Soha az életben nem derül ki

A TASZ szerint a törvénytervezet egy demokráciában megengedhetetlenül súlyos szankciókkal sújtja a titkokat nyilvánosságra hozó újságírókat, és a korrupciót vagy más visszaéléseket föltáró közhivatalnokokat.

FÁ: Az újságíróknak az a feladatuk, hogy a titkokat kikutassák. Teljesen egyetértek azzal a mondással, hogy a hír az, amit el akarnak titkolni, és minden más csak PR vagy reklám. Ha egy újságírót elzárnak attól a lehetőségtől, hogy akár államtitkok után kutasson, ha büntetőjogi fenyegetettség alatt áll, aki bármi ilyesmit leközöl, az nagyon veszélyes.

Milyen szankciókról van szó?

FÁ: A hatályos büntetési tétele az államtitoksértés alapesetének: 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, ezt kockáztatja, aki minősített adatot nyilvánosságra hoz.

MP: Az utóbbi években is indultak eljárások újságírók ellen ezen az alapon, és már egy-két ilyen ügynek is megfélemlítő hatása lehet. A közérdekű adattal való visszaélés is bűncselekmény, de jóval enyhébb megítélés alá esik. Ez a rendszerváltás előtti szemléletnek felel meg, hiszen az állam titkosító érdekét helyezi előtérbe, azt védi erősebben. Ezt kell megfordítani.

Azáltal is, hogy ha egy szabályszerűen titkosított adatról egy hivatalnok azt gondolja, hogy a közérdeket szolgálja ha kiadja azt egy újságnak, akkor a bíróság mérlegelje: Az adat titkosságához erősebb közérdek fűződött-e, mint az adat nyilvánosságához, vagyis fennálltak-e a nyilvánosság főszabálya alól kivételt jelentő titkosítás feltételei, amit természetesen az államnak kell bizonyítania. Ha nem álltak fenn, akkor ne csak az újságíró, vagy más civil, de a hivatalnok se legyen büntethető az adat nyilvánosságra hozataláért, hiszen azzal a közérdeket szolgálta.

Amikor a vietnami háború idején a Pentagon egyik munkatársa a többek között a közvéleménynek a háborúval kapcsolatos folyamatos félrevezetéséről szóló, Pentagon-iratok néven híressé vált többezer oldalas jelentés nagy részét kiszivárogtatta először a New York Times-nak, aztán a Washington Post-nak is, a bíróság 6:3 arányban a kiszivárogtatott iratok közölhetősége mellett döntött, mivel a kormány nem tudta bizonyítani, hogy a közlés azonnali és helyrehozhatatlan kárt okoz az országnak.

FÁ: A whistleblowerekről, a sajtó bennfentes informátorairól van szó, ők azok az emberek, akik megkongatják a vészharangot ha korrupciót, hatalmi visszaéléseket, környezetszennyezést, vagy bármilyen más súlyos dolgot észlelnek. Vállalják a nyilvánosságra hozatal kockázatát, még ha államtitokról van is szó. Nemzetközi tendencia, hogy nem büntetjük ezeket az embereket, mert a tevékenységük a társadalom érdekében áll.

Azt is sérelmezitek, hogy a tervezet elmulasztja megerősíteni az adatvédelmi biztos felügyeleti jogait.

MP: Magyarországon közérdekű adatigénylés elutasításával szemben vagy bírósághoz lehet fordulni, vagy az adatvédelmi biztoshoz. Az adatvédelmi biztos az államtitkokba is beletekinthet, és megnézheti hogy megfelelően minősítették-e azokat. A jelenlegi szabályozás szerint, ha az ombudsman nem ért egyet a minősítéssel, akkor felszólíthatja a minősítőt a minősítés megváltoztatására, vagy megszüntetésére. Ha a minősítő nem ért egyet a biztossal, akkor 30 napon belül a minősítőnek kell bírósághoz fordulnia, és neki kell bizonyítania, hogy a biztos téved.

A törvény betűje nem szól viszont arról az esetről, ha a minősítő egyszerűen nem reagál a biztos véleményére. Ez a rendszerváltás után képtelenség lett volna, és az első biztos, Majtényi László álláspontját el is fogadták a hivatalok. E nyilvánosság-garancia változatlan megőrzéséhez mára sajnos szükségessé vált, hogy a törvény kifejezetten kimondja: Ha a minősítő határidőn belül nem reagál a biztos felszólítására, akkor automatikusan érvényesül a biztos álláspontja. Ezt a tervezet végre tartalmazza is, de a határidőt 60 napra növelné, pedig azt valójában le kellene rövidíteni, 15 napra.

Mit jelent az indokolatlan titkosítás?

FÁ: Ne lehessen arra használni titkosítást, hogy egy valakik számára kellemetlen történetet, például korrupciós ügyeket, törvénysértéseket, versenykorlátozásokat így tussoljanak el. Például a Gripen-jelentésekben nem tudjuk mi áll, de mindenki azt gondolja, hogy valakinek nagyon kellemetlen lehet. Ugyanez érvényes az olajos aktákra is. A hatályos törvény kilencven év titkosítást nagyon könnyen megenged.

Ez alapján mostanában kerülhetne nyilvánosságra az, hogy 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia hogyan szerepelt az első világháborúban. Az újabb szövegváltozat ezen a téren is előrelépést jelent, és az amerikai titokszabályokhoz hasonlóan tiltja, hogy a titkosítást kellemetlenségek eltussolására használják.

MP: A túltitkosítás szégyenteljes, különleges példája, hogy Magyarország az egyedüli ország a régiónkban a volt kommunista országok közül, ahol a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok irataihoz való hozzáférés még mindig nagyon korlátozott. A tervezet az amerikai szabályozás mintájára végre nem csak azt tartalmazza, hogy milyen szempontok alapján lehet titkosítani egy adatot, hanem azt is, hogy milyen szempontok szerint nem lehet titkosítani.

Hogyan akadályozhatná meg a törvény a túltitkosítást?

MP: A túltitkosítást a törvény összefüggő garanciarendszerének kell kizárnia. Vitatott esetekben nem döntheti el a titkosításban érdekelt szervezet, hogy olyan szempont alapján titkosított-e, amelyik alapján tilos titkosítani. Ennek eldöntése az ombudsman és a bíróság feladata. Mind a titkosíthatóság, mind a titkos irat közléséért való büntethetőség kérdésében vizsgálni kell, hogy valóban erősebb közérdek fűződik-e a titkosításhoz, mint a főszabályként érvényesítendő nyilvánossághoz. Végső soron a bíróság hivatott dönteni ezekben a kérdésekben, és a bíróságoknak büszkén vállalniuk kell ezt az ellenőrző szerepet.

A TASZ szerint szükség volna egy nyilvános iktatóra is, amely nyomon követhetővé tenné a titkosítások felülvizsgálatát, illetve megszűnését.

FÁ: A törvény meghatározza, hogy kinek van titkosítási jogköre, mennyi időre minősítheti szolgálati vagy államtitoknak az adatot, és melyek azok a fontos államérdekek, amelyek miatt egy adatot minősíteni lehet. Ahhoz, hogy ezt ellenőrizni lehessen, kellene egy nyilvános iktató, ahol szerepel a dokumentum iktatószáma, tárgya, a minősítő személye, a titkosítás hossza, és így tovább. Így mindenki láthatná, hogy a dokumentumot mikor, miért minősítették, és mikor jár le a titkosítása.

Ha volna ilyen iktató, akkor folyamatosan ellenőrizhető lenne, hogy elvégzik-e a felülvizsgálatokat a minősítők, és hogy fennállnak-e még azok a körülmények, ami miatt egy állami kezelésben lévő adatot elzártak a nyilvánosságtól.

Svédországban már van ilyen nyilvános iktató, ott bárki megnézheti az államigazgatás összes levelét, hogy mi mozog. Így aztán ott szinte semmit nem minősítenek, mert arra egyből ráharap a nyilvánosság, hogy na ebben mi a titkos, ezt én kikérem, ez nagyon gyanús. Inkább halál unalmas címek alá rejtik az igazán fontos dokumentumokat, de nem minősítik. És aki elég ügyes és okos, az hozzá fog férni az adatokhoz, megismerheti hogy hogyan működik az állam.

MP: Ez a jegyzék nagyon nagy lépés lenne az átlátható állam megvalósítása felé, segítené a közérdekű adatok iránt érdeklődőket. De ehhez is szemléletváltásra van szükség: A titkosítás rendszerváltás előtti örökségével szemben az a jó, ha az emberek tájékozódni akarnak a közügyekről, és részt akarnak venni azok intézésében. Ez persze nem érdeke azoknak, akik a nyilvánosság kizárásával szeretnék a kavarásaikat lebonyolítani. Érdemes lesz figyelni a törvény vitája során, hogy melyik párt fogja támogatni a közügyek nyilvánosságát, és melyik a titkosítás szélesebb lehetősége által a korrupciót.

FÁ: Peres tapasztalataink szerint rengeteg állami szervnél hatalmas rendetlenség van. Még ha csak egy nem minősített, átlagos, közérdekű adatot kérünk, akkor is gyakran kiderül, hogy nem találják, azt sem tudják hogy kinél van, kinek a hatásköre. A nyilvános iktató ezen a problémán is segítene.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!