1998: kiderült, hogy a Jupiter holdját jég borítja

A NASA 1989 október 18-án bocsátotta fel a Galileo Galileiről elnevezett szondát, aminek úti célja a Jupiter volt. A műholdat az Atlantis űrrepülő szállította az űrbe, onnan már egyedül haladt tovább. Hat évig tartott, mire a Föld és a Vénusz gravitációs erejét is felhasználva elért a Jupiterhez. A Galileo 1995 december 7-én állt pályára.



2003 szeptember 21-én, 14 év utazás és 8 év szolgálat után a NASA a Jupiter atmoszférájába vezette a szondát, ami 180 ezer kilométer per órás sebességgel elégett: az amerikai űrhivatal ezzel akarta megelőzni, hogy bármilyen, Földről hozott organizmus eljusson a bolygó holdjaira.

Főleg az Európára, amiről a Gelileónak hála tudjuk, hogy jég borítja. A szonda 1998 március másodikán talált egyértelmű jeleket arra, hogy a hold felszíne jeges.


Az Európa 3 nap 13 óra és 14,6 perc alatt kerüli meg a Jupitert, tőle 671 kilométeres közepes távolságra. A hold átmérője 3121 kilométer, felépítése hasonlít a földjellegű bolygókéhoz, mivel jórészt szilikátalapú kőzetekből áll. Külső héja vízjégből áll, míg a hold kisméretű magja vasból tevődik össze. A felszín meglepően sík, csak kevés olyan felszíni struktúrát találtak, amely magasabb néhány száz méternél.

A sima felszín és annak struktúrái erősen emlékeztetnek a Föld sarkköri régióinak jégmezeire. Feltételezik, hogy a hold jégből álló kérge alatt folyékony vízóceán található, melyet az árapályerők melegítenek. Az Európa felszínének hőmérséklete az egyenlítőn csak -160 °C fok, míg sarkokon körülbelül -220 °C fok. Ilyen körülmények között a vízjég betonkeménységű. Az árapályerők által előidézett hőtermelésből arra lehet következtetni, hogy a hold jégkérge 10-15 kilométer vastag, míg az alatta fekvő óceán akár 90 kilométer mély is lehet.

Az Európa legfeltűnőbb jellegzetességei a teljes felszínt beborító árkok és barázdák. Ezek hasonlítanak a földi jégmezők repedéseire és vetődéseire. A nagyobbak megközelítőleg húsz kilométer szélesek, külső vonalaik elmosódottak, a belső részeik pedig fehér anyagból állnak.



Az Európa felszíne valamivel gyorsabban mozog, mint a belső köpeny és a mag. A jégkéreg a hold belsejével a közöttük fekvő óceán miatt nem érintkezik, mozgását így a Jupiter gravitációs ereje is befolyásolja. A Galileo és a Voyager szondák fényképeinek összehasonlítása azt mutatta, hogy az Európa jégkérge megközelítőleg tízezer év alatt végez egy teljes fordulatot.

A folyékony víz feltételezhető létezése spekulációkat indított el arról, hogy az Európa óceánjaiban létezhet-e élet. A Földön ugyanis olyan életformákat is felfedeztek, melyek szélsőséges körülmények között, napfény hiányában léteznek, a tengerfenék melegvizű forrásaiban vagy az antarktiszi Vosztok-tóban.

Sőt, olyan is előfordult, hogy életre kelt a laboratóriumban egy 32 ezer éve a sarki jégbe fagyott organizmus. Más mikrobák is élnek hasonló fagyott környezetben, ezek rendszerint a jég belsejében található apró folyékony vízcseppekben tartózkodnak. Bizonyos organizmusok spóra formájában élnek túl a jégben. „Azonnal úszkálni kezdtek, amint a jég felolvadt" – mondta el a vizsgálatokat végző egyik szakember.

"Az, hogy ilyen cudar környezeti viszonyok között is léteznek mikroorganizmusok, arra utal, hogy hasonló életformákat találhatunk a marsi gleccserekben, vagy az Európa jegében" - vélekedett Richard Hoover, a NASA asztrobiológusa.

Bizonyítékok persze arra még nincsenek, hogy az Európán élet lenne, így azt a későbbi űrszondáknak kell tisztázniuk. A tervek szerint egy önálló kriobot a felszínen landolva átolvasztaná magát a jégkérgen és a hold óceánjába egy kisméretű tengeralattjáró robotot engedne.