MSZP-s család keze alá került a vásárhelyi EU-milliárd

2008.06.18. 13:53
Az MSZP helyi vezetője és családja tette rá a kezét 1,2 milliárd forintos EU-támogatás elosztására. A hódmezővásárhelyi Fidesz sajtótájékoztatón mutatta be a Leader-program koordinálását elnyerő szervezet mögött álló családi, baráti és politikai hálózatot.

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Helyi Vidékfejlesztési Közösség kapta meg öt évre Hódmezővásárhely és térségében 1,2 milliárd forint elosztásának jogát. Több mint harminc cég és önkormányzat szállt be a VVJHVK-ba, amely így felügyelheti az Európai Unió forrásaiból vidék-, környezet, illetve agrárfejlesztésre szánt Leader program pénzeit.

A Leader-programot nem "az MSZP pénzosztó műhelyeként" hozták létre, hanem azért, hogy segítse a vidék fölzárkóztatását, a munkahelyteremtést az elmaradott kistérségekben - hangoztatta a szerveződéssel kapcsolatban a hódmezővásárhelyi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának fideszes elnöke. Benkő Zsolt szerint a szocialista párt meghatározó befolyást szerzett a környék fejlesztéseit meghatározó, a pályázatok kiírásáról, azok elbírálásáról, a források elosztásáról döntő csoportban.

Benkő szerint a tagként megjelölt cégek mögött valójában Hernádi Gyula, a helyi MSZP képviselőcsoport vezetője, közvetlen családtagjai, a kistérség szocialista támogatású polgármesterei és MSZP-s képviselők szerezték meg az 1,2 milliárdos keretet. A fideszes politikus leszögezte: nem az a baj, hogy a szocialista párt helyi vezetői részt vesznek a Leader-program helyi munkájában, hanem az, hogy "csak ők vesznek részt" ebben.

A vidékfejlesztési közösségben egy bt. vezetőjeként részt vesz Hernádi testvére, egy tenisz klub révén felesége, egyéni vállalkozóként unokatestvére és egyetemi évfolyamtársa is. Az egészségvédő kft. képviselőjeként szereplő Hernádi Gyula mellett a szerveződés tagja lett még a városi FIB-elnök, egy MSZP-s önkormányzati képviselő, és több, a Fidesszel szemben politizáló független polgármester és helyi politikus is.