1990: Leköpik Grósz Károlyt Leninvárosban

Ezer ember jelent meg az MDF felhívására a leninvárosi helyi televízió előtt 1990. február 14-én. Egy, a választási kampány jegyében zajló tévévitára a városba érkező Grósz Károly ellen tüntettek. Az egykori pártfőtitkár, volt miniszterelnök ekkor már túl volt a csúcson. Az 1989. októberi pártszakadás után is kitartott MSZMP-s tagsága mellett, pedig csak az eszme maradt náluk.

A tüntetés után maradt egy kétszáz főnyi csoport – róluk később úgy nyilatkoztak az MDF központjában, hogy „minden demonstráción részt vesz egy kemény mag, amelyik gyakran okoz botrányt”. Na ja, az a bizonyos „borzalmas tagság” (Szabó Iván nevezetes kijelentése az MDF kemény magjáról). Grószt lökdösték, köpdösték, az autóját ütögették. Grósz Károly végül anélkül távozott a helyszínről, hogy részt vehetett volna a vitán.

Balázsi Tibor, az MDF országos választmányának jelenlévő tagja a korabeli 168 órában így emlékezett:

„A tömeg megindult a tanácsháza felé, ahol egy Wartburg személygépkocsi várakozott, és abba ült bele Grósz Károly. Én épp akkor érkeztem oda, amikor helyet foglalt a személygépkocsiban, a hátsó ülésen. Ott egy U alak alakult ki, és az U alak kellős közepén volt ez a Wartburg. Az MDF-esek próbálták a kordont tartani, de olyan kicsi volt a hely, hogy sajnos néhányan elérték a gépkocsit, és – ahogy ezt a tévéhíradóban is lehetett látni – elkezdték ütni az autó tetejét. Ezután nagy nehezen – számomra szinte óráknak tűnt ez a néhány másodperc – a gépkocsi végre kitört ebből az U alakból, és valamerre elhajtott.”

És hol volt a rendőrség? A beszámoló alapján a rendőrség – ekkor még pártállami, de már inkább az MSZP és nem MSZMP szolgálatában – mintha nem lett volna a helyzet magaslatán, úgy is mondhatjuk, elkéstek, mint a baranyai rendőrök a tévéostrom idején. Kaló József megyei főkapitány így nyilatkozott:

„A kapitány intézkedésére URH-gépkocsi ment a helyszínre, ami azonban a Hotel Olefin előtt már senkit nem talált. A gépkocsi visszafordulva közeledett a művelődési ház felé, akkor észlelték, hogy a tömeg elzárja az útjukat, és körbeveszi az ott lévő négy-öt főt.”

Az incidenst minden párt elítélte, a Fidesz részéről például Bozóki András szóvivő, aki később kulturális miniszter lett Gyurcsány Ferenc kormányában:

„A Fidesz kommunistaellenes szervezetnek vallja magát, ellenfelének tekinti a kommunistákat, de ezt a meggyőződését az európai normáknak megfelelő politikai vitákban, politikai megmérettetésekben kívánja érvényre juttatni. A Fidesz elítéli az érzelmi indíttatású politizálást és politikai megnyilatkozásokat.”

A Kossuth rádió megkérdezte magát Grósz Károlyt is az ügyről:

„Tudja, amikor az ember feje fölött néhány centire egy ötven év körüli úr zavaros szemekkel torkaszakadtából ordítja, hogy Fehérterrort emlegettél, hát itt van, megkapod! – ez általában nem a biztonságérzetét erősíti az embernek.”

Itt álljunk meg egy pillanatra, Grósz még 1988. november 29-én a kommunista aktívaértekezleten emlegette a fehérterrort, íme:

A riporter megkérdezte Grószt arról, hogy ezek után nyugodtan sétál-e az utcán. A válasz:

„Nyugodtan, mert bevásárolni járok, mint bárki más. Összesen körülbelül ennyi a programom.”

Leninvárosban – csak 1991. február 1-én keresztelik át Tiszaújvárosra – az 1990-es választáson az MSZMP jelöltje nem indult, a második fordulóban az MDF-es jelölt szerzett mandátumot az SZDSZ-es és az MSZP-s előtt.

Grósz Károly élete végéig elhibázottnak tartotta a parlamenti demokrácia bevezetését. Magányosan, a világtól elvonultan élt gödöllői házában. 1996 januárjában veserákban halt meg.