1990: Mandela huszonhat év után újra szabad

Viszonylag kevés figyelem jutott 1990-ben Dél-Afrikára, pedig ott is rendszerváltás, vagy ahogy ők nevezik, átalakulás zajlott. Kelet-Európa elvitte a show-t, de azért Dél-Afrika is tudott szenzációval szolgálni.

Ilyen volt Nelson Mandela szabadulása a Robben-szigeti börtönéből, ahová terrorakciókban való részvétel miatt 1964-ben zárták. Azaz nem is a börtönszigetről szabadult ekkor már, azt 14 hónappal korábban elhagyhatta, hanem a Fokvárostól hatvan kilométerre fekvő Victor Verster börtöngazdaságból, egy szőlőültetvények között elterülő büntetőintézet egyik villájából. (Mandela tuberkulózisa miatt hagyhatta el a börtönszigetet, de az apartheid lazulása nélkül még mindig a szigeten raboskodott volna.)

Az eseményt a dél-afrikai állami TV élő adásban közvetítette.

Nagy tömeg fogadta a börtönkapujában, és rengeteg újságíró, fotós. (Mandeláról az utolsó nyilvánosságra került kép ezt megelőzően a hatvanas években készült.)

A Népszabadság a hírt címlapon hozta, de meglepő, hogy csak egy MTI-hír erejéig dolgozták fel. Ugyanilyen terjedelemben írtak az erdélyi százezres, nacionalizmusellenes tüntetésekről, ahol Sütő András is részt vett, akit egy hónap múlva román szélsőségesek vernek félholtra Marosvásárhelyen.

Még néhány cím az aznapi lapokból: A Fidesz bírálja az ígérgető pártokat. Pozsgay: Erős parlamenti baloldal nélkül balkanizálódik az ország. Tysont letaszították a trónról.

De vissza Dél-Afrikához, ahol a nyolcvanas évek végére vált nyilvánvalóvá, hogy az apartheid nem tartható fenn tovább, a feketék ugyanis egyre többen, a fehérek (főleg búrok és angolok) egyre kevesebben lesznek. A fekete államok az államban pedig életképtelenek.

A fehérek alkudozásba kezdtek a feketékkel. Ekkor, 1990-ben még úgy tűnt, hogy sikerülhet átmenteniük hatalmukat, szóba került például a paritásos rendszer, vagyis ciklusonként lenne fehér, illetve fekete elnöke az országnak. Végül a klasszikus demokrácia szabályai érvényesültek, ami a fehér kisebbségnek nagy vérveszteség volt, így ugyanis teljesen kiszorultak a hatalomból; Mandela pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) 1994, az első szabad választás óta kétharmados vagy azt megközelítő arányban nyer minden választást.

És ne feledjük: a Szovjetunió összeomlása nélkül a dél-afrikai átalakulás is más lett volna; már rég látszott az apartheid abszurditása és fenntarthatatlansága, amikor az ANC kommunistabarátsága miatt mégis ragaszkodtak hozzá a fehérek, mert – nem minden alap nélkül – attól tartottak, hogy szovjet-típusú szocializmust vezetnének be Dél-Afrikában.

Mandela szabadulásának közvetlen előzménye azonban de Klerk elnök 1990. február 2-i parlamenti beszéde volt, ahol bejelentette Mandela szabadon engedését, az ANC és más fekete szervezetek működésének engedélyezését, új alkotmányt. Ezzel a beszéddel gyakorlatilag véget ért az apartheid.

Mandela és de Klerk 1993-ban közösen kapnak Nobel-békedíjat, a fehér dél-afrikaiak ó része ugyanakkor árulónak tartja, sokan el is hagyták az országot.

A dél-afrikai átmenetben a legvéresebb ellentétek a fekete xhoszák (Mandela is xhosza volt) és a szintén fekete zuluk között robbantak ki, a polgárháború szélére taszítva az országot. Mandela szabadulásának hírére például Natal tartomány városaiban 12 ember halt meg, amikor a konzervatív zulu Inkhata mozgalom tagjai rátámadtak Mandela kiszabadulását ünneplőkre.

És többen életüket vesztették a Mandelát Fokvárosban váró tömegben is, tröbb száz fekete fiatal randalírozott ugyanis, és még a rendőrökkel, valamint az ANC rendezőgárdájával is összecsaptak.

Mandela 1994-től 1999-ig volt Dél-Afrika első fekete elnöke. Sokat tett a fehérek és feketék közötti viszony normalizálásáért, óvott a bosszútól, meglátogatta az apartheid egykori miniszterelnökeinek özvegyeit, megbékélési bizottságokat állíttatott fel, ahol amnesztiát kaptak mindazok, akik megvallják bűnösségüket, és bocsánatot kérnek.

Azt viszont felróják neki, hogy nem tudta megfékezni a bűnözést, és megállítani az AIDS terjedését.

Mandela most 92 éves, legutóbb két hete volt kórházban. Sokan féltik Dél-Afrikát a Mandela nélküli jövőtől. Habár ő maga soha nem tulajdonított különösebb jelentőséget személyének. Ahogy fogalmazott: „Mindig elégedetlen voltam azzal, hogy félistennek ábrázolnak.”