Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Roma tiltakozás Tatai-Tóth nyilatkozta miatt

2007.10.10. 21:40
A szocialista oktatáspolitikus azt mondta, a gyengébben teljesítő diákokat nem szabad erőszakkal összezárni jobban teljesítő társaikkal. Horváth Aladár tiltakozásáét fejezte ki a nyilatkozat miatt és egyúttal kezdeményezte, hogy nyilvános vitán ismertesse az MSZP a párt hivatalos álláspontját.

A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tiltakozik Tatai-Tóth András szocialista országgyűlési képviselőnek az oktatási szegregáció kérdésében tett nyilatkozata ellen, egyúttal felkéri az MSZP és frakciójának vezetését, hogy fejtsék ki közös állásfoglalásukat az üggyel kapcsolatban - olvasható az RPA által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

A Roma Polgárjogi Alapítvány szerint Tatai-Tóth András "véleményében a pedagógiai fatalizmus és dilettantizmus végzetes hibáján túl, mélységes előítéletének ad hangot, amikor az elkülöníteni óhajtott +lemaradtak+-kal a cigány tanulókat azonosítja" - áll az alapítvány elnöke, Horváth Aladár által jegyzett dokumentumban.

A Népszabadságban szerdán Döcög az oktatási tárca? címmel megjelent cikkben a szocialista politikus azt nyilatkozta: "a szocialista munkacsoport azt támogatja, hogy ne lehessen a roma és nem roma gyermekeket erőszakkal egy osztályba zárni".

"A szakértők szerint egyszerre kell biztosítani a felzárkózás és az együttlét lehetőségét. Meg kell teremteni, hogy például matematika- és fizikaórán a lemaradtak ne tartsák fel társaikat, de mondjuk testnevelés- és rajzórán együtt lehessenek, ne legyen senki sem kirekesztve" - olvasható a cikkben.

Az RPA szerint a politikus szavait úgy kell értelmezniük, mint "egyfajta politikai irányváltásra, a hatályos magyar törvények (...) megváltoztatására tett kísérletet, amelynek szemlélete (...) ellentmond a magyar Alkotmánynak is".

"Embertársaink kirekesztését, elkülönítését ugyanis a felsorolt jogszabályok határozottan tiltják. Ebből következően gyermekeink együttnevelése, integrációja minimum-, alapkövetelmény; és nem ötletelgető munkacsoportok játszótere" - áll a közleményben.

Az RPA szerint "pedagógiai szakmai szempontból teljes hozzá nem értésről tanúskodik a megnyilatkozás, hiszen bizonyított, hogy az elkülönítés mindig alacsonyabb színvonalú oktatást eredményez, az együtt nevelés pedig mind a szegény, mind a tehetősebb családok gyermekeinek egyaránt hasznos: a tudás és a személyiségfejlődés szempontjából egyaránt".

Az alapítvány felszólítja Tatai-Tóth Andrást és a munkacsoportot, hogy ne tartsanak konzultációs előadásokat, találkozókat a helyi iskolavezetőkkel, pedagógusokkal, és "ne terjesszék téveszméiket, ne rontsák tovább gyermekeink esélyeit".