Orbán Viktor felesége pogácsát sütött a népnek

Antall József, Boross Péter vagy Horn Gyula idején ilyen bezzeg nem fordulhatott volna elő. Orbán Viktor miniszterelnök a feleségével nyílt napot tartott a Parlamentben, és 280 szerencsés látogatót fogadott, akiket 3 821 jelentkező közül sorsoltak ki. Sorsolás nélkül bekerültek egy kecskeméti idősotthon lakói, köztük egy 103 éves néni, valamint egy hétgyermekes budapesti család. A látogatókat csoportokba osztották, a miniszterelnök minden egyes emberrel kezet fogott.

A nyílt nap ötletét állítólag az adta – túl a közelmúltban elhunyt kommunikációs tanácsadó Wermer Andráson –, hogy Orbán beiktatása után több ezren tudakozódtak telefonon és levélben: miként lehetne találkozni a miniszterelnökkel.

Orbán a frissen kialakított dolgozószobájában fogadta a látogatókat, és itt álljunk meg egy pillanatra. Ez a parlament 36-os szobája volt, amit Steindl Imre eredetileg is a miniszterelnök dolgozószobájának szánt. 1904-től 1944-ig itt székelt a miniszterelnök, ha éppen a Parlamentben volt dolga, nem pedig hivatalában, a Sándor-palotában tartózkodott éppen.

A rendszerváltás utáni miniszterelnökök, Antall, Boross, Horn, az 58-as szobában dolgoztak, és Orbán is itt kezdett, majd nagy átalakításba fogott: hetvenmillió forintból az eredeti állapot szerint állították helyre a 36-ost, egy főosztályvezető szobáját, a régi miniszterelnöki dolgozószobát. Még a falat is ki kellett bontani, mivel a Zsolnay-berakásos bútorgarnitúra rekonstrukcióját Pécsen, a Zsolnay porcelángyárban végezték.

Az utód Medgyessynek aztán túl kicsi volt Orbán szobája, mivel egyszerre csak négyen fértek el benne kényelmesen, így átköltözött abba az irodába, ahol a szocializmusban az Elnöki Tanács elnökei dolgoztak. Itt volt a dolgozószobája később Göncz Árpádnak és a Sándor-palotába költözéséig Mádl Ferencnek is. A Medgyessy kialakította dolgozószobát használta Gyurcsány, Bajnai, majd 2010-től Orbán is, aki idén februárban a Nándorfehérvári terembe költözött. A Parlamenten kívüli iroda – felelevenítve a második világháború előtti hagyományokat, egyben szimbolizálva a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti távolságot – a gazdasági válság miatt nincs napirenden.

De térjünk vissza 1999. szeptember 3-hoz. „Miniszterelnök emberközelben” – ezt a címet adta a nyílt napról szóló riportjának a kormányközeli Napi Magyarország. Az alcím: „Orbán Viktor felesége pogácsát sütött”. Az ellenzéki Népszabadság szikárabb címet választott: „Civil vizit a miniszterelnöknél”.

A Napi Magyarország megszólaltatott egy nyugdíjas szegedi bányászt (?): „Még soha nem foghattam kezet ilyen magas pozícióban lévő emberrel. A szocializmusban, amikor bányász voltam, sokat jártak a vállalathoz a párt első emberei, de nem voltak kíváncsiak a bányászokra, nem jöttek le közénk. Egyszer láttam Horthyt háromszáz méterről Kecskeméten, ahol átadott egy aluljárót.”

Az Anikó asszony sütötte és kínálta pogácsát „sokan megköszönni sem tudják a megilletődéstől”. A látogatók szerint az iroda egyszerű, emberléptékű, az asztalon csak az aláírandó dokumentumok sorakoznak egy mappában. A látogatóknak hosszan és jóízűen beszél a miniszterelnök. (A 2002-es átadás-átvételkor állítólag negyven percen keresztül beszélt az utód Medgyessynek a berendezési tárgyakról.)

A látogatókról végül csoportkép készül a miniszterelnökkel, a vendégek színes brosúrát, és egy Orbán által aláírt emléklapot kapnak.

A Napi Magyarország a vizit végén megszólaltat egy húszéves teológushallgatót: „Óriási élmény volt találkozni vele. Egy igaz embert ismertem meg, akiben megvan a miniszterelnöki tartás, de nem veszett el a baráti közvetlenség.” A cikk írója a látogatás végén összefutott még a nyugdíjas szegedi bányásszal, aki megkérdezte a miniszterelnöktől, hogyan érezte magát 36 évesen a világpolitika öreg rókái között, mire Orbán azt válaszolta: először tolmácsnak nézték valamelyik nagy, nemzetközi konferencián.

Az ellenzéki Népszabadság pátosz nélkül nyúlt a témához, ez látszott már a bevezetőn is. „A harmadikon lakó idős asszony roppant büszke volt arra, hogy Orbán Viktor a választási kampány finisében személyesen felhívta őt, gondolta, itt az idő, lehet elősorolni, hogy mi minden nyomasztja. Hamar rájött azonban, hogy csupán egy magnószalag beszél hozzá, és ettől némileg elszontyolodott. Na majd máskor, gondolta. És íme, eljött az alkalom.”

A szerző igyekezett leleplezni a nyílt napot, és felhívni a figyelmet a háttérben megbúvó célra (tudják, ez volt az az időszak, amikor a publicisták ráébredtek, hogy a politikát éppúgy akarják eladni nekünk, ahogy a mosóport): „Az általános megilletődöttségből arra következtetünk, itt ma nem lesz kellemetlenkedés, csupán egy oldott hangulatú délutáni zsúr lesz Orbán Viktor számára, piár szempontból különösen értékes, jól fésült csevejjel.”

A Népszabadság szerzője – szemben a Napi Magyarországéval – nem éri be azzal, hogy leírja, amit lát, muszáj neki okvetetlenkedni. A szobából hiányolja például az életet, úgy gondolja, nem lehet egy olyan szobában dolgozni, ahol egyetlen, aláírandó dokumentumokat tartalmazó mappa van. „Még a titkos telefont is egy iratszekrényben tartja. Most nem arról van szó, hogy az ember nippeket várt meg a felcsúti focicsapat játékosainak tablóját gyúróstul, szertárostul, de mégis.”

Az ellenzéki lapnak a pogácsával is baja van, nem éri be annyival, hogy Orbán Viktor felesége sütötte, mivel „mintegy véletlenül több alkalommal is megemlítik a szervezők, hogy Orbán Viktor felesége saját kezűleg sütötte”.

Köszönjük a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza munkatársai segítségét.