1979: Kína lerohanja Vietnamot

Hetek óta fokozódott a feszültség, végül 1979. február 17-én szinte a teljes határ mentén kínai csapatok hatoltak be Vietnam területére. A huszonkilenc napig tartó háború alatt mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, százezernél is többen halhattak meg a harcokban Vietnam északi részén.

A támadás hátterében az egyre éleződő kínai–vietnami konfliktus mellett egyben az addigra egymástól messze eltávolodott Kína és a Szovjetunió ellentéte is ott feszült. A vietnami háború alatt még szövetségesként tekinthettek egymásra, de Kína és Vietnam viszonya az 1970-es évek közepétől kezdett komolyan megromlani. Miközben egyre több villongás volt a Kínával közös, vitatott határszakaszon, Vietnam csatlakozott a KGST-hez, valamint együttműködési és barátsági szerződést kötött a Szovjetunióval.

Vietnam 1975 után vezető szerepre készült az indokínai térségben. Laosz mellett Kambodzsában is növelni akarta befolyását, ehhez azonban útban volt Pol Pot rezsime. A Vörös Khmerek hatalomra kerülésükig szövetségest láttak a vietnami vezetésben, utána azonban már riválisként tekintettek az egyre nagyobb befolyásra törekvő Vietnamra, így Kínához közeledtek.

Vietnam és a Vörös Khmerek konfliktusa fokozódott, ráadásul Kambodzsa területi követelésekkel lépett fel szomszédjával szemben, és a hanoi vezetés szerint gerillacsapatokat is finanszírozott a közös határ vietnami oldalán. Pol Pot hatalmának megdöntését a háttérben a Szovjetunió is támogatta, hiszen ezzel Peking elveszíthette volna déli szövetségesét. Vietnam végül 1978 decemberében megindította az inváziót, hamarosan megdöntötte Pol Pot hatalmát, és 100 ezer katonával volt jelen Kambodzsában.

Teng Hsziao-ping kínai vezető a kambodzsai akció miatt büntetéssel fenyegette meg a hanoi kormányzatot, a kínai–vietnami határszakasz ügyében pedig közleményben azzal vádolták őket, hogy a vietnamiak hétszáznál is többször hatoltak be fegyveres erőkkel Kínába, és háromszáznál is több kínai katonát és civil öltek vagy sebesítettek meg.

"Egy milliméternyi vietnami földet sem akarunk elvenni, de békés és stabil határt akarunk" – jelentette a BBC beszámolója szerint a Hszinhua kínai állami hírügynökség a február 17-ei támadás napján. Kína közleményt adott ki, miszerint kész tárgyalni a békéről, miután „a vietnami agresszorok megkapják, amit megérdemelnek.”

A kínai csapatok előrenyomultak Vietnam területére, sorra estek el a határ menti települések, ugyanakkor a vietnami állami rádió jelentése szerint kezdetben csak főként helyi milíciákkal kellett megütközniük, a hadsereget hátrébb vonták a szintén északon található főváros és nagyobb városok védelmére. A legnagyobb összecsapások Cao Bangnál és Lang Sonnál voltak, amelyeket csak több nap után foglaltak el a kínaiak.

A BBC beszámolója szerint a Szovjetunió nem avatkozott közbe, mindössze szóban ítélte el keményen a kínai inváziót, Pekingben ugyanakkor nem feltétlenül akarták tovább feszíteni a húrt, saját csapataik is komoly veszteségeket szenvedtek, a vietnamiak ráadásul nem vonták vissza erőiket Kambodzsából.

Lang Son többnapi ostrom után március 6-án elesett, a kínai vezetés pedig bejelentette, hogy Vietnam megfelelő büntetést kapott, ezért megkezdték a visszavonulást. Útközben azonban szinte mindent felégettek maguk mögött Észak-Vietnamban, mire március 16-án utolsó csapataik is elhagyták az ország területét. Egészen pontos számok nincsenek, de kínai oldalról tízezernél is több katona halhatott meg, míg vietnami oldalon a civilekkel együtt csaknem százezer áldozata is lehetett a harcoknak.

Mindkét oldal a saját győzelmeként értékelte a háború végét, és az elemzők is megoszlottak. Kínának ugyan nem sikerült elérnie a kambodzsai kivonulást – a vietnami csapatok egészen 1989-ig Kambodzsában maradtak –, és a határ menti összecsapások sem szűntek meg, ugyanakkor az is kiderült, hogy a Szovjetunió nem rohant azonnal Vietnam, egy szövetséges megsegítésére.

A következő években mindkét ország jelentős csapatokat állomásoztatott a határ mentén, ahol rendszeressé váltak az összetűzések. Kína nagyjából 400 ezer katonát vezényelt délre, és megsokasodtak az esetleges tengeri inváziót előrejelző hadgyakorlatai, ugyanakkor a februári-márciusi háború több, 1978-ban megindított reformtól is pénzt vont el. A gazdasági hatást Vietnam érezte meg jobban: a History.com szerint a kambodzsai jelenlét mellett rengeteg pénzt kellett fordítania az északi határ megerősítésére, az összes félkatonai egységet is beleszámolva 600 ezernél is több egységük volt a határ közelében az 1980-as években.

A két ország viszonya csak 1990-ben kezdett rendeződni, végül 2001-ben tárgyalások kezdődtek a határvonalról, és 2005-ben állapodtak meg abban, hogy 2008 végére befejezik a határ kijelölését. "A két ország magas rangú vezetői közötti megállapodás alapján befejeződött a határvonal kijelölése és a határkövek felállítása a szárazföldi határ mentén” – állt 2008. december 31-ei közös közleményükben.