1970: Amerika sátánja kiadja első lemezét

03.06.

2008.03.06. 11:16

1970. március 6-án jelent meg a világtörténelem valószínűleg legellentmondásosabb lemeze, a Lie: The Love & Terror Cult című album. Az érzelgős, folkos, gitározós számokat ugyanis a modern amerikai történelem pszichopata sorozatgyilkosa, Charles Manson írta, pengette és dünnyögte el.

Bár a lemezt 1970-ben azért jelentették meg, hogy ebből fedezhessék Manson perköltségét, a dalok születése mégsem a bírósági ügyhöz köthető. A tizennégy dal valójában központi szerepet játszott a magát prófétának gondoló Manson sorsában. Sőt, a popikonná vált sorozatgyilkos története több ponton is összefonódik a kor ellenkultúrájával, így a Beatles zenéjével és a hippi ideológiával.

Charles Manson, az amerikai filmek sorozatgyilkos-karaktereinek archetípusa, és többek közt Roman Polanski feleségének meggyilkolója valójában nem pszichopata mészáros szeretett volna lenni, hanem zenész. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekkort, alkoholista anyát, kisebb-nagyobb bűntényeket maga mögött tudó Manson 33 éves koráig életének felét javítóintézetekben és börtönökben töltötte, ahol gitározni, dobolni tanult, és dalokat írt.

1967-es szabadulásakor azzal a céllal utazott San Franciscóba, hogy zenei karriert indítson el. Nagyobb sikere volt azonban a hippiközösségekben, ahol hamarosan mint gurut kezdték tisztelni. A szerelem nyarán egy busszal és főleg lányokból álló követőivel beutazta Amerika nyugati és déli részét, majd visszatért Kaliforniába.

A zeneiparral két tanítványa révén került kapcsolatba. A Beach Boys egyik tagja, Dennis Wilson egy alkalommal ugyanis felvette az éppen stoppoló csajokat, akiken keresztül a zenész megismerkedett a látnoki szónoklatokkal ismertséget szerzett Mansonnal. Wilson szoros kapcsolatba került a Manson családnak nevezett, jórészt lányokból álló kommunával, főleg a lányoknak köszönhetően. Wilson szolgálataikért cserébe segített abban, hogy Charles Manson 1968 augusztusában stúdióban rögzíthesse az 1970-ben Lie: The Love & Terror Cult címen megjelenő lemezt. Később bemutatta a hippigurut egy producernek, Terry Melchernek, aki azonban nem lelkesedett az anyagért. A számok egyébként valóban nem voltak kiemelkedők, de a sorozatgyilkolásnál gyengébb marketinggel is eladhatóak lettek volna, ha egy lemezkiadó éppen ebben látott volna fantáziát.

Mansont mindenesetre kikosarazták, és ez döntő mozzanatot jelentett a mészárlásban kulminálódó történetben. Egy későbbi interjúban utalt is arra, ha elfogadják a zenéjét, nem lett volna szükség arra, hogy más módon tanítsa a társadalmat.

A mind jobban becsavarodó Manson a Beatles White albumának Helter Skelter című számában vélte felfedezni ideológiája megfelelőjét. Meglátása szerint ugyanis a fajok háborúja közeleg, amelyben a feketék megtámadják a fehéreket (ekkoriban lettek egyre hangosabbak a feketék polgárjogi mozgalmai). A fehérek erre visszatámadják a feketéket. A nagy összevisszaságban (amiről szerinte a Helter Skelter szól) aztán a Manson család veszi át a hatalmat.

A család legismertebbé váló gyilkosságsorozata, amelyben lemészárolták Sharon Tate-et, Jay Sebringet, Abigail Folgert és Wojciech Frykowskit, mégis egyértelműen a zenei karrierjének csalódásához köthető. A Polanski házaspár ugyanis abban a villában lakott, ahol korábban a Mansont elutasító producer, Terry Melcher. Az ő lemészárlására küldte családjának tagjait a villába, majd a nyomok összezavarása végett gyilkoltatta le másnap Leno és Rosemary LaBiancát.

A gyilkosságok egyre szektásabb színezetet kaptak, amivel nem tudott mit kezdeni az amerikai rendőrség. Mansonék a nyomozók sorozatos hibái miatt simán szabadlábon maradhattak volna, ha az egyik, éppen börtönben lévő híve nem pletykálja el egy rabtársnőjének tetteiket.

1969 októberében egy sivatagi ranchon elfogták a Manson család két tucat tagját, közülük hetet halálra ítélték, de mivel 1972. április 19-én Kalifornia államban eltörölték a halálbüntetést, Manson azóta is életben van, és életfogytiglani büntetését tölti.

Bár időről időre megszólal interjúkban, kulturális hatása nem csak továbbra is látnoki kirohanásaiban mérhető. A Lie: The Love & Terror Cult album Cease To Exist című száma a Beach Boys 1969-es lemezén is megjelent, Never Learn Not to Love címmel. A Guns N' Roses a Look At Your Game Girlt dolgozta fel 1993-ban a Spaghetti Incidenten. Marilyn Manson pedig utalások egész sorát építette be marketinges alapon kidolgozott botrányművészetébe.