A katasztrófa itthon nem volt címlapsztori

Két fő oka volt annak, hogy a magyar lapok és híradók 1986 tavaszán nem tudtak részletes tájékoztatást adni a csernobili balesetről. Egyrészt a szovjet források szűkszavúsága, másrészt az a tény, hogy akkor még a rendszerváltás előtt voltunk: szovjet katonák állomásoztak az országban, és a szocialista politikai rendszer ellenőrizte a keleti szomszédunkról szóló rossz híreket.

Éljen május 1-je!

Moszkva először április 28-án este, majdnem három nappal a katasztrófa után adta hírül, hogy üzemzavar történt egy atomerőműben. Az MTI egy rövid hírben tudatta: „Előre beütemezett karbantartás közben történt egy baleset, megnövekedett a sugárzási szint, amely azóta már helyre is állt, folyik a károk felmérése és a helyreállítás.” Az esti tévéhíradó is bemondta a balesetről szóló hírt.

Ezután még aznap este újabb és részletesebb jelentés érkezett a távirati irodától, de szigorúan a szerkesztők tájékoztatására, tilos volt nyilvánosságra hozni – írja Horváth Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Fenntartható Fejlődésért Szakkollégiumának munkatársa a magyar sajtóvisszhangokról szóló tanulmányában. Bedő Iván, a rádió hírszerkesztőségének ügyeletes vezetője a tiltás ellenére a BBC hírére hivatkozva mégis bejelentette a katasztrófát az este kilenckor kezdődő híradóban. Az adást a rádió vezetése letiltotta, Bedőt megbüntették.

Április 29-én sem Csernobil szerepelt a címlapokon, hanem a készülődés a május 1-jei felvonulásra. A Népszabadság a második oldalon hozott egy rövidke hírt, amelyben csak a szerencsétlenség ténye szerepelt, és annyi, hogy a Szovjetunióban ez volt az első ilyen baleset. Másnap Marjai József miniszterelnök-helyettes vezetésével létrejött egy rendkívüli kormánybizottság, amelynek feladata a katasztrófáról szóló tájékoztatás irányítása volt. Innentől kezdve a lapok rendszeresen cikkeztek Csernobilról, de továbbra sem fő hírként kezelték (a címlapokon továbbra is a május elsejei várakozás, illetve az ünnepségek értékelése szerepelt).

Számok nélkül

Április 30-án a Népszabadság már hosszabb cikket közölt a negyedik oldalon, amelyben kitért arra, hogy az erőműből radioaktív anyag szivárgott ki. A cikk két halottat és sérülteket, valamint az erőműhöz közel lakók kitelepítését is említi. A TASZSZ-ra hivatkozva azt írja, hogy a helyszínen dolgozó szakemberek stabilizálták és folyamatosan ellenőrzik a sugárzás mértékét. Más országokról is szó esik: a cikk közli, hogy Skandináviában, Csehszlovákiában és Lengyelországban megnövekedett sugárzást mértek, de ez már csökkent. Az írás alcímében viszont azt állítja, hogy Magyarországon még nem növekedett meg az aktivitás, holott a felhő már április 29-én elérte hazánkat. A cikk vége a felesleges pánikot igyekszik megelőzni: leírja, hogy a paksi erőmű biztonságos, nem olyan rendszerű, mint a csernobili.

A május első napjaiban megjelent hírek már főként azzal foglalkoztak, hogy Magyarországot hogyan érinti az ideért radioaktív felhő: május elsejétől kezdve a Népszabadság is többször beszámolt arról, hogy nőtt a radioaktivitás a környezetben, de sugárzásértékeket nem ír a lap, holott az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) bizonyára rendelkezett pontos adatokkal. A lap tehát számok nélkül nyugtatta az embereket, május elsején például így: „A legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő, a mért értékek alig térnek el a mindennapi értékektől.”

Ezek a hírek azonban nem tudták teljesen megnyugtatni a közvéleményt, éppen azért, mert a tudományos háttért és a magyarországi helyzetet csak részben magyarázták el (a legtöbb cikk például nem tett különbséget külső és belső sugárterhelés között). Az olvasók így azt tapasztalták, hogy miközben a lapok és a híradók azt hangoztatják, nincs semmi baj, több olyan intézkedés is történik a környezetükben, ami aggodalomra ad okot. Például több településen cserélték a játszótéri homokozókban a homokot, a polgári védelem pedig minden lehetséges fórumon azt hangoztatta, hogy a kerti zöldségeket alaposan és többször meg kell mosni, termelői tej helyett pedig zacskós tej fogyasztását javasolta.

Alapos tájékoztatás híján nehéz volt elhinni, hogy ezeket az intézkedéseket csak az elővigyázatosság diktálja, és nincs komoly baj – ráadásul sok olvasó eleve kétellyel állt hozzá az MSZMP érdekeit gyakran kiszolgáló médiához.

Nyugati hisztériakeltés

A májusi hírek másik fő csapásiránya a Szovjetunió kínos helyzetének enyhítése volt. Május 4-én moszkvai tudósítóját idézve arról írt a Népszabadság, hogy a katasztrófaelhárítás szervezetten zajlik – ez akkor már valószínűleg így is történt, de az első, áprilisi napokban jelentős késéssel álltak neki a szovjetek a mentésnek. A hír Borisz Jelcint (akkor a moszkvai pártbizottság első titkára) is idézi, aki két halottat és 18 súlyos sebesültet említ, pedig ekkor már sejteni lehetett, hogy ezek a számok jóval magasabbak lesznek.

A cikk arról is ír, hogy a szovjet tévé híradójában „külföldi turistákkal beszélgettek, akik provokációnak, nyugati kormányok szovjetellenes hangulatkeltésnek minősítették az erőműben történt szerencsétlenség körüli kampányt.” A Népszabadság a következő napokban is többször említette „egyes nyugati lapok hisztériakeltését”, miközben arról egy szó sem esett, hogy a május 4-én hazánk fölül elvonult radioaktív felhőt a következő napokban visszasodorta a szél az ország keleti felére.

A Népszabadság május közepén megjelent lapszámai már több száz sebesültről írnak, de magyar, illetve szovjet sugárzásadatok továbbra sem szerepelnek ezekben. Az olvasóknak csak a rendszerváltás utáni kutatásokból és cikkekből derült ki, hogy a Magyarországot ért sugárzás valóban nem volt veszélyes. Az 1986-os május elseje viszont jól sikerült a radioaktív felhő alatt.