1991: meghalt Krassó György

Kollégánk, Bogád Zoltán 13 éves korától részt vett a Krassó György vezette Magyar Október Párt megmozdulásaiban. Közvetlenül a rendszerváltás előtti időkből számos állambiztonsági jelentés tartalmazza a nevét, Krassó Györgyével együtt. És néhány fotó is készült akciózásaikról, ezen például állampárti rendőrrel alkudozik a Magyar Október maroknyi csapata, farmerdzsekiben és szemüvegben az alábbi visszaemlékezés szerzője, Bogád Zoltán.

"Krassó György 1932. október 19-én született, és már 14 évesen a politika felé fordult, korkedvezménnyel belépett a kommunista pártba. Bár hozzákezdett gimnáziumi tanulmányaihoz, annak érdekében, hogy testközelből szemlélhesse a munkásosztályt, félbeszakította tanulmányait és jelentkezett a Csepeli Vas-és Fémművekbe, ami akkor éppen Rákosi Mátyás nevét viselte.

1951-ben, tizenkilenc évesen szabadul horizontál esztergályosként és nem sokkal később beiratkozik a közgazdasági egyetemre, ahol érettségi nélkül kezdheti meg tanulmányait, vizsgái előtt azonban kizárják az egyetemről, és csak 1976-ban tud diplomázni.

1956-nak aktív résztvevője, fegyverrel harcol a rádiónál, néhány napig a forradalom alatt őrizetbe is veszik, annak leverése után röplapokat készít és terjeszt, amiért tízéves börtönbüntetést kap, 1963-ban amnesztiával szabadul, de még abban az évben eljárást indítanak ellene izgatás vádjával, végül felmentik, de szinte egész életét végigkísérik a hatósági zaklatások. 1969-ben például azért akarják elmarasztalni, mert a vád szerint megsértett egy rendőrt, illetve – miközben őt verték meg – azt próbálják rábizonyítani, hogy megütött egy hatósági közeget.

A kezdetektől, azaz 1979-től részt vesz az ellenzéki mozgalmakban, 1981-ben saját kiadót alapít. Kevéssé ismert, de a hetvenes években szenvedélyes lóversenyfogadó, aki saját szisztémája alapján igyekszik megfejteni a magyar lósportot, de csak egyszer üti komolyabb nyeremény a markát, amit néhány hét alatt újra eljátszik.

Tevékenységéért folyamatos üldöztetésnek van kitéve, házkutatások követik egymást, majd rendőri felügyelet alá helyezik. Életében először akkor jut útlevélhez, amikor bátyja egy gázrobbanásban súlyosan megsérül. 1985-ben távozik Londonba, egy évvel később menedékjogot kap és Nagy Imre és mártírtársai újratemetéséig emigrációban él, közben a BBC magyar adását, illetve a Szabad Európa Rádiót tudósítja a magyarországi eseményekről. Három nappal Nagy Imre újratemetése előtt érkezik haza, és azonnal elhatározza barátaival, hogy külön megemlékezést szervez a Hősök terén azoknak a névtelen forradalomároknak az emlékére, akiket az újratemetésen a hatodik, üres koporsó jelképezett.

Elégedetlen ugyanis a hivatalos szervezéssel, mivel nem szónokolhat akárki, egy szervezőbizottság dönt arról, ki mondhat beszédet. A külön megemlékezés végül elmarad, Mark Palmer akkoriban Budapestre akkreditált amerikai nagykövet az utolsó pillanatig győzködi, hogy álljon el ötletétől, mert ez veszélybe sodorhatja az újratemetés egészét. Cserébe Krassó és néhány barátja az MTV Napzárta című műsorában szerepelhet, akkor a frissen zászlót bontó Magyar Október Párt alapítóiként nyilatkoznak meg. A pártalapítást az motiválta, hogy nem tartották legitimnek az akkor zajló háromoldalú tárgyalásokat (Ellenzéki Kerekasztal, MSZMP, szakszervezetek).

A Magyar Október Párt alig másfél éves érdemi működése Krassó egyik főműve. A politikát humorral keverő formációban e sorok szerzője nyert korkedvezményes felvételt, igaz némileg hamarább, nem 14, hanem 13 évesen. De Krassót már gyerekként sikerült megismerni. Fő utcai lakásában árulta a szamizdatokat, állandó viselete egy jellemzően színes alsónadrág volt. De mit sem változott mindez, amikor Krassó visszaszerezte Fő utcai lakását, már mint pártalapító.

A Magyar Október Párt első látványos akciója a Münnich Ferenc utca visszakeresztelése volt Nádor utcává, először békés eszközt választottunk, vagyis szigetelő szalaggal áthúztuk Münnich nevét és alá szögeltük a Nádor utcát kartonból, ezt azonban addig, amíg Kádár János temetése alatt megkoszorúztuk az ’56-osok sírját, az arra illetékes hatóságok leszereltek. Két nappal később már ragasztottunk: az utcatáblára helyeztük a Nádor feliratot, de még ezt is le tudták szedni, végül jött újabb pár nap múlva a drasztikus megoldás, amikor a Münnich Ferenc utca nevét piros festékkel lefestettük és rákerült a Nádor felirat. Ez már napokig a helyén maradt, amíg a Fővárosi Tanács újra nem gyártatta a táblákat. Ezután azonban már csak néhány hónapot kellett várni arra, hogy visszanyerje régi és mostani nevét is a Nádor utca.

Egy másik emblematikus akció volt, amikor Csepelen, Óbudán és Újpesten a közelgő áremelésekre célozva zsíros kenyeret és rántott levest osztottunk annak demonstrálására, hogy nem sokára már erre se futja majd.  A párt indulójának ide vonatkozó rigmusa a Popey, a tengerész dallamára: A Magyar Október Párt/Pisztoly helyett levest ránt/A zsírós kenyeret vedd el, amíg lehet/Ki tudja mi vár reánk.

A Városligetben bemutatott népszínmű a Nemzeti Kerekasztalt figurázta ki. A háromszögletű kerekasztal l lovagja a tárgyalóasztalnál csak olyan szavakat harsogott, hogy reform, demokrácia, de végül összekaptak a koncon, ami egy habostorta volt, és végül egymáshoz vágták. Ebben már komolyabb szerep jutott nekem, az életszínvonalat testesítettem meg, nyakamban egy életszínvonal-táblával egy létra tetején álltam, majd ahogy haladtak az események egyre lejjebb jutottam, végül már a színpadról is letaszított a narrátor Krassó, és, demonstrálandó, hogy az életszínvonal a béka segge alatt van, beletaposott a porba.

A Magyar Október Párt volt az a szervezet, amelyik nem kapott egyetlen helyiséget sem, ezért az akkor még az MSZP székházaként funkcionáló fehérházat (most képviselői irodaház) foglaltuk el. A Rádiókabaré felvételét szervezték az egykori KB-ülésterembe, amire Krassó csak úgy volt hajlandó elmenni, ha viheti a pártját is. Érkezett is 15 belépő a sajátján kívül, így a Nádor utcai pártirodából táviraton értesítettük a potenciális párttagokat a megjelenés szükségességéről, hiszen akkoriban még csak elvétve volt telefon.

Krassó egyebek mellett Tamás Gáspár Miklóssal, Torgyán Józseffel és Csurka Istvánnal viccelődött, de az igazi poén akkor jött, amikor mi tizenvalahányan nem távoztunk az épületből, hanem jelképesen elfoglaltuk az épületet. Nem volt túl kiterjedt sajtókapcsolatunk, így az a fotós lehetett csak ott, akinek előre szóltam. Az emberek nem hittek a szemüknek, fülüknek, Verebes István próbált alkudozni, hogy menjünk, de nem tettük. Arra kért minket, ha arra kerül a sor, azt hangoztassuk, hogy ő mindent megtett a távozásunkért. A párt meg is tartotta első jelképes képviselő-testületi ülését (ez volt a kvázi elnökség, elnök nélkül), aztán Winkler Gyula, MSZP akkori gazdasági igazgatója próbált a lelkünkre beszélni, hogy távozzunk.

Nem hatott ránk ő sem, pedig megígérte, hogy megoldódik majd a székházgondunk, nem kell tovább szívességlakást használnunk. Közben a magyar sajtó megtudta, hogy mi nem távoztunk, és strázsálni kezdtek az épület előtt, az előtéri ruhatárnál ugyanis volt telefon, onnan pedig külföldi számokat nem, csak pestieket lehetett hívni. Így az MSZP büdzséjéből szerveztük meg a saját sajtónkat. Az újságírókat nem engedték be, mi nem akartunk kimenni. A médiamunkásoknak hajnali három óra felé azt mondták, menjenek haza, aznap már nem lesz semmi. Persze lett. A rendőrség nem volt hajlandó intézkedni, így a pártközpont civil ruhás biztonsági emberei tettek minket az utcára, nem sokkal a sajtó elzavarása után. Persze pártirodát nem kaptunk.

A párt és elsősorban is Krassó úgy ítélte meg, hogy az ajánlási rendszer megszünteti az esélyegyenlőséget, mert a tömegbázissal nem rendelkező pártok képtelenek összegyűjteni az ajánlási szelvényeket. A MOP-nak csak 4 körzetben sikerült maradéktalanul begyűjtenie a szelvényeket, de ott se indult végül senki, mert az ajánlócédulákat egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében elégettük. A választási bizottságok így már nem papírokat, hanem néhány tégelynyi hamut kaptak. A választási bizottságok persze nem vették nyilvántartásba a jelölteket, hiába érvelt Krassó azzal, hogy az nincs benne a törvényben, milyen halmazállapotban kell beadni azokat.

A MOP a választási rendszer tarthatatlansága ellen újabb akciót szervett a tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján. 1990. március 21-én ledöntöttük a Münnich-szobrot és utána több mint egy hónapot sátraztunk a parlament előtt valóban szabad választásokat követelve.

Nem voltunk egy túl profi párt, így a szobordöntéshez például egy villanyszerelő szerzett áramot az akkori Néphadsereg tér egyik BM-es házának biztosítótáblájáról, de a házlakók levették a kábelünket, mert nem ment a lift.

Új áramforrás után kellett nézni, ami végül a villanypózna lett. Igen ám, de nappal volt, így nem volt áram a lámpában, de a szakember segített, bekapcsolta a park összes lámpáját, hogy legyen áram a flexnek, amivel lefürészeltük Münnich Ferenc szobrát.

A sikeres szobordöntés után kezdődött a strázsálás. Április végéig maradhattunk, ekkor azonban a budapesti főkapitány betiltotta a folyamatos demonstrációt. A betiltásnak érvényt is szereztek, egy este megjött sok rendőr és mindenkit bekísértek, aki nem akart távozni, így szerény személyemet is, négy óra múlva mindenki szabad volt, a többieket még négyszer bevitték az éjszaka során, aztán már vissza se engedtek senkit.

A mi kiebrudalásunk után is – akárcsak 2007-ben a Kossuth tériek után - felásták a sátrazásunk helyszínét, hogy újrafüvesítsék.

Egy másik kertészeti élmény, hogy a párt szervezett egy antikommunista szombatot a Clark Ádám tér csillagtalanítására. (Virágokból volt kirakva a csillag a körforgalom közepén.) A terv szerint vörös körré alakítottuk volna a vöröscsillagot, de nem sikerült az akció, mert a Főkert megelőzött minket. Egy besúgó leadhatta a drótot, így mire nekiláthattunk volna az akciónak a vöröscsillagnak már csak a hűlt helyét találtuk.

A MOP az önkormányzati választásokon már egyáltalán nem indult. Krassó elhatározta, hogy létrehozza az 56-os Szövetséget, ami talán ma is működik, 1990 nyarán aztán megkapta sokadik szívinfarktusát, hosszas műtétek és lábadozás után tért haza Londonból, ahol a roham érte.

Onnantól a napi 5 doboz cigi helyett csak stikában szívott egy-egy slukkot, a taxisblokád idején pedig igazán elemében érezte magát.

Véletlenül csöppentünk bele az egészbe, a Kossuth téren sok taxis parkolt 1990. október 25-én. Azt hittük az '56-os sortűz áldozataira emlékeznek, Gyuri mondott is egy ilyen tartalmú szónoklatot, de kifütyülték és értésére adták, hogy a benzinár miatt jöttek ki a térre. Gyuri igyekezett az események élére állni, szórólapokat gyártott és ott volt a Kossuth téren, illetve a hídfőkön, persze a tárgyalóasztalnál megint elárulták a népet az ő interpretációja szerint."