Mély tisztelettel, de némi értetlenséggel figyeltem Orbán Viktor beszédét. Se az ötmillió csalásról, se az Eperjes művész úr elleni aljas rágalomhadjáratról, se a komcsik hazugságairól és elhallgatásairól nem beszélt. Szóltam Ajtonynak és Hunornak, hogy egyelőre várjanak a híddal, csütörtökön igazít el a tábornok úr. Négy éve a polgári köröket mondta, kíváncsi vagyok, most mit kapunk Tőle.
Dávid Ibolyának persze megint első dolga volt a Fidesz mocskolása. Elnökasszony, nem volna egyszerűbb belépni az MSZP-be? Ki hiszi még el ezt a kutyakomédiát?
Nem sokon múlt, hogy az MSZP egyedül szerezzen abszolút többséget. A koalíció az eddiginél kényelmesebb többséggel folytathatja a következő négy évet. Orbán közölte, hogy a Fidesz elnölksége benyújtja a lemondását, és azt is egyértelművé tette, hogy minden felelősség őt terheli. Az MSZP már a koalíciós kormányzásra és az önkormányzati választásra készül. Kuncze nem akar miniszter lenni, de egy miniszterelnök-helyettesi poszt szerinte létrejöhet.
Visszalépés miatt javított szavazólapot kapott Győrött 51.150 szavazásra jogosult állampolgár a 2-es számú választókerületben az országgyűlési választás vasárnapi második fordulójában, közölte a területi választási iroda vezetője.
A 2-es számú győri választókerületben Szabó János, az MDF jelöltje szombaton lépett vissza, ezért a nevét a szavazólapon húzták át a szavazókörökben tevékenykedő szavazatszámláló bizottságok tagjai, mivel a lapok újranyomtatására már nem volt lehetőség, mondta Kovács Béla.