bizonyítéka. Magyar származású volt, sikeres lett, de egy új hazában, és ráadásul a későbbi trianoni határokon túl született.

Mindebből semmit nem tudhatott meg az a magyat újságolvasó, aki fellapozta az 1984. január 22-i Népszabadságot. A lap arról ugyan beszámolt egy rövidhírben, hogy – idézve a felcímet és a címet – Tarzan nincs többé; Meghalt Johnny Weissmüller. A cikkben azonban szó sincs a magyar szálakról: megírják, hogy Szombatra virradó éjszaka a mexikói Acapulcóban 80 éves korában elhunyt Johnny Weissmüller, az ötszörös gyorsúszó olimpiai bajnok, aki később színészként is, mint Tarzan óriási sikereket ért el, majd nemsoká jön a rövid életrajz, ami azonban így kezdődik: Johnny Weissmüller a pennsylvaniai Windberben született". Mondhatnánk, hogy hát igen, így működött a nemzetietlen pártsajtó az átkos komenizusban – sőt, még ígyebbül, döbbenünk meg, hogy a Magyar Nemzetben sem írják meg a valóságot, sőt, konkrétan semmit nem írnak Weissmüller haláláról –, holott nem erről van szó. Hanem arról, hogy a derék Johnny, amikor már nagyon nagy ember volt, elkezdte átírogatni az életajzait. Előbb müncheninek, majd chicagóinak, pennsylvaniainak mondta magát, de a Velvet egy korábbi cikke szerint mondott olyat is, hogy Ferenc József császár egyik tengerészének fia..

Hogy egyébként mennyire is volt magyar? Annyira, amennyire magyar származású lehet egy Temesvár-közeli, magyarok és németek lakta községben (Szabadfaluban) született kisfiú, akinek az apját Weissmüller Péternek, anyját Kersch Elisabethnek hívták, és akit otthon mindenki Hansinak szólít. Mindegy, ami tény: mára határon túlivá lett magyar nyelvterületen született 1904-ben – Szabadfalu ma már Temesvár egyik külső kerülete –, de szülőfalvából biztosan nem emlékezhetett semmire: csak hat hónapos volt a kis Hansi, amikor Johnnyvá változott.

1977. január 19-én havazni kezdett Miamiban. Ez önmagában talán nem tűnik olyan nagy dolognak, a feljegyzések szerint azonban ez volt az egyetlen eset a város történetében, amikor havazott. Nem volt nagy mennyiség, és néhány órán belül el is olvadt, Miami lakóinak azonban így is felejthetetlen maradt.

Harminc éve, 1979. november 4-én a teheráni egyetem pár száz feltüzelt, szélsőséges muszlim diákja elfoglalta az Egyesült Államok iráni nagykövetségét. Bár az akciót kitervelő kis csoport eredetileg csak erődemonstrációnak szánta a pár naposra tervezett megszállást, az végül 444 napig tartó túszdrámává alakult, minden idők egyik legrosszabbul sikerült mentőakciójával.

A teheráni diákok alaposan beleköptek a geopolitikai levesbe, akciójuk közvetlen hatással volt az iráni forradalom végkimenetelére és az 1980-as amerikai választásokra, közvetve pedig még a Szovjetunió sorsára és a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra is.