1988: kizárják a négyeket az MSZMP-ből

Az 1988. április 9-i Népszabadságának negyedik oldalán valószínűleg kevesen vették észre a semmitmondó címmel (Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizotsság határozata) megjelent hírt. A lényeg - hasonló ügyekben a kor divatjának megfelelően - csak az utolsó mondatból derült ki:

"Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizotsság pártfegyelmi eljárást folytatott Bíró Zoltán, az Országos Széchenyi Könyvtár főmunkatársa, dr. Bihari Mihály, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanára, Király Zoltán, az MTV szegedi körzeti stúdiójának szerkesztő-riportere és dr. Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa ügyében.

A KEB megállapította, hogy nevezett párttagok több alapvető kérdésben a párt politikájától eltérő nézeteket képviselnek, s ezeket különböző párton kívüli fórumon huzamosabb idő óta hangoztatják, terjesztik. A párt szervezeti szabályzatát önkényesen értelmezik, nem fogadják el a párt belső rendjére vonatkozó elveket, megsértik a pártfegyelmet, ártanak a pártegységnek.

A KEB tevékenységük és magatartásuk miatt Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót kizárta a párttagok sorából."

A kizárás, és különösen annak indoklásának ortodox nyelvezete meglepte a korabeli közvéleményt. Sokan visszarendeződéstől tartottak, mondván, ha megtörténhet, hogy ezeket az alapvetően ártalmatlan embereket kizárták, akkor bármi megtörténhet. Grósz Károly már miniszterelnök és hamarosan kinevezik az MSZMP főtitkárává. Sokan - nemcsak itthon, nyugaton is - egy új szellemű vezetőt láttak benne, nála keményvonalasabb kommunistát azonban csak keveset választhattak volna főtitkárnak. 1985-ben, frissen kinevezett budapesti első titkárként a város felszabadulásának évfordulóján azt mondta (nem szó szerinti idézet): mostanában divat keresni azt, hogy kik csinálták az ötvenes éveket? Ne keressék, itt vagyunk, mi csináltuk.

A négyek bűne az volt, hogy változásokat követeltek, ellenzéki gyűléseken vetek részt, szabadon beszéltek. Az 1988-as évre már a kettőség volt jellemző: egyrészt az újságok még erős pártkontroll alatt álltak, Grósz Károly elmondta hírhedt, fehérterrorral fenyegető beszédét, a kirúgásukkal népszerűvé vált négyekkel dokumentumfilmet forgathattak (riporter Ács Zoltán, rendező Szobolits Béla) és még abban az évben megjelentették interjúkötet formájában is.

Lengyel László így nyilatkozott kirúgása körülményeiről:

"Azon a napon, amikor a Titkárság bejelentette, hogy ki fognak zárni - én voltam az első - lent a kapuban már várt rám Király Zoli, aki szokásos barátságos mosolyával azt mondta, hogy megvártalak, mert gondoltam, hogy esetleg szomorú leszel, ha kizárnak, és elkísérlek. De látszott, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Mire én mondtam neki, hogy most ugyan nem vagyok szomorú, de elkísérhet nyugodtan, mert ki vagyok zárva. Nem akarta elhinni."

Király Zoltánt sem viselték meg a történtek:

"Formai dolognak tartom, hogy kizártak a pártból. Lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de úgy érzem, ettől függetlenül is, párton kívüli kommunista vagyok. Annyiban érzem hátrányban magamat, hogy pártfórumokon nem mondhatom el a véleményemet."

Bihari Mihály az újságból tudta meg a kizárását:

"A kommüniké április 9-én, szombaton jelent meg a Népszabadságban. Én aznap jöttem meg Hamburgból egy konferenciáról, és amikor hazamentem, akkor mondta  afeleségem, hogy benne vagyunk az újságban, és hogy kizártak a pártból."

Az MDF alapításában részt vett Bíró Zoltán így elevenítette fel meghallgatását a KEB előtt:

"Kérdéseket tettek fel, és arra kértek, hogy válaszoljak rájuk. Ebből gondolhatod, hogy a négyórás beszélgetés során sok minden szóba került. A vita során megkérdezték, hogy mit képzelek erről a pártról, annak a jövőjéről. Milyennek képzelem a pártot a jövőben? Miféle pártot képzelek én el? Erre azt mondtam, hogy a pártnak a mai állapota, szervezete, a párt és a társadalom viszonya így nem tartható. Ezért úgy gondolom, vagy valóságos néppárttá tud alakulni ez a párt, tehét lényegében valamiféle népfrontos jelleget ölt, és háttérbe szorítja az ideológiai párt jellegét, vagy ha ez nem megy, akkor nincs más mód, mint a többpártrendszer."

A négy renitenst szinte pont egy évvel később visszavették a pártba, illetve felajánlották a visszatérés lehetőségét, de egyikük sem az MSZMP-ben folytatta politikai pályafutását.

Bihari Mihály, aki a kizárása előtti évben alapító tagja volt az MDF-nek, 1988-ban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt körül tűnik fel, 1994-ben pártonkívüliként, az MSZP támogatásával kerül be a parlamentbe, 1999-től alkotmánybíró, ma a testület elnöke. 2005-ben neve köztársaságielnök-jelöltként is felmerült.

Bíró Zoltán 1990-ig volt az MDF tagja, sőt, ügyvivője, majd a Pozsay Imre-féle Nemzeti Demokratata Szövetség társelnöke volt.

Király Zoltán 1990-ben az MDF támogatásával lett újra országgyűlési képviselő, 1994-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1998-ban az MSZP jelöltjeként nem került a parlamentbe. A kilencvenes években sportboltot nyitott Szegeden, 1993-ban a Demokratikus Charta szóvivője volt. Most, egy Magyar Nemzetnek adott 2005-ös interjú szerint, köztisztviselő.

A négyek közül Lengyel László az egyetlen, aki kizárása után nem kísérletezett a politikusi pályával. Most akkori munkahelyének, Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója.

A négy ember soha nem szerepelt egy fórumon, 1996-ban viszont hárman közös levelet írtak a HVG-nek, miután megjelent egy interjú Gidai Erzsébet közgazdásszal, aki két évvel később a MIÉP színeiben lett országgyűlési képviselő. Biharinál, Királynál és Lengyelnél Gidainak ez a mondata verte ki a biztosítékot:

"Bíró Zoltánnal többször megbeszéltem, ami a négyek kizárása után történt. Nézzenek csak utána. Lengyel Lászlónak még kutatói segélyt is utaltak az általam vezetett osztály pénzéből. Király Zoltán tudomásom szerint külföldi utat kapott, Bihari Mihálynak állásokat kínáltak, Bíró Zoltánnak semmit, és nem is fogadott volna el semmit."

A hármak visszautasították a Bírónak tulajdonított feltételezést:

"Én, Lengyel László, soha nem kértem, és nem is kaptam kutatási segélyt senkitől, nemhogy a Társadalomtudományi Intézettől, vagy Gidai Erzsébet osztályától, amelynek létezéséről sem tudtam. 1988-ban állásom volt a Pénzügykutató Részvénytársaságban, ezért szükségem se volt ilyen kutatási segélyre.

Én, Bihari Mihály, semmiféle állásajánlatot nem kaptam, sőt nem titkolták a KEB eljárásban, hogy egyetemi állásom sem biztos, a Szociológiai Kutatótintézetben vezetett OTKA program vezetőjeként nevemet nem tüntethették fel. A velem szolidarizáló értelmiségi barátok ajánlották fel segítségüket arra az esetre, ha elbocsátanak állásomból, egy debreceni kárpitos üzem munkásai „vörös segélyt” ajánlottak fel számomra.

Én, Király Zoltán, a magyar államtól soha nem kértem és nem kaptam külföldi ösztöndíjat, ellenben szabályosan megpályáztam a Soros Alapítványnál egy egyéves USA-beli egyetemi ösztöndíjat. Többek között a „négyek” rendszerváltó elfoglaltsága miatt lett ebből – a magam elhatározása folytán – egy rövidebb, angliai tanulmányút."