Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

1988: Back in the USSR

02.08.

2008.02.12. 15:19
4 hozzászólás

A nyugati világ kedvencévé váló Mihail Gorbacsov 1988. február 8 -án a következő nyilatkozatot adta:

„A genfi afgán-pakisztáni tárgyalások gyors és sikeres befejezésének elősegítésére törekedve a Szovjetunió és az Afganisztáni Köztársaság kormánya megállapodott a szovjet csapatkivonás kezdetének konkrét időpontjában – 1988. május 15. –, s tíz hónap alatt befejeződik a kivonás.”

A szovjet csapatok 1979. december 27 -e óta tartották megszállva az országot. Néhány hónappal korábban a kommunista Hafizullah Amin vette át a hatalmat, de országszerte lázongások robbantak, ezért volt szükség az internacionalista segítségnyújtásra. A gerillaháború egészen a szovjet csapatok 1988-as kivonásáig tartott.

000 SAPA990125164080
Fotó: Douglas E. Curran / AFP

A másnapi lapok közül egyedül a Népszabadság engedett meg magának egy, a jövőre fókuszáló kommentárt:

„Nem lenne értelme itt most elemzni, mi előzte meg a szovjet csapatok afganisztáni behívását, miféle politikai elhatározással idézték elő az akkori helyzetet. Az afganisztáni mérleget majd megvonják a történészek.”

A kommunisták hatalmát a százezer szovjet katona kivonása után négy évvel döntötték meg. Afganisztánban most, a tálibok elűzése után több mint hat évvel is mindennaposak a merényletek, a NATO-t pedig éppen szakadás fenyegeti amiatt, hogy a tagállamok egy része, élen az USA-val, növelné a szövetséges katonák létszámát, mások viszont ezt ellenzik. És még szintén mostanában történt, hogy a nyugati katonák uralta országban halálra ítéltek egy fiatal újságírót, mert a vád szerint vallásgyalázást követett el egy olyan cikkel, ami arról szól: Mohamed próféta semmibe vette a nők jogait. Egy NATO-tagállam polgáraként felmerül bennem a kérdés: ezért bombáztuk szét 2001-ben az afgán pusztát?

De térjünk vissza az 1988-as Népszabadsághoz. A kommentár zárógondalatát akár aktualizálni is lehetne:

„A háború sebei sem gyógyulnak egykönnyen, s az el nem kötelezett, többpártrendszerű és vegyes gazdaságú Afganisztán megteremtése nehéz folyamatnak ígérkezik. És ha sikerül? Akkor bebizonyosodhat, hogy a legbonyolultabb helyi konfliktusok is megoldhatók. Példa lehetne ez arra, miként lehet fölszámolni egy tűzfészket és könnyíteni a világot terhelő válságok súlyán. Ezért az, ami ott, Közép-Ázsia kopár hegyei és termékeny völgyei között történik, ma már nemcsak az afgánok, szomszédaik és a nagyhatalmak ügye. A moszkvai és a kabuli döntés eredményessége ezért világérdek.”