Párttársi szenvedés ríkatta Gyurcsányt
„Megrendített a tegnapi vonatszerencsétlenség. Nem tudok és nem is akarok ebben az ügyben pusztán közhivatalt ellátó, lelketlen egyénként viselkedni. Szabó miniszter úr hívott 11 óra körül. Tájékoztatott arról, mi történt, és hogy elindult a helyszínre”, írta blogjában a miniszterelnök. Aztán úgy folytatta, hogy a sebesültek nagy száma, a halottak folyamatosan növekvő száma nehéz teherként ült rá, ha akarta volna, se tudta volna kivonni magát az elmondott, leírt képek hatása alól.
Aztán következik egy csepp személyes érintettség, merthogy egy, a parlament ülésére Nyíregyházáról érkező szocialista honatya is a vonaton ült. Sőt, Tukacs István abban a vagonban kapott helyett, emelte ki Gyurcsány, amelyben a szerencsétlenség leginkább pusztított. (A frakciótagok interpretációjában ez úgy hangzott, hogy az intercitybe hátulról belerobbanó személyvonat orra pár ülésnyire állt meg képviselőtársuktól.)
„Tukacs István újjászületett tegnap, hallottam a beszámolóját, így aztán nagyon közeli a személyes érintettség is”, írta a miniszterelnök. Tukacs szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet. Legalábbis ami a fizikai sebeket illeti. Tegnap ugyanis nagyon udvariasan kérte lapunkat, hogy ne foglalkozzon ezzel a témával, mert nem akar egy tragédia kapcsán a médiában szerepleni, és amúgy sincs túl jól lelkileg. Gyurcsány azonban közszemlére tette, mint elérzékenyülésének katalizátorát.