Előd
8 °C
17 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

1982: Argentína lerohanja a Falkland-szigeteket

2008.04.02. 12:23
61 hozzászólás

Mivel lehetne jobban feledtetni a gazdasági nehézségeket és a társadalmi elégedetlenséget, mint egy háborúval, gondolta 1982 tavaszán - illetve a déli féltekéről lévén szó, őszén - Argentína diktátora, Leopoldo Galtieri. Az 1976 óta hatalmon lévő junta a legsúlyosabb válságát élte meg, amikor a brit admiralitás döntése a déli Atlanti-óceánon szolgáló egyetlen hajójuk, az Endurance visszavonásáról váratlan lehetőséget teremtett a Falkland-szigetek megszállására.

Brit ejtőernyősök a szigeteken

A Déli-Sarkhoz közeli szigetcsoport egyike a Föld legelviselhetetlenebb helyeinek, de stratégiai szerepe meghatározó a déli Atlanti-óceán és az Antarktisz szempontjából. Nem véletlen, hogy Argentína a megalakulása, 1816 óta igényt tart a területre. A történeti jog kérdésében nem kívánnánk igazságot tenni, a történészek egyelőre abban sem tudnak megállapodni, hogy ki fedezhette fel a szigeteket. Az biztos, hogy az első telepet 1764-ben a franciák hozták létre, ezt 1766-ban átadták a spanyoloknak. Közben 1765-ben a britek is létrehozták saját telepüket, amit az amerikai függetlenségi háború idején adtak fel.

Spanyolország 1811-ben vonult ki a szigetekről. Amikor 1816-ban a későbbi Argentínát alkotó Rio de la Platai Egyesült Tartományok kikiáltották függetlenségüket, bejelentették igényüket a spanyolul Malvinnak nevezett szigetekre is. Telepet 1828-ban sikerült létrehozniuk. Ezt 1831-ben az Egyesült Államok bombázta szét, mert a sziget kormányzója, Luis Vernet lefoglalta fókavadászhajójukat. Ekkor érkeztek vissza a britek, akik 1833-ban kolonizálták újra a területet, azóta folyamatosan fenntartva szuverenitásukat. Ez persze nem gátolta az argentínokat saját igényük fenntartásában, ami jelenleg is része a legutóbb 1994-ben módosított alkotmányuknak. A britek a status quo mellett arra hivatkoznak joggal, hogy a szigetek kétezer lakója javarészt brit, és nem is akar elszakadni anyaországától.

Azaz, a támadásnak nem csak a feltételei, a történelmi háttere is adott volt. Ráadásul Nagy-Britanniában partnerre is találtak, hiszen az 1979-ben hatalomra került Margaret Thatcher kormánya szintén gazdasági válsággal és társadalmi elégedetlenséggel birkózott.

Így amikor egy amatőr rádiós jelentése után értesültek a szigetek argentín megszállásáról, a britek azonnal nekikezdtek a visszafoglalás tervezésének. Bár a háború csupán 75 napig tartott, és összesen 649 argentín és 258 brit katona életét követelte, rávilágított az egykor az egész világot uraló brit hadsereg gyengeségére. A szigetekre indítandó flottát csak nagy nehézségek árán sikerült összeszedni, a háború első brit katonai akciója pedig majdnem súlyos katasztrófába torkollt. Április 21-én kisebb kommandós alakulattal akarták volna visszafoglalni a Dél-Georgia-szigetet, de a ködben két helikopterük is lezuhant.

A flotta megérkezéséig a légifedezet is problémákat okozott a briteknek. A legközelebbi légibázisuk az Ascension-szigeten volt, az egyenlítő közelében. Ahhoz, hogy két, középhatótávolságú Avro Vulcan bombázójuk gyakorlatilag értelmetlen bombatámadást intézhessen a szigetek ellen, tizenegy utántöltő gépet kellett bevetni, mivel ezek hatótávolsága azonos volt a bombázókéval, azaz maguk is légi utántöltésre szorultak.

A háború két legdrámaibb eseménye két hajó, az argentín Belgrano és a brit Sheffield elsüllyesztése volt. A jelentősebb tragédia a Belgrano május 2-i elsüllyesztése volt. A Belgrano nem volt túl nagy harcértékű hajó, lánykori nevén Phoenixnek hívták, az amerikai haditengerészet kevés hajóinak egyike volt, ami túlélte a japánok Pearl Harbour-i támadását. Május 2-án ismét a történelemkönyvek különlegességrovatainak szereplőjévé lett, mivel ez a világtörténelem egyetlen hajója, amit atom-tengeralattjáró, a brit Conqueror, süllyesztett el.

A britek a haditengerészeti előkészítés után végül május 21-én szálltak partra a Falkland-szigeteken. Legjelentősebb szárazföldi ütközetük a Goose Green-i csata volt - 17 brit és 55 argentín vesztette életét. A Goose Green-i csatával párhuzamosan brit kommandósegységek foglalták el a szigetek fővárosa, Stanley fölé magasodó Kent-hegyet. Mivel június 1-ére ötezer fős brit erősítés érkezett a szigetre és a stratégiai pontok már brit kézen voltak, a háború gyakorlatilag el is dőlt. Stanley ostromát június 11-én indították el, június 14-re pedig véget is értek a harcok.

A fegyverszünet aláírása

A háborúnak pozitív következménye is volt. Galtieri eredeti terve tulajdonképpen bejött, a hadműveletekkel sikerült felkorbácsolni az argentínok nemzeti büszkeségét. Vesztére, a vereség miatt a társadalmi tiltakozás végül elsöpörte a katonai diktatúrát, és Argentína elindult a demokratizálódás felé.

A háború totális brit győzelemmel zárult, azaz a szigetek továbbra is fennhatóságuk alá tartoznak. De hogy a kérdés még mindig nem rendezett, azt jelzi az is, hogy 2006-ban, a gazdasági nehézségekkel küzdő argentín államfő, Nestor Kirchner a szigetek sorsának felemlegetésével igyekezett feltüzelni az argentín nacionalizmust, feledtetendő a nehézségeket.