Az Országos Választási Bizottság még péntek délután tizenegy panaszt bírált el, amelyek az MSZP által terjesztett szórólapokkal kapcsolatban nyújtottak be. A kampányanyagon egy szavazólapminta is szerepelt, amelyen csak a helyi szocialista jelölt nevét tüntették fel.
Az OVB az összes ilyen panaszt elutasította. A testület indoklása minden esetben az volt, hogy a szórólap csak a hivatalos szavazólap egyes formai elemeit használja fel, egyértelműen és világosan megjelöli, hogy azt az MSZP adta ki, így nem alkalmas a választópolgárok megtévesztésére.
Az OVB ugyanakkor pénteken elmarasztalta Orbán Viktort, aki április 20-án a TV2 Mokka című műsorában arra buzdította párttársait, hogy a választásra nem önszántukból induló állampolgárokat bírják rá a szavazáson való részvételre. A határozat szerint Orbán nyilatkozatával megsértette a választás tisztaságának megóvására és a választási csalás megakadályozására vonatkozó alapelvet.
Nem sokon múlt, hogy az MSZP egyedül szerezzen abszolút többséget. A koalíció az eddiginél kényelmesebb többséggel folytathatja a következő négy évet. Orbán közölte, hogy a Fidesz elnölksége benyújtja a lemondását, és azt is egyértelművé tette, hogy minden felelősség őt terheli. Az MSZP már a koalíciós kormányzásra és az önkormányzati választásra készül. Kuncze nem akar miniszter lenni, de egy miniszterelnök-helyettesi poszt szerinte létrejöhet.
Visszalépés miatt javított szavazólapot kapott Győrött 51.150 szavazásra jogosult állampolgár a 2-es számú választókerületben az országgyűlési választás vasárnapi második fordulójában, közölte a területi választási iroda vezetője.
A 2-es számú győri választókerületben Szabó János, az MDF jelöltje szombaton lépett vissza, ezért a nevét a szavazólapon húzták át a szavazókörökben tevékenykedő szavazatszámláló bizottságok tagjai, mivel a lapok újranyomtatására már nem volt lehetőség, mondta Kovács Béla.