1992: kirobban az első bankbotrány

Emlékszik még az Ybl Bankra? Vállalkozóként az Általános Vállalkozási Bankkal üzletelt? Volt pénze az Ingatlanbankban? A Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet tagjaként úgy ábrándult ki a szövetkezeti mozgalomból, mint Fodor Gábor Lendvai Ildikóból? Ha a három kérdésből legalább egyre igen a válasz, akkor biztosan emlékszik 1992. július 9-re: az Állami Bankfelügyelet (ÁBF) ezen a napon döntött úgy, hogy felügyeleti biztost nevez ki három pénzintézet, az Ybl, az ÁVB és a GyVTSz élére. Néhány nappal később fel is függesztették a pénzintézetek tevékenységét; az Ybl később meg is szűnt, az ÁVB-t a tulajdonosok 12 millió márkával és 1 milliárd forinttal segítették ki. A bankbotrány következtében az Iparbankház, a Konzumbank és a Dunabank helyzete is megrendült – ma már egyik pénzintézet sem működik.

Magyarországon 1987 januárjában alakult meg újra az úgynevezett kétszintű bankrendszer: a központi, hivatalos nevén Magyar Nemzeti Bank mellett ekkortól működhettek formálisan is a lakossági és vállalkozói szolgáltatásokat végző kereskedelmi bankok. Gyakorlatilag azonban persze már a szocializmus idején is voltak más pénzintézetek, a lakossági szolgáltatások terén egyeduralkodó OTP – ha valaki már nem emlékezne leánykori nevére: Országos Takarékpénztár –, a Külkereskedelmi Bank, továbbá az első külföldi bankként 1979-ben – még offshore cég formájában megjelenő – CIB, majd a vasfüggönyt 1985-ben átlépő Citibank. Azonban csak 1986-ban született minisztertanácsi döntés a jegybanki és a hitelbanki feladatok szétválasztásáról, amely nyomán 1987. január elsején megjelentek az első, már az új jogszabályi feltételek szerint létrehozott bankok, a Magyar Hitel Bank, a Budapest Bank, valamint az Országos Kereskedelmi és Hitelbank.

A kilencvenes évek elején, a gazdasági életet is átformáló rendszerváltással egyidejűleg valóságos bankalapítási láz dúlt az országban. Több tucatnyi pénzintézet kezdte meg működését, köztük olyan, ma már szinte elfeledettek, mint a Realbank, a Mezőbank vagy a már említettek közül a Dunabank, a Konzumbank, az Ybl Bank, az Ingatlanbank. De ugyanebben az időben rajtolt el az 1994-ben bedőlt Agrobank vagy az 1998-as bukásig szárnyaló Postabank.

A sorból elsőként az Yblt érdemes megemlíteni: ez volt Magyarország első magánbankja, amit a menedzsment tagjai sokszor szó szerint értelmezve saját magánbankjuknak használtak, vagyis szükséges esetén ki-kivettek a kasszából pénzt. Ezt sikerült olyan nagyüzemi szintre fejleszteniük, hogy 1992 júniusára az Ybl fizetésképtelenné vált. A pénzintézet három vezetője, O. Nagy Imre, Jamniczky Zoltánné és Körmendi Éva ellen indult büntetőeljárás hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

A vádlottak közül az előbbi kettő, miután a bíróság jogerősen megállapította, hogy a pénzintézet kasszájából rendszeresen utaltak át saját cégeiknek kölcsönöket – egy, a kétszintű bankrendszer kialakulásáról szóló elemzés prezentáció szerint a „bank vezetése fék nélkül hitelezett a tulajdonosoknak, azok vállalkozásainak”, letöltendő börtönbüntetést kapott. Jamniczkynét és O. Nagyot is négy évre ítélték el, emellett kettejükre összesen 15 millió forintnyi vagyonelkobzást róttak ki. Ez az összeg egyébként eltörpült amellett a nagyjából 1,4 milliárd forint mellett, amellyel a két bankvezér nem tudott elszámolni.

Az átalakuló Magyarországon a hitelezés nem kevésbé kockázatos, mint a tőkerészek megszerzése – mind likviditási, mind jövedelmezőségi szempontból… a gazdasági növekedés hanyatlása – a túl szigorú szabályozás hatására – sorra juttatta csődbe a bankok ügyfeleit. A kezdő vállalkozók tapasztalatlansága szintén nem egy bukást okozott – idézte fel bő tíz év távlatából ezt a korszakot Botos Katalin, aki az Antall-kormány bank- és tőkepiacért felelős tárca nélküli minisztere, majd 1992 és 1994 között az ÁBF elnöke volt.

Az 1992-es bankbotrány azonban csak a kezdet volt. Mire ez lezárult – legalábbis a bankfelügyeleti része, beleértve azt is, hogy ennek hatására jött létre az Országos Betétbiztosítási Alap – már elkezdődött az Agrobank-ügy. A Kunos Péter, rendszerváltás előtt volt pénzügyminisztériumi államtitkár által vezetett pénzintézet 6 milliárd forintot meghaladó mínusszal vált fizetésképtelenné 1994 őszén. A nyilvánosság számára a történet azzal kezdődött, hogy 1994 novemberében a rendőrség letartóztatta Kunost, a bank vezérigazgatóját, valamint Kovács Mihály elnököt. Korrupcióval és a bank tőkéjének fiktív felemelésével vádolták a két bankvezért, akik közül – az első fokú bírósági ítéletben szereplő felmentés után másodfokon, tehát jogerősen – Kunos két év letöltendő börtönbüntetést és 1,6 millió forintos pénzbüntetést kapott (valamint eltiltották a közügyektől négy évre), míg Kovács Mihályt egy év hat hónap börtönre és 2 millió forint pénzbüntetésre ítélték. Az Agrobank végül – a Mezőbankkal együtt – az Erste tulajdonába került, amely, mintha fogékony lenne a problémás pénzintézetekre, 2004-ben 101 milliárd forintért a szintén nem egyszerű előéletű Postabankot is megvette.

De visszatérve az Agrobank-ügyre: ekkorra a magyar bankszektor már átesett egy átfogó konszolidáción, amit a kilencvenes évek első felében nemcsak a már említett pénzintézetek bedőlése tett szükségessé, hanem a teljes banki szférát eluraló alultőkésítettség. Hogy ismét, hosszasabban Botos Katalint idézzük:

"A bankfelügyelet már a rendszerváltást megelőzően megkezdte a három nagybank (MHB, Országos Kereskedelmi és Hitelbank, Budapest Bank) átvilágítását. A nemzetközi minősítési gyakorlat rávilágított arra, hogy a sok megújított hitel kamata nem valódi cash-flow bevétel, csak számvitelileg kimutatott eredmény. A felügyelet ezért megkezdte küzdelmét a bankrendszer konszolidálásáért."

Az intézmény arra kérte a kormányt, hogy szabadítsa meg a bankokat az öröklött rossz terhektől…. A jegybank a konszolidálásban érintett pénzügyminisztérium véleményét osztotta, és annak érdekében próbált hatást kifejteni, hogy az állami szerepvállalás csak az egyértelműen „megöröklött” hitelállományra terjedjen ki. Ennek tételesen kimutatott mértéke nem volt túl nagy, így a kormányzat alig 12 milliárd forintnyi garanciával elintézettnek tekintette a rendbetételt.

A kormányzati intézkedésről azonban hamarosan kiderült, hogy elégtelen eszköz a rossz hitelek kezelésére, mivel azok gyökere az öröklött ügyfélkörben rejlett, ami által azok a hitelek is kétessé, majd rosszá váltak, amelyeket nem a politika kényszerített a bankokra, hanem az élet… A kereskedelmi bankcsoport forrásgyűjtő akcióba fogott letéti jegyek árusításával, a lakossági üzletág kiépítésének megkezdésével.

1992 tavaszára világossá vált, hogy… a gazdasági növekedés hanyatlása – a túl szigorú szabályozás hatására – sorra juttatta csődbe a bankok ügyfeleit. A kezdő vállalkozók tapasztalatlansága szintén nem egy bukást okozott. Az állami átfogó mentőakció valamely formája mindenképpen elkerülhetetlen volt.,. az adott hathatós lökést a konszolidációnak, hogy az adott portfólióval nem lehetett privatizálni a bankokat… Az utolsó fázisban tulajdonossá váló pénzügyminisztérium a szükséges konszolidációs mértékek megállapítását végül egy rohammunkában dolgozó külső szakértői stábra bízta.

A bankkonszolidáció 1993-1994-ben két lépésben történt meg. Előbb egy hitelkonszolidációs folyamat zajlott le: a pénzintézetek a rossz követeléseiket eladhatták az államnak, amely ennek során 68 takarékszövetkezetnek és 14 kereskedelmi banknak összesen 80 milliárd forint értékben bocsátott ki hitelkonszolidációs államkötvényt. Ez egyfelől a pénzintézetek, másfelől az eladósodott iparvállalatok terheit csökkentette. A következő lépcsőben, 1994-ben a bank a konszolidációs államkötvények átvételével és a pénzintézetek feltőkésítésével csaknem 75 százalékos tulajdonrészt szerzett a teljes bankszektorban – majd az utólagos számítások szerint legalább 500 milliárd forinttal kistafírozott bankokat privatizálták.

És ebben a nagyjából félezermilliárd forintos összegben még nincs benne az utolsó nagy bankkonszolidáció, a már említett Postabank rendbetétele. A Princz Gábor vezette, 1988 nyarán alakult pénzintézet betétesei között 1997 tavaszán robbant ki a pánik. A bankból február utolsó és március első napjaiban összesen mintegy 25 milliárd forintot vettek ki egy sms-ben elindult, a bank bedőlésére figyelmeztető felhívás nyomán. Ez a betétesi roham valóban elég volt, hogy megrengesse az akkor az OTP után az ország második legnagyobbjának számító pénzintézetet, amely az 1997-es évet csaknem tízmilliárdos veszteséggel zárta, de az 1998-ban feltárt összes hiánya már mintegy 150 milliárd forint volt.

A pénz visszapótlásához ismét az állam nyúlt a zsebébe – vagyis, ne legyünk nagyvonalúak, a miénkbe –, ezzel összesen mintegy 650 milliárd forintra emelve a közvagyonból a bankok megmentésére fordított pénz mennyiségét. Csak érdekességként: ennyi pénzből még a mai árakon is meg lehetne építeni szinte egy teljes Győr-Nyíregyháza autópályát, vagy ki lehetne fizetni az éves költségvetési hiány több mint egyharmadát. A sokáig Bécsben élő Princz Gábort a hosszadalmas bírósági eljárás első körében felmentették, aztán pénzbüntetést kapott, de a ügynek a mai napig nincs jogerős lezárása.

A bankbotrányok főhősei közül az Ybl-s O. Nagy – ő egyébként annak idején szintén Bécsben bujkált – továbbra is éli a maga nyughatatlan életét: legutóbb akkor adtak róla hírt a lapok, amikor 2007 őszén két járőrautót is összetörve menekült a rendőrök elől. A Népszabadság akkori információi szerint az egykori bankvezért egy adósságkezelési ügy kapcsán több mint 500 millió forintos csalással gyanúsították.