1980: magyar az űrben

„Nem könnyű feldolgozni azt, hogy az ember harmincévesen eljutott a csúcsra, ráadásul valami olyasmiben, ami egyedi és különleges” – nyilatkozta Farkas Bertalan nyolc éve a Históriának. Ha nem számítjuk a világűrt repülővel meghódító Anettkát, és a Földet valóban elhagyó, de hivatalos titulusa szerint csak űrturista Simonyi Károlyt, sem a kiképzett, de ki nem lőtt Magyari Bélát, máig Farkas Bertalan az ország űrhajósa, amivel együtt kell tudni élni. Ráadásul a dolgok jelenlegi állása szerint jó ideig az 1949-ben, Gyulaházán született repülőtiszt lesz az „egyetlen”.

Farkas 1969-ben végezte el a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát, 1970–71-ig a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt, 1972-től 1978-ig a pápai vadászrepülő alakulatánál dolgozott vadászpilótaként. Utolsó évében jelentkezett űrhajósnak, mivel a szovjet Interkozmosz lehetőséget biztosított arra, hogy a tagországok egy-egy képviselője eljusson az űrbe. A válogatás a kecskeméti Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben folyt, míg végül csak négy jelölt maradt. A két legeredményesebb jutott tovább a Gagarin Űrhajós Kiképző Központba, ők voltak Magyari Béla és Farkas Bertalan. A kiképzés két évig tartott, azt mindkét magyar kiváló eredménnyel fejezte be a szovjet illetékesek szerint, akik a magyar vezetésre bízták az űrhajós kiválasztását. Budapesten Farkasra szavaztak, bár az máig nem tisztázott, hogy mi alapján döntöttek. Mindenesetre Magyariból tartalékos lett, arra az esetre, ha valami baj történne az elsőszámú pilótával.

De nem történt. A parancsnok, Valerij Kubaszovval gyorsan összebarátkozott az űrhajóssal. A Népszabadság korabeli beszámolója szerint az orosz így vélekedett róla: "Mit becsülök partneremben? A nyíltságát, a rábízott feladatok iránt tanúsított felelősségtudatát”.

A Szojuz-36 űrhajót 1980. május 26-án bocsátották fel, fedélzetén Farkas Bertalannal és Valerij Kubaszovval. A Népszava 1980. május 27-i száma szerint „a kemény munka, a baráti és elvtársi segítség, a feladat iránt érzett felelősségtudat volt az, ami meghozta a várva várt eredményt”,

A Szojuz a Szaljut–6 űrállomáson kötött ki, aminek a fedélzetén Leonyid Popov és Valerij Rjumin fogadta a csapatot. A nyolcnapos úton Farkas orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatási kísérleteket és megfigyeléseket hajtott végre. Kipróbálta természetesen a KFKI Pille sugárzásmérőjét is, amiről azóta is megemlékeznek minden, az űrkutatás magyar vonatkozásait taglaló sajtóanyagban. A Pille abban különbözött elődeitől, hogy már a küldetés során meg tudta mondani, mennyi sugárzás érte az űrhajóst, nemcsak a visszatérés és az adatok összesítése után. Utóda dolgozott a Miren, sőt, most a Nemzetközi Űrállomáson is.

Farkasnak az űrben sem kellett nélkülöznie a magyar konyhát. Az ételcsomagot két év alatt állította össze és készítette el a budapesti Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézet, valamint a Magyar Néphadsereg élelmezési szolgálatának műszaki fejlesztési osztálya.
A nemzetiszínű szalaggal és kalocsai népművészeti motívumoknál díszített alumínium konténerben tíz filctálcában, tízféle étel sorakozott, négy-négy adag, hogy mindenkinek jusson. Volt az étlapon rakott káposzta, füstölt marhanyelv aszpikban, vagdalt sertéshús, babsaláta virslivel, sőt, még libamájpástétom is. Arról nem szólnak a jelentések, hogy okoztak-e problémát az űrben a babsalátás és a káposztás konzervek.

A csapat 1980. június 3-án tért vissza a Földre. Farkas a sajtótájékoztatón elmondta:”ami a kezdetet illeti, először nagyon kívántuk a folyadékot, és rengeteg üdítő italt ittunk a földet érés után. A visszatérés utáni első lépések nehézségei, hogy minden mozdulat fáradtságot jelent, körülbelül fél óra után megszűntek. Bajkonurban…az orvosok következtek, akik remélhetőleg jó bizonyítványt állítanak ki rólunk, azután; fürdő, szauna és vacsora. Jól aludtam kedd éjszaka, nagyon mély álomban, csak a felébredés utáni első pillanatban volt furcsa, hogy ágyban vagyok, és nem a mennyezeten alszom, mint az űrállomáson. Ami pedig a súlyomat illeti: jó két és fel kilót fogytam az űrutazás alatt.”

Farkas Bertalant hazaérkezésekor hatalmas ünneplés fogadta. Ezrek várták már a repülőtéren, majd később a Kossuth téren is, a városban a diadalmenet útján magyar és szovjet zászlónk lengedeztek. A Parlament előtt a százados jelentést tett az utazásról Kádár Jánosnak, majd a kupolacsarnokban Kubaszovval együtt átvette a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést. A következő hónapok is az ünneplés jegyében teltek, biatorbágyi KISZ-építőtábortól a paksi atomerőműig mindenhova elvitték az űrhajóst.

Farkas 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett oklevelet, és még ugyanattól az évtől a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának kutatócsoportjában dolgozott vezetőségi tagként. 1995-ben dandártábornokká nevezték ki, és a Magyar Honvédség repülőszemlélő-helyettese beosztásba helyezték. 1996–1997-ben légügyi attasé volt Washingtonban, de ittas vezetés miatt el kellett hagynia állomáshelyét. Tagja a Nemzetközi Űrhajós Szövetség intézőbizottságának. 1997 óta nyugállományú dandártábornok. Az Atlant-Hungary nevű légitársaság résztulajdonosa.