Ülősztrájkba kezdtek a debreceni menekültek
Az ügy előzménye, hogy szerdán menekültek csoportjai többször is összeverekedtek a táborban. A késekkel, szúró- és ütőszerszámokkal felszerelt menekültek ellen a kivezényelt rendőri erők két ízben könnygázt is bevetettek, közölte Ambrus Vencel rendőr ezredes, megbízott hajdú-bihari főkapitány csütörtökön sajtótájékoztatón.
A táborba kirendelt kommandósok 16 kést, két ollót, 16 ütés céljára szolgáló fém- és farudat foglaltak le a szálláshelyekenm, tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a verekedések után mintegy 80 menekült a "sztrájk" és a "transzformátor" szavakat kiabálva indult meg a tábor bejárata felé, s arra lehetett következtetni, hogy tiltakozásul fel akarnak mászni az ott lévő átjátszó toronyba.
A felálló rendőri sorfal, amelyet elkezdtek dobálni, nem tudta megállítani a tömeget. Ezért a rendőrök, mint korábban az egyik tömegverekedés feloszlatásakor, ismét könnygázt használtak. A rendőrök szerdán 10 táborlakót állítottak elő, többeket csak azután, hogy sérüléseiket ellátták a helyi kórházban, s közülük kilencet őrizetbe vettek. A rendőrség kilenc őrizetes előzetes letartóztatását kezdeményezte csütörtökön.
A menekültek tiltakozásul a rendőri fellépés, illetve társaik őrizetbe vétele miatt csütörtökön ülősztrájkba kezdtek a menekülttábor bejárata előtt. A sztrájkolók száma folyamatosan változott, a legtöbben egyszerre mintegy 80-an vettek részt a megmozdulásban.
Az MTI tudósítója délután a helyszínen már csupán 5-6 demonstrálót látott, viszont jelentős rendőri jelenlétet tapasztalt. Egy járőrkocsi a tábor bejáratán kívül állt, négy pedig a táboron belül, ahol sok egyenruhás is várakozott.