Véradó nap a Margitszigeten

2000.05.27. 15:44
Véradó napot tartottak/tartanak szombaton a Margitszigeten az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai. Az akció immár hagyományosnak mondható, hiszen kilencedszer rendezik meg. Ottjártunkkor (délelőtt fél tizenkettőkor) nem volt nagy a forgalom, éppen az első donor esett túl a vérvételen, de megnyugtatásul hozzátehetjük, hogy mások éppen arra vártak, hogy vért adhassanak.
Arról, hogy miként történik a véradás, egy rövid brosúrát is sikerült szereznie az Index minden információra éhes riporterének.

Ők nem adtak vért
Idézzük fel a dokumentumot: ,,Hogyan történik a véradás?
  • Ön kitölt egy papírt, melyen néhány adat és egészségi állapotára vonatkozó kérdések vannak.
  • Fogyaszt egy-két pohár teát vagy üdítőt, hogy a leadandó folyadékot előre pótolja szervezetében.
  • Laboratóriumi és orvosi vizsgálat következik: van-e olyan vértartaléka, melyből másoknak is adhat? Megmérik a vérnyomását is.
  • Kényelmesen elhelyezkedik az ágyon. A steril zsákba leveszik a vért 5 perc alatt. Még 5 perc pihenő!
  • Uzsonna következik, hogy legyen kalória a vér újratermeléséhez az Ön szervezetében.

    Köszönjük a véradást!"

    Persze nem mindenki adott vért a Margitszigeten. Képeinken látható, hogy egyesek nem átallottak a harminc fokban napozni, s például a lepusztuló miniállatkert madarai és a fogatok húzóerői sem vettek részt az akcióban.

    Vérszívó sátor Az első véradó
    Belépés a 26-os busz megállójánál Szórakozatóipari kisiparos