1961: Meggyilkolták Lumumbát!

Az 1961. február 14-i Népszabadság a címlap alján, de nyomtatott nagybetűkkel közli a hírt: MEGGYILKOLTÁK LUMUMBÁT!

Egy átlagos napon a hajtás fölött futott volna a szalagcím, de nem volt ez átlagos nap, mivel a szovjet Venus-rakéta egy 643 kilogrammos bolygóközi állomást röpített a magasba. Járt a dicséret a felcímben: "A világ csodálattal adózik a szovjet űrkutatás új, nagy sikerének."

A gyilkosságról szóló rövid hír ez volt:

"Hétfő délután, alig néhány órával a Biztonsági Tanács kongói vitája előtt Munungo, Katanga tartomány szakadár kormányának belügyminisztere rendkívüli sajtóértekezleten bejelentette, hogy Lumumbát, a Kongói Köztársaság törvényes miniszterelnökét, valamint két társát, Mpolót, az ifjúsági és honvédelmi ügyek miniszterét és Kitót, a kongói szenátus elnökét megölték.

Csombe és hatóságai, mint ismeretes, két nappal ezelőtt azt közölték, hogy Lumumba és két társa megszökött börtönéből, és vérdíjat tűztek ki fejükre. Céljuk a szökésről szóló hazugsággal az volt, hogy leplezzék gyalázatos bűntettüket, Lumumba meggyilkolását.

Munungo most azt állítja, hogy egy bennszülött falu lakosai lemészárolták a három menekülőt. A falu nevét azonban nem volt hajlandó elárulni. Kijelentette, hogy az áldozatok kilétét minden kétséget kizáróan megállapították, holttestüket pedig azonnal eltemették egy helyre, amelyet Munungo nem volt hajlandó közelebbről meghatározni."

Ma már tudjuk: Munungo szinte csak egy dologban nem hazudott: Lumumbát valóban meggyilkolták.

Budapesten még abban az évben a Róna utcát nevezték el Lumumbáról. Viszonylag gyakran szerepelt a sajtóban is, mivel itt volt a filmgyár, valamint az Európa-hírű Postás férfi asztalitenisz-csarnoka. A Lumumba utca a rendszerváltás után kapta vissza régi nevét, akárcsak Szegeden, ahol az Apáca utca viselte az afrikai szabadságharcos nevét.

Patrice Lumumba postai hivatalnokként tengette fiatal éveit, majd az ötvenes években politizálásra adta a fejét.

A gyarmati rendszer ekkor már recsegett-ropogott, de neki eleinte esze ágában nem volt Kongót elszakítani Belgiumtól; a brüsszeli gyarmatügyi miniszter meghívására tanulmányúton vett részt Belgiumban, sőt, rész vett a Belga Liberális Párt kongói szervezetének megalapításában.

Radikalizálódásához egyéves börtönbüntetést kellett elszenvednie – korrupcióval vádolták – szabadulása után a belga csapatok kivonását, Belga Kongó függetlenségét követelte.

1959-ben választásokat írtak ki, de a nemzeti pártok, így Lumumbáé is, bojkottra hívtak, mivel féltek, hogy Brüsszel majd egy bábkormányt állít az ország élére. Lázadás tört ki, Lumumbát megint bebörtönözték, miközben pártjával megnyerte a választást.

Az eseményekkel már csak sodródó belgák Lumumbát szabadon engedték, sőt, a függetlenség kikiáltása elé sem gördítettek akadályt, a független Kongó első miniszterelnöke pedig maga Lumumba lett.

Két hónap sem telt el, és az ásványkincsekben gazdag Katanga tartomány vezetője, Moise Csombe bejelentette elszakadását Kongótól. Polgárháború tört ki, ami remek hidegháborús terep volt. A nyugati hatalmak Csombe, a szocialisták Lumumba mellé álltak.

Alig három hónappal később az államfő le is váltotta Lumumbát, majd Joseph Mobutu ezredes, a későbbi államfő házi őrizetbe vetette.

Itt álljunk meg egy pillanatra: két híres világpolitikai esemény is Kongóval függött össze: Hruscsov éppen a kongói rendezést követelve verte cipővel az asztalt beszéde közben New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén.

Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár pedig Kongóba repült tárgyalni a szemben álló felekkel, amikor gépe a mai Zambiában lezuhant.

De térjünk vissza Lumumbához, aki két hónapos házi őrizet után, 1960 novemberében megszökött, majd az államfő katonái újra elfogták, és január 17-én meg is gyilkolták, de a hírt csak február 13-án jelentették be.

Lumumba halálának körülményeit nem is nagyon bolygatták, egészen 1999-ig, amikor a flamand Ludo de Witte könyvet adott ki Lumumba meggyilkolásáról. Ebben azt állította, hogy Belgium értelmi szerzője és közvetlen részese volt a gyilkosságnak.

A belga külügyminisztérium első reakciója még az volt, hogy „történelmi tanulmányokat nem kommentálunk”. Egy parlamenti vizsgálóbizottság és három év kellett ahhoz, hogy a külügyminiszter személyesen kérjen bocsánatot, és elismerje a belga hatóságok felelősségét.

De mi is történt? Nem volt elég, hogy Lumumba a Szovjetunióban keresett támaszt mozgalmának, a függetlenségnapi beszédével még Belgiumot és Baldvin belga királyt is sértegette. Brüsszelben ezután dolgozták ki a Barracuda tervet Lumumba meggyilkolására. Bérgyilkost is küldtek Kongóba, csakhogy közben Lumumbát lemondatták és házi őrizetbe vetették.

Amikor megszökött, a tervet ismét felmelegítették, de most már a CIA is bekapcsolódott. Mobutu katonái közben elfogták Lumumbát. Az elhurcolást és a kivégzést végig belga tisztek és rendőrök felügyelték.

A gyilkosságot nem ők, hanem baluba törzsbeliek végezték el, a belgáknak az volt a dolguk, hogy eltüntessék a holttestet, vagyis kiássák, darabokra fűrészeljék, kénsavval szétmarassák, a maradékot elégessék. Féltek ugyanis, hogy Lumumba sírja zarándokhellyé válna.

2000-ben, a múlttal való szembenézés idején Belgiumban nyilatkozott az a belga csendőrparancsnok, akinek a holttest eltüntetése volt a feladata: „Előbb jól leittuk magunkat, hogy bátorságra kapjunk. Ezután feldaraboltuk a holttesteket. A legnehezebb a szétbontásuk volt. [...] Szinte semmi nem maradt belőlük, kivéve néhány fogat. És a bűz! Háromszor megmosdottam, és még mindig olyan piszkosnak érzetem magam, mint egy barbár.”