Máté, Mirella
12 °C
30 °C

1995: Horn Gyulát díszdoktorrá avatják Rosztovban

03.08.

2008.03.08. 10:21
49 hozzászólás

Horn Gyula életében nem az 1995-ös tavaszelő volt a legvidámabb. Ekkorra vált világossá, hogy hiába a földrengésszerű MSZP-győzelem, nincs kolbászból a kerítés, a Kádár-korszakot, legalábbis, ami a langyos jólétet illeti, nem lehet visszahozni. Mit volt, mit tenni, Horn Gyula elment Moszkvába, az akkoriban amúgy szintén megtépázott tekintélyű Borisz Jelcinhez, akit az egy évvel későbbi elnökválasztáson kis híján legyőzött a kommunista Zjuganov. A Hornt a gazdasági stabilizáció szükségességével hiába, és talán nem is túl nagy elánnal győzködő Békesi László ekkor már lemondott a pénzügyminiszterségről, helyét Bokros Lajos foglalta el.

Amikor Horn átvette Rosztovban a díszdoktori címet az egykori közgazdaságtudományi egyetemen, már tudta: négy nap múlva Budapesten kénytelen bejelenti, hogy az ország gazdasági stabilizációja érdekében megszorító intézkedésekre kényszerül a kormány. Nem véletlen, hogy a Népszabadság tudósítása szerint nem tanácsolta a politikusi pályát a 90-es évek rosztovi hallgatóinak:

"Tanulságos, időnként felejthetetlen, de nehéz éveknek minősítette [rosztovi tanulmányait], és saját tapasztalatára támaszkodva félig tréfásan azt tanácsolta az akadémia mai hallgatóinak, hogy inkább ne foglalkozzanak politikával."

   Az intézmény vezetője felolvasta Horn 1954-es jellemzésének egy mondatát, miszerint a magyar hallgató alkalmas a felelős gyakorlati munkára. Horn mindezt szerényen valószínű tévedésnek minősítette. Egyébként a díszdoktori cím mellé egy jókora buzogányt is kapott, mire megígérte:

"Az ellenzékkel szemben nem alkalmazom"

Horn Gyula a Cölöpökben ír rosztovi éveiről. Rosztov hadiipari központ volt, első fokú zárt körzet, ahová az ösztöndíjasokon kívül külföldi be nem tehette a lábát. Horn kezdetben még keveset tudott oroszul, miközben már vizsgákat kellett tennie. Hogy legyen cukruk, lisztük, egymást váltva álltak sorba késő estétől reggelig a mínusz 35-40 fokos hidegben. Nem csoda hát, hogy fáradtak, kimerültek voltak a tanulástól, éjszakázástól, így "nem kelett sokáig győzködni senkit egy kis italozásra". A volt miniszterelnök a Cölöpökben így írja le az egyik balul végződött rosztovi italozás történetét:

"Egymás után ürültek a félliteres üvegek, jártunk ki a sarki csehóba. (...) A vodka talán a világ legveszedelmesebb itala. Az ember ugyanis két-három deci után nem tudhatta, hogy mikor vágja fejbe, illetve meddig érzi még jól magát. Egy bizonyos mennyiség után minden átmenet nélkül mintha letaglózták volna a pácienst, lábra sem tudott állni. Persze embere válogatja, hogy kinél mikor következik be ez az állapot. Némelyekben viszont rövid idő alatt olyan agresszív indulatokat váltott ki, hogy az illető tört-zúzott maga körül. (...) Ahogy térültünk-fordultunk, mindjobban lerészegedett a társaság. Én csak arra emlékszem, hogy amint megjöttem a csehóból az újabb üvegekkel, ittam egy vizespohár vodkát, majd másnap reggel szaggató fejfájásra ébredtem. Körülnéztem a szobában, és megdöbbentem. Szinte minden romokban hevert. A székek, a komódok összetörve, a függönyök leszaggatva. Akkor fogott el az igazi rémület, amikor a padlón megpillantottam, hogy a Lenin-mellszobrunk, amely különben az ablakmélyedésben díszelgett, darabjaira törve szanaszét hever a földön."

 A fegyelmi bizottság, Horn legnagyobb meglepetésére, nem különösebb akadt ki, nyilván nem most láttak először karón varnyút. A társaságot szétköltöztették, kötelezték a renitenseket az okozott kár megtérítésére, egyikükre pedig fegyelmi büntetést szabtak ki. (Az idézettel nem volt célunk Hornt kedvezőtlen színben feltüntetni, sőt. Képzeljék csak el, ugyan melyik konzervatív politikus vállalna be emlékirataiban egy patológikus lerészegedést.)

És ha már a rosztovi éveknél tartunk, akkor érdemes idézni a Cölöpökből azt a részt is, amikor a fiatal Horn Gyula megtudja: meghalt Sztálin.

"1953 márciusában éjjel két óra körül nagy lábdobogásra, lármára ébredtünk, majd berohant egy szovjet srác, s drámai hangon közölte: meghalt Sztálin. A döbbenettől alig tudtunk szólni, majd az egyik magyar fiú zokogni kezdett: Mi lesz velünk, meghalt Sztálin apánk! - dadogta. Ez azért sok volt, s valamelyikünk közbeszólt, hogy nana, az apánk otthon van, mi pedig csak annyit mondtunk, azért valahogy majd túléljük. Megjegyzem, a zokogó fiú évekkel később, 1956-ban Nyugatra távozott, ma sem tudom, hol és miként él."

Horn Gyula, a szocialisták máig legnépszerűbb politikusa, a nyáron betöltött 75. születésnapját követően kórházba került. A Népszabadság októberben a halálhírét keltette, az egyik főszerkesztő-helyettesnek emiatt távoznia kellett a laptól. A bulvárlapok híradásai szerint Horn már nem tér vissza a politikai életbe, még a párttársait sem ismeri fel. Egyik politikustársa úgy nyilatkoztt, hogy beletörődtek a megváltoztathatatlanba.