1996: Kovács István olimpiai bajnok lesz

Kovács István: nem volt Mesa – ahogy a kubai Arnaldo Mesa arcán és testén, úgy csattant az agyunkon a Nemzeti Sport ökölcsapása 1996. augusztus 5-én. De még ezt is megbocsáthattuk: a haza Kokója az előző napon olimpiai aranyérmet szerzett, ezzel 24 év után először állhatott fel magyar bokszoló ötkarikás játékokon a dobogó tetejére.

Már az 1992-es barcelonai olimpiára esélyesként utazott: 1991-ben megnyerte a világ- és az Európa-bajnokságot légsúlyban, így a világranglistát is az élen zárta. Az olimpián azonban meg kellett elégednie a bronzéremmel, miután az elődöntőben kikapott a későbbi olimpiai bajnok koreai Csoj Csol-Szutól. Ezt követően súlycsoportot váltott, Bursában az 1993-as Eb-n már harmatsúlyban indult, és lett harmadik. Aztán 1996-ig sem a kontinens-, sem a világbajnokságon nem szerzett dobogós helyet, ám az olimpia évében megnyerte a vejlei Eb-t.

Az olimpián is bajnokhoz méltóan menetelt. Négy mérkőzésen van túl a magyar bajnok, három egyszerűbb és egy pokolian nehéz vizsgán. A török Karaöz, a tadzsik Hasszanov, és a román Olteanu csupán könnyed játszadozásra késztette, a tahiföldi Khadpo ellen aztán minden tudására szükség volt – idézte fel az előzményeket a sportlap, megjegyezve a nagy bölcsességet: döntőbenli ellenfele, Arnaldo Mesa nem Khadpo. Van, aki szerint gyengébb, van, aki szerint jobb... Temérdek érme van, vlágversenyt azonban még nem nyert.

Itt sem, sőt, kis híján olimpiai résztvevő sem volt. A a kétszeres Pánamerikai Játékok-győztes Mesa – ennyit arról, hogy nem nyert világversenyt – ugyanis a tradicionálisan nagyon erős kubai bokszmezőnyben nem volt olyan jó, hogy az eredeti olimpiai keret tagja legyen. Szerencséjére, és talán a Kokóéra is, Joel Casamayor, Barcelona olimpiai bajnoka közvetlenül az atlantai játékok előtt váltott profi karrierre – az olimpiai falut hagyta el a későbbi WBA-s és WBC-s bajnoki címekért –, és a megüresedett helyre, egy súlycsoporttal feljebbről, Mesa ugorhatott be.

Majd beugróként rögtön a döntőig menetelt, holott a bokszolók szerint az ilyen váltás, ahogy a Sport is írta, lehúzza, visszaveti azt, aki eredetileg egy súlycsoporttal feljebb készült. Az aranymeccsen azonban Kokó a vártnál könnyebben, 14-7-es pontozással nyer úgy, hogy a hétpontos különbség (11-4) már két menet alatt összejön. Innen a szó ismét a 12 évvel ezelőtti sportlapé:

Kovács István olimpiai aranyérmes! Nem bír magával. Szalad körben a szorítóban, az atlantai olimpia szorítójában, amelyben élete legnagyobb sikerét érte el. Szántó Imre az első, akinek a nyakába borul, mindenki tudta, hogy ha nyer, így lesz, mert méterekben mérve ő áll hozzá a legközelebb. Amúgy is... A lap természetesen a győztest is megszólaltatta, nem voltak váratlan gondolatai: Az olimpiai döntő lelki terhet jelentett, de a bunyó szempontjából nem adott nehezebb feladatot, mint a korábbiak... Teljesült az, amiről álmodtam, olimpiai bajnok lettem, és persze megemlítette Szántó Imre bácsit is, azt mondta, kevesebbet táncoljak, többet üssek... persze ő is nagyon boldog.

Az újságírók már az olimpiai aranyérem megnyerésekor a folytatásról, a profi karrierrel kapcsolatos pletykákról kérdezték, amire azt mondta, erről még konzultálnia kell edzőjével. Végül amatőrként még megnyerte – már pehelysúlyban – az 1997-es budapesti világbajnokságot, majd a Vasast a hamburgi Box Promotionra és a profi karrierre cserélte. Két évvel később a WBC nemzetközi bajnoka, 2000-ben profi Európa-bajnok. 2001 januárjában a WBO világbajnoka lett. A címvédés azonban nem sikerült, Julio Pablo Chacon kiütötte őt. Ezután ugyan nyert még két mérkőzést, azonban címmeccset már nem vívott, 2002-ben visszavonult.

Kovács István amatőrként 292 mérkőzésből 282 győzelmet aratott, 23 profi meccséből 22-t megnyert, ebből tizenegyet kiütéssel. Tizenkét évvel ezelőtti aranyérme az ökölvívők tizedik olimpiai bajnoki címét jelentette. Előtte 1972-ben Gedó György nyert papírsúlyban, 1960-ban Török Gyula légsúlyban, de az igazi nagy előd természetesen Papp László volt, aki '48-ban középsúlyban, a következő két olimpián nagyváltósúlyban nem talált legyőzőre, '48-ban Csik Tibor harmatsúlyban is aranyérmes lett. További három aranyunk 1928-ból (Kocsis Antal - légsúly), 1932-ből (Énekes István - légsúly) és 1936-ból (Harangi Imre - könnysúly) származik.