Mit csináltak a GYISM-ben Szilvásy emberei?
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Topolánszky Ákos, a GYISM-nek az Orbán-kormány alatt kinevezett, Jánosi György és Gyurcsány Ferenc sportminisztersége alatt is regnáló, 2003-ban menesztett drogügyi helyettes államtitkára tavaly a Zuschlag-üggyel kapcsolatban azt mondta a hvg.hu-nak, hogy Szilvásy György közigazgatási államtitkárként bevezette a pályázati pénzek elosztásának "előzsűrijét": közvetlen munkatársai, Rákosi Ferenc és Alács Tibor "a minisztérium legjobban fizetett politikai tanácsadóiként" szelektáltak a beérkezett pályázatok között.
Szilvásy György akkor az Indexnek nyilatkozva visszautasította az állítást, hogy politikai alapon osztottak volna pályázati pénzeket, a Topolánszky által megnevezett Rákosi és Alács pedig személyiségi jogi pert indított a volt helyettes államtitkár ellen, ez még most is folyik.
Topolánszky jogi képviselője, Schiffer András ügyvéd megpróbálta megszerezni a GYISM-jogutód Önkormányzati Minisztériumtól azokat a szerződéseket, amelyek alapján Rákosi és Alács valamiféle feladatokat látott el a GYISM-ben. A minisztérium elismerte a szerződések létét, azonban arra hivatkozva, hogy a 2002-es adatokra még nem vonatkozik az üvegzsebtörvény, illetve hogy ezek nem közérdekből nyilvános adatok, megtagadta nyilvánosságra hozatalukat.
"Mi viszont azt gondoltuk, hogy már az adatvédelmi törvény eredeti, 1992-es szövege alapján is nyilvános információkról van szó, hiszen teljesen mindegy, hogy egy minisztérium a Strabaggal vagy a Gipsz Jakab betéti társasággal köt szerződést tanácsadói feladatokra, az közérdekű adat" - mondta az Indexnek Schiffer, aki beperelte az Önkormányzati Minisztériumot Rákosi és Alács szerződéseiért.
Schiffer szerint ezek a személyek nyilvánvalóan a minisztérium feladatkörében eljárva végezték a dolgukat, ezért személyiségi jogaik nem korlátozhatják a minisztériumnak a feladat elvégzésére harmadik féllel kötött szerződése nyilvánosságát, mert a közhatalmi szerv hatáskörében eljáró személy ezzel összefüggő személyes adata nem korlátozhatja a közérdekű adat nyilvánosságát.
A Fővárosi Bíróság csütörtökön teljes egészében helyt adott az ügyvéd érvelésének, és kötelezte az önkormányzati tárcát, hogy adja ki azt a szerződést vagy szerződéseket, amelyek alapján Rákosi és Alács az egykori GYISM-ben dolgoztak. Az ítélet nem jogerős, a minisztériumnak tizenöt napja van a fellebbezésre.
Alács Tibor és Rákosi Ferenc Szilvásy György régi bizalmi emberei. 2006-os interjújában Szilvásy azt mondta, hogy a nyolcvanas évek közepe, a KISZ óta együtt mozognak, nem volt olyan munkahelye, ahol ne dolgozott volna együtt velük. Az interjú készítése idején Szilvásy kancelláriaminiszter volt, Rákosi és Alács pedig éppen a MEH-hez igazolt.