új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Felgyújtottak egy rendőrautót a fővárosban, az Október 6. utcában - mondta el az MTI-nek Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. A rendőrautó oltása jelenleg is tart.
  • A Magyar Helsinki Bizottság megítélése szerint a rendőrségnek a közrend, a közbiztonság és a testi épség védelme érdekében kötelessége ilyen helyzetben hatékonyan fellépni. Az eddigi információk fényében ennek a feladatának a váratlan helyzetben úgy tűnik, nem tudott megfeleni a rendőrség - áll a szervezet hajnali közleményében.

    Az MTV ostroma
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány nevében azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy kedden a kialakult helyzet politikai elemzéséről tartson vitanapot.


    Kattintson!

  • Most már több a rendőr a Szabadság téren, mint a lézengő tüntető. A felfordulás és az osztrom rég véget ért, az MTV székháza mellett felsorakozott nagyszámú rendőr most vonul fel a térre és körbeveszi azt - jelentette tudósítónk.
  • Már több mint ötven sérült került kórházba, köztük sok a rendőr is, mindannyian az MTV székházánál sérültek meg - mondta a távirati irodának Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője keddre virradó éjjel. Közlése szerint a sérültek többsége könnyű, zúzódásos sérülést szenvedett, illetve a könnygáz okozta sérülések miatt szorul ellátásra. Közvetlen életveszélyben senki sincsen. A szóvivő azt is elmondta, hogy az éjszaka folyamán még folytatódik a sérültek ellátása, mivel folyamatosan jelentkeznek apróbb sérülésekkel az emberek.
  • A rendőrök több embert elfogtak, illetve megvertek a félig kiürült Szabadság téren, az MTV székházának lépcsőjén.

    A téren az ostrom rég véget ért, néhány száz tüntető maradhatott elszórva, most azonban jelentős rendőri erő vonult fel, s az embereket próbálják kiszorítani a térről.

    Képek az ostromról
    Képek az ostromról

    Hangosbeszélőn azt mondták be, hogy "feszólítják a tömeget, hogy oszoljon szét". Tudósítónk szerint tömegről egyáltalán nem lehet beszélni. Nem így volt ez néhány órával ezelőtt, de akkor sehol nem voltak a rendőrök.

  • A rendőrök kiszorították a Szabadság téren maradt egy-kétszáz embert a Deák tér irányába. Tudósítónk szerint több tüntető dobálta a rendőröket, mások kukákat borítottak fel, de volt olyan is, aki direkt provokálta a rendőröket, mintha csak meg akarná veretni magát.
  • A Kossuth téren tartózkodó mintegy ezer ember többsége visszaindult a Magyar Televízió Szabadság téri székházához, amikor meghallotta, hogy a rendőrök kiterelték a tüntetőket az épületből.
  • Egy rendőr súlyos sérüléseket szenvedett az MTV székházánál kitört összecsapásban - közölték a mentősök az Index tudósítójával. Az eddigi hírek több mint ötven könnyű sérültről számoltak be.
  • Az MTV székházának épülete előtt egy rabszállító autó jelent meg - közölte az MTI.
  • Rendőrségi élőkordonnal torlaszolták el kedd hajnalban a Szabadság tér környékére bevezető utcákat . Az MTI helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az egyik ilyen helyről, a Vécsey utcából több mint 60 demonstráló szeretne bejutni a térre. Időközben kiszorították a még a televízió főlépcsőházában maradt embereket. Ezt követően a Szabadság teret is teljesen megtisztították a tüntetőktől. Az MTV székházánál és székházában a rendőrség megkezdte a helyszínelést.
  • Több mint 32 órája tart a miniszterelnök és a kormány elleni tüntetés a Parlament előtti Kossuth téren, az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója kedden reggel fél hatkor kevesebb mint száz embert látott a területen. A parkolóban továbbra is péksüteményt és ásványvizet osztanak, hatezer darab rétest és ezer liter vizet hoztak a helyszínre a tüntetést támogató állampolgárok. Hajnalban már nem hangzottak el beszédek. A tér füves részén két kempingsátrat és egy sörsátrat is felvertek tüntetők. Előző nap mobil illemhelyeket is elhelyeztek a téren. A rendőrség a hajnali órákban újraépítette a korábban a demonstrálók által áttört kettős kordon külső karéját, így ismét védőkerítés övezi a parlament előtti parkolót, míg a belső védvonal az épület homlokzatával párhuzamosan fut.
  • Újraindította adását kedden reggel a Magyar Televízió, amelynek Szabadság téri épületébe az éjszakai, hajnali órákban a miniszterelnök és a kormány ellen tüntetők tömege tört be. A közszolgálati televízió egyes és kettes csatornájának sugárzása 1 óra 20 perckor szűnt meg. Holub Katalin szóvivő a képernyők elsötétüléséről az MTI-nek akkor elmondta: a hírigazgató arra kérte a kollégákat, hogy mivel lehetetlenné vált a műsorkészítés, állítsák le az adást, és hagyják el az épületet.
  • A Parlament előtt tudósítónk szerint mintegy hetvenen vannak reggel fél hét körül, a tüntetők között az a hír terjed, hogy az éjszakai csatának egy 'hősi halottja' is van. A téren tudósítónk beszámolója szerint nyugalom van, a Szabadság teret a rendőrség továbbra is lezárva tartja, folyik a helyszínelés.

    Hajnali képek a Kossuth térről
    Hajnali képek a Kossuth térről
  • Garamvölgyi László a TV2-nek cáfolta a csatorna azon értesülését, miszerint egy rendőr belehalt volna a Szabadság téren szerzett sérüléseibe. Az ORFK szóvivője elmondta, egy kollegájukat valóban életveszélyes koponyasérülésekkel szállították kórházba, de az utolsó orvosi beszámolók szerint állapota már stabil.
  • Az Országos Mentőszolgálat 125 sérültet látott el a Szabadság tér környékén, gyanítható, hogy a sérültek száma ennél magasabb, hiszen sokan haza- vagy maguktól kórházba mentek - mondta el az Indexnek Győrffy Pál. Az OMSZ szóvivője szerint egyetlen sérült állapota volt életveszélyes, egy fejsérüléseket szenvedő rendőré, akiről viszont Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője a TV2-nek már elmondta, stabilizálódott az állapota.

    A mentők által ellátott sérültek többsége rendőr volt. A sérülések jellemzően ütések, zúzódások, vérző sebek voltak, melyet ütések, repülő tárgyak okozhattak. Sok esetben merült fel törés lehetősége, de ezt - és így a súlyos sérültek pontos számát - csak a kórházi vizsgálatok után lehet eldönteni.

  • Felajánlotta lemondását keddre virradó éjjel, a Szabadság téri tüntetés idején Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, aki az erről szóló információkat a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában erősítette meg. A miniszter elmondta: felajánlotta lemondását Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, aki azonban azt nem fogadta el, kérte, hogy maradjon a helyén.
  • A tűzoltóság nem vett és nem vesz részt erőszakos karhatalmi intézkedésekben sem Budapesten, sem vidéken - közölte kedden reggel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dobson Tibor cáfolta azokat a híreket, amelyek keddre virradó éjszaka terjedtek el, miszerint a tűzoltóság bocsátott volna vízágyúkat a karhatalmi erők rendelkezésére a tüntetők szétoszlatására.

    A szóvivő közölte, hogy a fővárosban csupán három esetben riasztották a tűzoltókat, mindhárom alkalommal a Magyar Televízió székházához. Először 23 óra után, amikor nem kellett akcióba lépniük, majd éjfélkor, amikor két gépkocsit oltottak el. A harmadik riasztást hajnali 1 óra körül kapták, amikor a tüntetők behatoltak a Magyar Televízió épületébe és a földszinten keletkezett tüzet, valamint további öt gépkocsit kellett eloltaniuk. A tűzesetekben senki sem sebesült meg.

  • Továbbra is megközelíthetetlen a teljes rendőri zár alatt lévő Szabadság tér, a rendőrök a térre vezető utcákat is lezárták - közölte az MTI tudósítója. A Magyar Televízió székháza mögötti Nádor utcában még mindig több mint harminc rendőrautó sorakozik, részben elzárva az utat a forgalom elől. A rendőrség továbbra is a Zoltán utcában összpontosítja erejét. Erről a helyszínről több mint négyszáz rendőr távozott reggel fél hétkor.

    Galéria: törött pajzsú, sántikáló rendőrök
    Galéria: törött pajzsú, sántikáló rendőrök kedd hajnalban
  • Navracsics Tibor az MTV Napkelte című műsorában azt mondta, hogy mostmár technikailag lehetetlennek érzni, hogy a Fidesz képviselőcsoportja mégis bemenjen ma a Parlamentbe. Az MSZP reggel azt javasolta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv vitája helyett inkább a "kialakult helyzetről" vitázzanak. A Fidesz még tegnap délután döntött úgy, hogy a vitanapon nem vesz részt.
  • Az MDF elnöke reggel a Napkeltében azt kérte a Fidesz frakcióvezetőjétől, hogy ne tartsák meg a most szombatra, a fővárosba meghirdetett választási nagygyűlésüket.
  • Pár tucat demonstráló áll a Parlament előtt, akik mindenkit, aki az épületbe bemegy (képviselőt, újságírót) fütyüléssel, „tolvajbandázással” fogad, és azt követeli mindenkitől, hogy adja vissza a képviselői mandátumát. A Parlamentben fél nyolc óta tart a Házbizottság rendkívüli ülése.
  • Ötpárti nyilatkozat elfogadását javasolja az MSZP a házbizottság rendkívüli, kedd reggeli ülésén - mondta az MTI-nek Lendvai Ildikó, frakcióvezető az ülés megkezdése előtt. Az MSZP a rendről és szabadságról akar nyilatkozatot - mondta Lendvai.
  • Sem a kormánypártok kezdeményezte, sem a Fidesz kezdeményezte vitanapot nem tartják meg kedden. Ehelyett Szili Katalin házelnök összehívta a a Rendészeti bizottság rendkívüli ülését fél 11-re. Fél 12-kor ismét összeül a házbizottság, délután kettőkor pedig plenáris ülést tartanak a Parlamentben.
  • Több tízmillió forintos kárt okoztak a tüntetők az MTV székházában - mondta kedden reggel, a még mindig romos állapotú intézményben az m2 programigazgatója. Az MTV egész nap zavartalanul sugározhat, a tüntetők nem tudtak bejutni az említett stratégiailag fontos szobákba. Az MTV több vezető munkatársának és magának az elnöknek is megsemmisült az épület előtt parkoló autója, amelyet felgyújtottak a tüntetők. (MTI)

    Felirat az MTV aulájában
    Felirat az MTV aulájában
  • A Kossuth téren körülbelül 70-100 ember áll az esőben. Arról beszélnek, hogy napközben vidékről érkezhetnek még demonstrálók, és arról, hogy estére ismét nagyobb tömeg gyűlik majd össze. A Parlamentet kb. 15 rohamrendőr védi, a Szabadság tér továbbra is le van zárva.

    Készenlét
    Készenlét
  • Perceken belül kezdődik a Nemzetbiztonsági Kabinet ülése a Parlamentben, amin várhatóan Gyurcsány Ferenc is részt vesz. A szocialista frakció kilenctől ül össze, hogy áttekintse az aktuális helyzetet.
  • Rengeteg rendőrautónak kiszúrták a kerekét az éjszaka, jellemző kép a kerékcserélő rendőr most a belvárosban.

    Rengeteg rendőrautó kerekét felhasították az éjjel
    Rengeteg rendőrautó kerekét felhasították az éjjel
  • cikkünk a témában:

    Hét embert vettek őrizetbe

    Az ostrom alatt készült rendőrségi- és tévéfelvételek, az épületben lévő kamerák felvételei alapján a BRFK és Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai megkezdik a vandálok felkutatását. Vizsgálják azt is, mitől vadult meg az egy ideig békésen demonstráló tömeg.
  • Molnár Lajos egészségügyi miniszter meglátogatja a sérült rendőröket a kórházban, tudta meg parlamenti rudósítónk. A Szabadság téri tévészékház ostrománál 102 rendőr sebesült meg, többen súlyosan. Egy rendőrt eszméletlen állapotban menekítettek ki társai a székházból.