1961: ember az űrben

Negyvenhét évvel ezelőtt, 1961. április 12-én a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén Jurij Gagarin Föld körüli pályára állt, majd épségben visszatért az űrből, és így a világ első űrhajósa lett. A szovjet-amerikai űrversenyben a Szovjetunió ezzel újabb előnyre tett szert, Gagarint pedig a szovjetek hősként ünnepelték egészen hét évvel később bekövetkezett haláláig (amiről nemrég beszámoltunk a Tegnapi újságban).

Jurij Alekszejevics Gagarin 1934. március 9-én született Lusinóban, a Szmolenszk megyében található Gzsatszk mellett (ezt a várost az űrhajós halála után Gagarinnak nevezték el). Apja ács, anyja parasztasszony volt, a szülők Jurijt három testvérével együtt nevelték. A kis Gagarinra nagy hatással volt iskolai matematikatanára, aki a szovjet légierőben szolgált a háború alatt. Tanulmányai után rövid ideig öntőmunkásként dolgozott, majd a szaratovi gépipari technikumban tanult tovább, ahol megtanult könnyű repülőket vezetni. A repülés először hobbi volt számára, de egyre több időt szentelt neki, így amikor 1955-ben végzett a technikumban, jelentkezett az orenburgi repülőiskolába. Ott ismerkedett meg Valentina Gorjacsevával, aki később a felesége lett és két gyereket szült neki. 1957-ben Gagarin sikeresen letette a pilótavizsgát MIG-15-ös gépre, majd a szovjet légierőnél kezdett szolgálni.

1960-ban 19 másik jelölttel együtt beválasztották a szovjet űrprogram űrhajósjelöltjei közé. A jelöltek közül ő és German Tyitov volak a legesélyesebbek, nem utolsósorban azért, mert mindketten alacsonyak voltak (Gagarin 157 centiméter magas volt), és a Vosztok-1 pilótafülkéjében nem volt sok hely. Végül 1961. áprilisában Gagarin préselhette magát a szűk fülkébe – a vezetők választása azért esett rá, mert a megjelenése és természete is szerencsésebb volt Tyitovénál, és a médiát is jobban tudta kezelni.

A Vosztok-1 helyi idő szerint délelőtt 10 óra 7 perckor startolt a mai Bajkonurban, két perccel később a hordozórakéta gyorsítófokozata terv szerint levált (mindent automatika vezérelt az űrrepülés során). 10 óra 12 perckor a második fokozat is levált és az űrhajó az utolsó rakétafokozattal folytatta útját. Egy perccel később Gagarin leadta első jelentését az űrből: „A repülés rendben megy. Látom a Földet. A látásviszonyok jók.” 10 óra 17 perckor az utolsó rakétafokozat is levált és a Vosztok-1 orbitális pályára állt. Gagarin innentől kezdve folyamatosan adta jelentéseit a földi irányítóközpontnak, ami több üzenetet nem kapott meg. Közben a Vosztok-1 átrepült Szibéria, majd Kamcsatka fölött, és nem sokkal ezután belépett a Föld éjszakai felére. 10 óra 57-kor Gagarin már Dél-Amerika fölött járt. 11 órakor a moszkvai rádió megkezdte híreit a sikeres Vosztok-misszióról. 11 óra 10 perckor az űrhajó újra a Föld napos felén volt, negyed órával később pedig Angola fölött (8000 kilométerre a tervezett landolási helyszíntől) bekapcsoltak a fékezőrakéták.

Tíz másodperccel ezután a Vosztok szervizmodulja elvált a pilótafülkétől, és ekkor jelentkezett az egyetlen komoly komplikáció: a két modul nem vált el teljesen, néhány drót összetartotta őket. Ezért a két modul nagyjából tíz percig együtt ereszkedett tovább, kiszámíthatatlan pörgéseket produkálva. Tíz perccel később, 11 óra 35 perckor végül elégtek a drótok, és Gagarin a gömb alakú kapszulában az eredeti tervnek megfelelően folytatta a visszatérést. 11 óra 55 perckor a Vosztok-1 már csak 7 kilométerre volt a Földtől, ekkor Gagarin katapultált a fülkéből – erre azért volt szükség, mert a kapszula földet érése túl kemény lett volna a pilótának. Az űrhajós így ejtőernyővel ért földet 1 óra 48 perccel a start után Szaratov megye Engelsről elnevezett városa mellett. Egy paraszt a lányával szemtanúja volt annak, ahogy Gagarin visszatér, az űrhajós később így emlékezett vissza erre: „Amikor megláttak az űrhajósruhában, ahogy vonszolom magammal az ejtőernyőt, hátrálni kezdtek a félelemtől. Mondtam nekik, hogy ne féljenek, szovjet vagyok, akárcsak ők, most tértem vissza az űrből, és találnom kell egy telefont, hogy felhívjam Moszkvát.” Gagarin egyébként főhadnagyként indult az űrbe, de őrnagyként érkezett meg: amíg odafent volt, előléptették.

Sok titok, téves információ és összeesküvés-elmélet övezi az első emberes űrrepülést, és a korabeli feljegyzések sem mindig megbízhatóak. Azt például csak évekkel a repülés után hozták nyilvánosságra, hogy Gagarin katapultált, a nemzetközi repülőszövetség, a FAI akkori szabályai ugyanis megkövetelték, hogy a pilóta a járművel együtt érjen földet. A start helye is sokáig homályos volt: a szovjetek éberségből Bajkonurt nevezték meg, holott az indítóállás Tyuratam falucska mellett volt, ami 370 kilométerre található Bajkonurtól. Az űrrepülőtér mellé egy Lenyinszk nevű kiszolgálótelepülés is épült 1955-ben, ami 1969-ben városi rangot kapott. 1995-ben aztán a várost átnevezték Bajkonurra, annyira rajtaragadt a név az űrrepülőtéren (archív és mostani fotók itt találhatók a környékről). Az sem igaz, hogy Gagarinnak azt mondta volna az űrben: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” Gagarin egykori barátja, Valentin Petrov egy 2006-os interjúban mondta el, hogy a mondat Hruscsovtól származott, aki vallásellenes propagandája részeként használta fel Gagarin utazását. Később többen kétségbe vonták, hogy Gagarin lett volna az első ember az űrben, egy népszerű összesküvés-elmélet szerint Gagarin csak az első volt, aki élve tért vissza. Erről és az elmélet cáfolatáról itt olvashat.

Gagarin a visszatérése után azonnal világhíresség lett, vendégeskedett Japánban, Nagy-Britanniában és Kanadában is. 1961. augusztus 19-én Magyarországon is járt, három napot töltött nálunk. Hazájában 27 évesen nemzeti hős lett, ezt a státuszt nehezen viselte. A Vosztok-programot követően a Csillagvárosban haláláig egy újrahasználható űrhajó tervezésén dolgozott.

Soha többé nem járt az űrben.