Jácint
17 °C
31 °C

1982: Argentína lerohanja a Falkland-szigeteket

2008.04.02. 12:23
61 hozzászólás

Mivel lehetne jobban feledtetni a gazdasági nehézségeket és a társadalmi elégedetlenséget, mint egy háborúval, gondolta 1982 tavaszán - illetve a déli féltekéről lévén szó, őszén - Argentína diktátora, Leopoldo Galtieri. Az 1976 óta hatalmon lévő junta a legsúlyosabb válságát élte meg, amikor a brit admiralitás döntése a déli Atlanti-óceánon szolgáló egyetlen hajójuk, az Endurance visszavonásáról váratlan lehetőséget teremtett a Falkland-szigetek megszállására.

Brit ejtőernyősök a szigeteken

A Déli-Sarkhoz közeli szigetcsoport egyike a Föld legelviselhetetlenebb helyeinek, de stratégiai szerepe meghatározó a déli Atlanti-óceán és az Antarktisz szempontjából. Nem véletlen, hogy Argentína a megalakulása, 1816 óta igényt tart a területre. A történeti jog kérdésében nem kívánnánk igazságot tenni, a történészek egyelőre abban sem tudnak megállapodni, hogy ki fedezhette fel a szigeteket. Az biztos, hogy az első telepet 1764-ben a franciák hozták létre, ezt 1766-ban átadták a spanyoloknak. Közben 1765-ben a britek is létrehozták saját telepüket, amit az amerikai függetlenségi háború idején adtak fel.

Spanyolország 1811-ben vonult ki a szigetekről. Amikor 1816-ban a későbbi Argentínát alkotó Rio de la Platai Egyesült Tartományok kikiáltották függetlenségüket, bejelentették igényüket a spanyolul Malvinnak nevezett szigetekre is. Telepet 1828-ban sikerült létrehozniuk. Ezt 1831-ben az Egyesült Államok bombázta szét, mert a sziget kormányzója, Luis Vernet lefoglalta fókavadászhajójukat. Ekkor érkeztek vissza a britek, akik 1833-ban kolonizálták újra a területet, azóta folyamatosan fenntartva szuverenitásukat. Ez persze nem gátolta az argentínokat saját igényük fenntartásában, ami jelenleg is része a legutóbb 1994-ben módosított alkotmányuknak. A britek a status quo mellett arra hivatkoznak joggal, hogy a szigetek kétezer lakója javarészt brit, és nem is akar elszakadni anyaországától.

Azaz, a támadásnak nem csak a feltételei, a történelmi háttere is adott volt. Ráadásul Nagy-Britanniában partnerre is találtak, hiszen az 1979-ben hatalomra került Margaret Thatcher kormánya szintén gazdasági válsággal és társadalmi elégedetlenséggel birkózott.

Így amikor egy amatőr rádiós jelentése után értesültek a szigetek argentín megszállásáról, a britek azonnal nekikezdtek a visszafoglalás tervezésének. Bár a háború csupán 75 napig tartott, és összesen 649 argentín és 258 brit katona életét követelte, rávilágított az egykor az egész világot uraló brit hadsereg gyengeségére. A szigetekre indítandó flottát csak nagy nehézségek árán sikerült összeszedni, a háború első brit katonai akciója pedig majdnem súlyos katasztrófába torkollt. Április 21-én kisebb kommandós alakulattal akarták volna visszafoglalni a Dél-Georgia-szigetet, de a ködben két helikopterük is lezuhant.

A flotta megérkezéséig a légifedezet is problémákat okozott a briteknek. A legközelebbi légibázisuk az Ascension-szigeten volt, az egyenlítő közelében. Ahhoz, hogy két, középhatótávolságú Avro Vulcan bombázójuk gyakorlatilag értelmetlen bombatámadást intézhessen a szigetek ellen, tizenegy utántöltő gépet kellett bevetni, mivel ezek hatótávolsága azonos volt a bombázókéval, azaz maguk is légi utántöltésre szorultak.

A háború két legdrámaibb eseménye két hajó, az argentín Belgrano és a brit Sheffield elsüllyesztése volt. A jelentősebb tragédia a Belgrano május 2-i elsüllyesztése volt. A Belgrano nem volt túl nagy harcértékű hajó, lánykori nevén Phoenixnek hívták, az amerikai haditengerészet kevés hajóinak egyike volt, ami túlélte a japánok Pearl Harbour-i támadását. Május 2-án ismét a történelemkönyvek különlegességrovatainak szereplőjévé lett, mivel ez a világtörténelem egyetlen hajója, amit atom-tengeralattjáró, a brit Conqueror, süllyesztett el.

A britek a haditengerészeti előkészítés után végül május 21-én szálltak partra a Falkland-szigeteken. Legjelentősebb szárazföldi ütközetük a Goose Green-i csata volt - 17 brit és 55 argentín vesztette életét. A Goose Green-i csatával párhuzamosan brit kommandósegységek foglalták el a szigetek fővárosa, Stanley fölé magasodó Kent-hegyet. Mivel június 1-ére ötezer fős brit erősítés érkezett a szigetre és a stratégiai pontok már brit kézen voltak, a háború gyakorlatilag el is dőlt. Stanley ostromát június 11-én indították el, június 14-re pedig véget is értek a harcok.

A fegyverszünet aláírása

A háborúnak pozitív következménye is volt. Galtieri eredeti terve tulajdonképpen bejött, a hadműveletekkel sikerült felkorbácsolni az argentínok nemzeti büszkeségét. Vesztére, a vereség miatt a társadalmi tiltakozás végül elsöpörte a katonai diktatúrát, és Argentína elindult a demokratizálódás felé.

A háború totális brit győzelemmel zárult, azaz a szigetek továbbra is fennhatóságuk alá tartoznak. De hogy a kérdés még mindig nem rendezett, azt jelzi az is, hogy 2006-ban, a gazdasági nehézségekkel küzdő argentín államfő, Nestor Kirchner a szigetek sorsának felemlegetésével igyekezett feltüzelni az argentín nacionalizmust, feledtetendő a nehézségeket.