1989: kiengedjük a keletnémeteket Ausztriába

A magyar határ 1989-es megnyitása a berlini falból kivert első téglát jelentette – nem Horn Gyula, nem is Kovács László, Medgyessy Péter, Németh Miklós, netán Gyurcsány Ferenc mondta ezt az 1989. szeptember 10-i határnyitásról, hanem egy tavalyi konferencián az a Hans-Dietrich Genscher, aki akkor a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere és alkancellárja volt. Magyarország a keleti tömb első országa volt, amely megnyitotta a nyugati határait, és lehetővé tette egy másik szocialista ország, az NDK nálunk tartózkodó állampolgárainak, hogy menekültként nyugatra távozzanak.

A magyar-osztrák határnyitás már 1989 nyarán elkezdődött. Június végén a két ország külügyminisztere, Horn Gyula és Alois Mock közösen elvágták a vasfüggönyt jelképező drótkerítést a két ország közötti határon (a jelzőrendszer leszerelését a határőrség már májusban elkezdte). Augusztus 19-én Sopron térségében békedemonstrációt rendeztek, és annak részeként Ausztria és Magyarország megegyezésével egy szimbolikus határátkelőt nyitottak a burgenlandi Szentmargitbánya és Sopronkőhida között (a közelben ma két határátkelő is van, de Schengen óta elvileg a két település közötti úton is szabadon lehet közlekedni). Már a páneurópai pikniknek nevezett, a vártnál sokkal nagyobb tömeg miatt kissé kaotikussá vált augusztusi határnyitást öt-hatszáz keletnémet használta fel arra, hogy Ausztriába távozzon.

Ekkor azonban már több tízezer olyan NDK-állampolgár maradt az országban, akik a demokratikusnak mondott keleti Németországba már nem akartak visszatérni, a nyugati viszont nem tudtak átjutni. Különösen azután nem, hogy az augusztus 19-i eseményeket követően a kormány a szigorításról, az osztrák határszakasz őrizetének megerősítéséről döntött.

Azonban néhány nappal később, augusztus végén ismét változott a hivatalos álláspont, aminek több összetevője volt. Szerepet játszott ebben – mint azt nemrégiben a korábban Svájcban élő, a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai újságírójaként dolgozó Oplatka András felidézte – az, hogy a Szovjetunió beszüntette a telepített határzár további gyártását, így a rozsdamentes drót utánpótlását csak nyugati importtal lehetett volna megoldani, amire viszont túl sok devizát kellett volna költeni.

Persze ennél sokkal nyomósabb érv volt az, hogy „1989 nyarán a folyamatosan növekvő számú, és a hazatérés helyett az NSZK-ba távozni akaró NDK-beli turisták ügye Magyarországon nemzetközi politikai válságot, humanitárius, közbiztonsági és még közegészségügyi válsághelyzetet is kiváltott” – ahogyan azt Kovács László akkori külügyi államtitkár, későbbi külügyminiszter egy tavalyi, a határnyitás évfordulójára rendezett konferencián megfogalmazta (a konferenciáról készült kiadvány innen tölthető le pdf-formátumban).

Hogy Kovács szavaival folytassuk: "A Külügyminisztérium már július elejétől folyamatosan kapott jelzéseket, hogy a Magyarországon nyaraló, a Romániából, Bulgáriából nyaralás után hazafelé tartó, és az NDK-ból érkező újabb és újabb turisták letelepedtek a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetsége, illetve konzulátusa szomszédságában, sőt, több mint százan be is hatoltak a nagykövetségre, és onnan csak az NSZK-ba voltak hajlandóak távozni. (...) A két Németország tárgyalt a megoldásról, de látszott, hogy nem tudnak megállapodni, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarországnak kell megtalálnia a megoldást".

A megoldást a kormány abban találta meg, hogy szeptember első napjaiban úgy döntött: megnyitja nyugati határait, és kiengedi Ausztriába az országban ideiglenesen állomásozó keletnémet menekülteket. Kovács László szerint elvi lehetőség volt ugyan arra is, hogy menekültstátust adjunk az itt lévő NDK-soknak, vagy visszatoloncoljuk őket, de egyik sem merült fel valódi döntési alternatívaként.

A volt külügyi államtitkár múltidézése szerint – miután eldőlt, hogy hazánk kiengedi Ausztriába a keletnémeteket – csak az volt a kérdés, hogy erre milyen módot találjon a kormány, valamint mikor és hogyan jelentse be ezt a döntést. "Konzultáltunk az akkori ellenzéki pártokkal is, elhangzottak különböző elképzelések, például arról, hogy esetleg éjszakánként egy-egy autóbusszal vagy egy-egy vasúti kocsival, részletekben engedjük ki az NDK-s állampolgárokat" – idézte fel a ma már uniós biztos Kovács.

A kormány végül viszonylag hamar lépett, augusztus utolsó napjaiban már Németh Miklós kormányfő, Horn Gyula külügy- és Horváth István belügyminiszter arról tájékoztatta az NSZK-t, hogy hazánk kiengedi Ausztriába az itt lévő keletnémeteket. Egy héttel később, szeptember 1-jén ezt Horn Gyula Berlinben a keletnémet párt- és állami vezetőkkel is tudatta, de még konkrétumok közlése nélkül. Végül szeptember 8-án, pénteken jelentették be hivatalosan a határnyitásról szóló döntést – vagyis ekkor adták át az erről szóló jegyzéket a keletnémet nagykövetnek. De még ugyanezen a napon az NSZK, sőt, biztos, ami biztos, a Szovjetunió budapesti nagykövetét is tájékoztatták a magyar döntésről.

A nagyközönség 10-én, vasárnap este a tévéből tájékozódhatott a magyar kormány döntéséről, miszerint 10-e éjféltől az NDK-s útlevéllel rendelkezőket kiengedik Ausztriába (a következő napokban 50-60 ezer keletnémet élt is ezzel a lehetőséggel). Méghozzá Horn Gyulától, akit Grósz Károly MSZMP-vezér jelölt ki erre a feladatra. Ezt Medgyessy Péter volt miniszterelnök, korábbi pénzügyminiszter Polgár a pályán című könyvében úgy idézte fel, hogy Grósz Károly, az MSZMP akkori vezetője mutatott rá Hornra: "Idehallgass, Gyula, te amúgy is szeretsz a televízióban szerepelni, ülj be a Hétbe, és mondd el, hogy mi történik." Medgyessy később, az Indexnek adott interjúban ezt a kijelentését úgy pontosította: „Horn nagyon egyszerűen, nagyon világosan tud fogalmazni, ezért esett rá a választás".