Apja helyett azonos nevű fia szavazott a Baranya megyei Helesfán vasárnap, a szavazatot érvénytelenítették, közölte a területi választási bizottság az MTI-vel. A fiatalember reggel szavazott a szigetvári körzethez tartozó Helesfa szavazókörében, noha erre lakcím hiányában nem lett volna jogosult. Az, hogy apja nevében adta le szavazatát, akkor derült ki, amikor késő délután az apa is elment szavazni, mondta el Lászlóné Kovács Ilona, a bizottság elnöke.
Tájékoztatása szerint az apa szavazhatott, a fia szavazatát érvénytelenítették. A szabályok szerint úgy, hogy minden jelölttől és jelölő szervezettől levontak egy-egy szavazatot, hiszen nem lehet tudni, a fiatalember kire szavazott. Helesfán délután rosszul lett, és hazament a szavazatszámláló bizottság elnöke, helyére helyettese lépett, a testület kiegészült egy póttaggal.
Az MSZP nyerte a választások első fordulóját; a szocialisták listán és egyéniben is megverték legnagyobb riválisukat. Az SZDSZ és az MDF is bent van a parlamentben. Az SZDSZ több szavazatot kaptt, mint négy éve, Dávid Ibolya azt állítja, Gyurcsánynak és Orbánnak sem akar segíteni. Intenzív két hét várható, a két nagy párt nagygyűlést szervezett hétfőre, Budapestre. Választási hírek percről percre.
A Harmadik Út a 2002-esnél szerényebb körülmények között várja az eredményeket. A képviselőjelöltek telefonálgatnak a választókörzetekbe, az eredmények iránt érdeklődnek. Aki éppen nem telefonál, a televíziót nézi és feszülten várja az eredményeket. Győri Béla szóvivő az Indexnek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „a televízió szűrve adja az információkat”.
Csurka István egyelőre nem ért oda a helyszínre, de már úton van. Pillanatnyilag több az újságíró, mint a szimpatizáns. Egyikük, aki 4 éve még bocskaiban érkezett, narancssárga ingben jött, azt azonban tagadta, hogy Fidesz-szimpatizáns lenne.
A szavazóköröknek már több mint a 60 százalékát feldolgozták a Nógrád megyei 3. számú választókerületben, Szécsényben, ahol újra nyerésre áll dr. Nagy Andor, a Fidesz-KDNP jelöltje. A 49,24 százalékkal álló Nagy kabinetfőnök volt Orbán Viktor miniszterelnöksége idején.
A hagyományosan konzervatív – csak 1994-ben nem a KDNP vagy a Fidesz jelöltje nyert – szécsényi kerületben 2004-ben is tartottak választásokat, mert a szintén fideszes Surján László Brüsszelbe távozott EP-képviselőnek, azóta képviselő Nagy. Akkor jelentősen megverte Borenszki Ervint, aki most is elindult, és jelenleg 38,5 százalékon áll. A MIÉP-es médiaszemélyiség, Franka Tibor a 2,76 százalékával a negyedik.