1969: egy sikertelen népszavazás után lemond De Gaulle

De Gaulle lemondott – hozta az 1969. április 29-i vezető cikkében a Népszabadság. Ugyanazon a hétvégén történt mindez, amikor harmincezren strandoltak Budapesten a nyárias időben, Kádár János – ki tudja, hányadszor, és a nyolcvanas évek végéig hányszor még – hazaérkezett Moszkvából, a Pécs 1-0-ra verte a Dózsát, a Fradi pedig nem bírt a Tatabányával, igaz, idegenben.

A lemondás egy népszavazásnak köszönhető, ami valóban nemcsak egy népszavazás volt, hanem a 78 éves De Gaulle politikai jövőjéről döntő referendum is. De miért is kellett megtartani a népszavazást? (Mellesleg erről több szó is esett a 2008-as magyar sajtóban a vizitdíj eltörléséről rendezett népszavazás után, ami csak a koalíció felbomlásával járt, bár az SZDSZ-es Horn Gábor már akkor megmondta: Nem azt mondták Feri...)

A francia népszavazás a területi igazgatás, illetve a szenátus reformjáról döntött. Az elnök politikai sorsát összekötötte a referendummal; előre tudni lehetett, hogy a nemek győzelme esetén haladéktalanul lemond posztjáról. Az esetleges lemondásról a népszavazás előtt két héttel adott tévéinterjúban beszélt először: ha a franciák nemet mondanak, haladéktalanul levonja a következtetést. Pedig úgy tervezte, hogy kitölti 1972-ig szóló mandátumát, és nyolcvanéves korában, 1972-ben vonul vissza, majd négy-öt évig rendezgeti még emlékiratait.

A reform céljáról az elnök így beszélt: „Véghezviszem az utolsó reformot, mielőtt végleg visszavonulok, azaz létrehozom a Regionális Tanácsot, amely a helyi prefektusok és a korábban létrehozott Regionális Gazdaságfejlesztési Tanács munkáját egészíti ki, illetve megújítom a szenátust, amely közvetlenül a helyi önkormányzatokhoz fog kötődni. A megújult rendszer kedvezően fog hatni a közéleti részvételre.”

Amikor a nem győzelmét a belügyminisztérium is megerősítette – nem volt meglepetés, az előzetes felmérések is ezt jelezték – De Gaulle rövid nyilatkozatot küldött az Elysée palotába: 1969. április 28-án, déli 12 órakor abbahagyja elnöki funkciója gyakorlását.

Párizs forrongott azon az éjszakán. A gaulleista fiatalok "folytatjuk a harcot"–jelszóval tüntettek, a maoisták és anarchisták ellentüntetéssel válaszoltak. A kisebb összecsapások éjjel 3 óráig tartottak, majd gaullisták, anarchisták, maoisták, rendőrök mind hazamentek aludni.

„Ha előre tudja, hogy elveszti, nem javasolta volna a népszavazást” – nyilatkozta az Apám, De Gaulle című interjúkönyv szerzőjének, Michel Tauriackal-nak Philippe De Gaulle-nak, a volt elnök fia, aki szerint apja az utolsó pillanatig bizakodott a népszavazás sikerében. A sikertelen népszavazás De Gaulle igyekezett leleplezni, mennyire megrázta az elutasítás, de fiának egyszer így fakadt ki: „Tiszta sor, kitették a szűrömet. Ugyanezt tették Churchill-lel is. És ha Roosevelt nem hal meg hirtelen, mielőtt a mandátuma lejárt volna, ő is így jár. Hálátlanok a népek.”

De Gaulle a lemondása után másfél évvel, 1970. november 9-én halt meg.

A Tegnapi Újság más, De Gaulle-lal foglalkozó posztjai:

1962: három magyar akarta megölni de Gaulle-t.

1968: De Gaulle sem tudja fékezni az indulatokat.