1971: halál az űrben

2008.06.30. 08:18

1971 június 30-án a Szojuz-11 űrhajó visszatért a Földre, miután az űrkutatás történetében először dokkolt be egy űrállomásra, és több mint három hetet töltött ott. Minden rendben ment, aztán ahogy az az ionoszférába való belépéskor lenni szokott, a rádióösszeköttetés megszakadt a legénységgel. A leszállóegység gond nélkül földet ért, ám a helyszínre érő mentőcsapatok három halott űrhajóst találtak a kabinban. Grigorij Dobrovolszkij, Vladiszlav Volkov és Viktor Patszajev lett az első három ember, aki az űrben halt meg (a korábbi űrbalesetek mind az atmoszférában, vagy még a felszínen történtek).

A szovjetek titkolózása miatt sokáig szinte semmit nem lehetett tudni a baleset körülményeiről, mára azonban elég sok részlet publikussá vált, például az Encyclopedia Astronautica online űrhajós lexikonban.

A Szujuz-11 június 6-án indult a tragédiával végződött misszióra. Az űrhajóval a tartalék legénység utazott, ugyanis az eredeti trió pilótájánál (annál a Valerij Kubaszovnál, akit mi később Farkas Bertalan űrhajóstársakánt ismertünk meg) az utolsó orvosi vizsgálaton TBC gyanúja merült fel. Sikeresen bedokkoltak a Szaljut-1 űrállomásra, ahol 22 napot töltöttek el, közben többször is élő tévéadásban jelentkeztek be a Földre. Minden hibátlanul ment, egészen a visszatérésig.

Azt már az első vizsgálatok kimutatták, hogy a három űrhajós halálát fulladás, illetve vákuum okozta: a levegő megszökött a kabinból. Később kiderült, a balesetért egy szelep volt a felelős, ami néhány milliméterre kinyílt, amikor a leszállóegység és a szervízmodul elvált egymástól leszállás közben. A két egység szétválását miniatűr robbanó töltetek segítették, de egy műszaki hiba miatt ezek nem az előre tervezett módon, egymás után, meghatározott sorrendben robbantak fel, hanem egyszerre. Ennek a robbanásnak az ereje nyitotta ki a nyomáskiegyenlítő szelepet, amin keresztül nagyjából fél perc alatt távozott is az összes levegő. Az űrhajósok az orvosi adataikat rögzítő műszerek szerint a szelep kinyílása után 40 másodpercet éltek még. Valószínűleg nem éreztek sok fájdalmat, a hirtelen nyomásváltozás hatására az ember másodperceken belül elveszíti az eszméletét.

A három kozmonautát a Kreml falába temették el, Gagarin mellé. Posztumusz megkapták a Szovjetunió hőse kitüntetést, és később elneveztek róluk egy-egy krátert a Holdon. A baleset után a Szojuz űrhajót áttervezték, hogy a legénységnek legyen elég helye szkafandert viselni felszállás és landolás közben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport