Tocsik nem jelent meg a tárgyaláson
Tocsik távolmaradt |
Ügyvédje, Dr. Jován László orvosi igazolást mutatott be a bíróságnak, azt azonban nem közölték, pontosan mi a problémája Tocsik Mártának.
Az ügyvéd orvosi igazolást hozott |
A bírónő szünetet rendelt el, hogy jogi úton megkereshesse a kezelőorvost. A szünet után a bírónő az orvos beszámolóját idézve elmondta: a vizsgálat eredményei már délutánra megszületnek. Az orvos közölte azt is - folytatta a jogász -, hogy Tocsik várhatóan jövő szerdára lesz abban az állapotban, hogy a tárgyalássorozat folytatódhat.
A péntekre és a jövő hétfőre tervezett tárgyalások így elmaradnak, a tizedikei tárgyalást pedig az diagnózis fényében január 17-ére elnapolták.
A 804 millió forintos privatizációs botrány kapcsán vádolt jogásznő a három napra tervezett vádlotti vallomását az előző, a hétfői tárgyaláson kezdte meg, de ekkor rosszul lett, és emiatt a tárgyalást félbe kellett szakítani.
17-én egészítheti ki Tocsik Márta hétfőn megkezdett vádlotti vallomását, ezután pedig megkezdődik a tanúk meghallgatása.
A másod-, harmad-, ötöd- és hatodrendű vádlott és ügyvédjük valamint a negyedrendű vádlott jogi képviselője jelen volt a tárgyaláson.