1991: Budapesten megszüntetik a KGST-t

Valamivel több, mint 42 évet élt. Hat évvel volt öregebb a Varsói Szerződésnél, nyolccal nagy riválisánál, a Közös Piacnál. Ez utóbbi más formában és jócskán kibővülve bőven túlélte őt, az 1991. június 28-án, néhány héttel a Varsói Szerződés előtt megszüntetett Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát.

A KGST-t eredetileg, 1949 januárjában a Szovjetunió kezdeményezésére a szocialista tömbhöz tartozó hat ország, a szovjetek mellett Magyarország, Románia, Bulgária, Csehszlovákia és Lengyelország hozta létre. A KGST alapításkor deklarált célja elsősorban "a tagországok népgazdaságának a gazdasági összefogás és a nemzetközi szocialista munkamegosztás útján való fejlesztése" volt. A legfőbb szerepe gyakorlatilag az volt, hogy ha jogilag nem is volt befolyása a tagállamok gazdaságpolitikájának a formálására, mégis olyan, országok feletti egységes fejlesztési irányt alakítson ki, amely a szovjet ipar-, katona- és fejlesztéspolitikai célokat szolgálja; ennek jegyében fogant az ötvenes években a "vas és acél országa leszünk" halva született elképzelése.

A KGST, amely alapításakor Moszkvát az is vezérelte, hogy "megóvja" az érdekszférájába tartozó országokat a Marshall-terv jelentette amerikai csáberőtől, nem zárt szervezetként alakult, kifejezett célja volt kereteinek a bővítése. Ehhez olyan, a nemzetközi szocialista munkamegosztást fantasztikusan erősítő államokat sikerült megnyerni partnernek, mint a már az alapítás évében csatlakozó Albánia – amely az áldásos közreműködését 1961-ben felfüggesztette, majd korát megelőzve már 1987-ben kilépett a szervezetből –, az 1962-ben csatlakozó Mongólia, vagy a tíz évvel később érkező Kuba.

A KGST-nek emellett 1950-től saját 1990-es megszűnéséig tagja volt az NDK, valamint legutolsóként 1978-ban Vietnam is csatlakozott a szövetséghez, amelynek ekkor már csak 13 éve volt hátra. A szervezethez emellett különböző időszakokban nagyjából tucatnyi ország volt csatlakozott megfigyelői státuszban, köztük volt Kína, Jugoszlávia, de olyan gazdasági törpék is, mint Etiópia, Észak-Korea, Mozambik, Jemen vagy Laosz. A finnek, a mexikóiak és az irakiak pedig speciális szerződéses kapcsolatokat létesítettek a hetvenes években a KGST-vel.

A kezdeti időszakban a tanács legfontosabb tevékenysége a cserekereskedelem koordinálása – vagyis inkább Moszkvából történő irányítása – volt. A cserekereskedelmet szó szerint érthetjük, ugyanis a rendszer csak elméletben volt rubelelszámolású, a gyakorlatban pénz soha nem cserélt gazdát, az országok termékekkel fizettek más országok termékeiért. Egy korabeli viccet hadd idézzünk, egyszer talán Nagy Bandó András állt vele színpadon (hallottuk már kevésbé szalonképes formában, de nekünk ez is megteszi):

Egy lengyel és egy magyar közgazdász sétál egy patakparton. Egyszer csak meglátnak egy békát. Mondja a lengyel közgazdász a magyarnak:
– Figyelj, ha megeszed ezt a békát, én adok neked 1000 zlotyt.
Gondolkodik, gondolkodik a magyar, végül rááll az üzletre. Megeszi a békát, megkapja a pénzt, mennek tovább. Egy idő után a lengyelnek eszébe jut, hogy kár volt azért az 1000 zlotyért, jó lenne valahogy visszakapni. Amikor meglátnak még egy békát, megszólal ismét:
– Figyelj, ha megeszem ezt a békát, fizetsz most te is nekem 1000 zlotyt?
A magyar megint gondolkodik egy kicsit, aztán rábólint. A lengyel megeszi, visszakapja a pénzt, mennek tovább. Egyszer csak megszólal a magyar:
– Te, hogy mi mekkora hülyék vagyunk! Hát ingyen megettünk egy-egy békát.
Mire a lengyel válasza:
- Nem. Lebonyolítottunk 2000 zloty értékű forgalmat.

A vicc csak annyiban tér el a valóságtól, hogy itt nem mozogtak ezer zlotyk. A magyarok gyártották az Ikarust a szocialista táborba a világ minden tájára, de a KGST gondoskodott egyebek mellett a szabolcsi almáról, a borkombinátokban készült, bornak hívott italokról, mezőgazdasági gépekről és a Forte fotópapírjairól egyaránt. Összességében is elmondható, hogy a magyar ipar és mezőgazdaság külföldre szánt termékeinek a KGST-tagokkal kötött hosszú lejáratú szerződések nyújtottak biztos piacot. Ez, valamint a nullszaldóra és nem a külkereskedelmi aktívumra törekvő kereskedelmi megállapodások jelentősen rontották a KGST versenyképességét, hogy egy korabeli mondást idézzünk, a romlott szabolcsi almáért rozsdás német traktorokat kaptunk.

Ugyanakkor megvalósultak nagy fontosságú energetikai és nehézipari fejlesztések is a KGST keretein belül. Példaként említhető az országokon átnyúló földgáz- és olajvezetékek, valamint villamosenergia-hálózatok építése. A vezetékek azonban természetesen a Szovjetunió területéről indultak, így a felhasználókat függővé tették a szovjetektől. Ezzel a problémával a mai napig szembesülhet Európa, emlékezzünk csak az időről időre fellángoló orosz-ukrán árvitákra, vagy arra, hogy akkor most honnan vegyen Európa gázt, Nabucco legyen-e vagy Déli Áramlat.

A KGST fennállása alatt annak tagjai összesen 890 többoldalú megállapodást kötöttek, ebből 119 volt kormányközi, 175 szervezetközi és 596 polgári jogi jellegű. A tanács összesen 46 ülésszakot tartott, az utolsót 1991. június 28-án Budapesten. Ekkor született meg az a döntés, amely a már a hetvenes évektől, az olajárrobbanástól kezdve agonizáló KGST feloszlását mondta ki. Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy a Szovjetunió megszüntette a barter-ügyleteket, de már a megszűnő KGST-tagállamok is az "áruért pénz" konstrukciókban voltak érdekeltek. A szervezet tevékenysége végül 1991. szeptember 24-én fejeződött be.