Balaton-parti kormányparti

2001.07.03. 19:25
Forró gulyásleves és hideg sör dukált a maroknyi vörsi polgárságnak, amiért helyet adtak a kormány kihelyezett ülésének. A kis falu nagy napján annyi idegen taposta a frissen gereblyézett főutcát, mint eddig még soha, és láthatóan ezt mind a lakosok, mind a kormánytagok roppantul élvezték. A grémium a zárt ülés után érezte a nép leheletét, a nép meg a politikusokét, és a falu biztos abban, hogy a milliárdos befektetésekről döntő kormányülés után javul a helyzet a régióban. Amely Vörs nélkül sokkal szegényebb volna.
Más milliő
Farkas László múlt kedden azt hitte: hülyítik. Az 530 lakót számláló Vörs falvának első embere ugyanis "majdnem szívinfarktust kapott", amikor Bóka István a térség fideszes országgyűlési képviselője és Szita Károly, Kaposvár polgármestere azzal hívta fel, hogy vállalja-e a falu, hogy ott tartsák a következő kormányülést. Tíz perc gondolkodási időt kért, de öt perc múlva jött a következő telefon: "Orbán Viktor döntött, jönnek a miniszterek."

Hatvanmilliós, büfés, műholdas Mercedes buszban, "kiló öttel, mert onnantól leszabályoz". Ezt már a kormánybusz sofőrje meséli, és azt is, hogy egyedül Deutsch Tamás állta végig az utazást, a többiek csendben beszélgettek. Vörs meg javában készülődött: a múlt héten elkezdett ároktisztítás, fűnyírás és levélkaparászás keddre tisztára varázsolta a falut.
- Pártállástól függetlenül mindenki nagy dolognak érezte, hogy a miniszterelnök és a kormány ellátogat hozzánk - mondja Farkas László, aki a térségben már húsz éve tanácselnök, illetve független polgármester.

Meghívás

A kormány és a Balaton Fejlesztési Tanács a komplett falut meghívta egy partira a balatoni fejlesztési tervvel foglalkozó zárt ülés után. A gulyás mellett a sör is ingyen volt, és ezt Horváth László komoly vonzerőnek tartja. Tőle, és a valamikori általános iskolai padtársától, Óvári Istvántól tudjuk meg, hogy este itten még mulatság is lesz, hajnalig tartó bál. A zenét kéttagú együttes szolgáltatja, táncolni invitálnak, de ez elől szabadkozva ki kell térnünk, ugyanis megérkezik a ránézésre az általános iskola egykori réme, aki "azt írd meg, bazd meg, hogy nincsen lóvé" mondatrésszel szakítja ki a társalgást a könnyen kezelhetőség szövetéből.

Líra és kultusz

Tósztmester, házigazda, kormányfő
A zsákutca-falut kábé öt perc alatt lehet bejárni: nincs semmi, csak a Balaton idetévedt illata. A faluban alapkövetelmény a kedvesség, csak jó ember és lelkesedés jön velünk szembe: ritka falu, ritka emberekkel. Manapság újdonsült német családok veszik a telkeket, így "ma már szinte többen vannak, mint mi" - meséli az egyik helybeli, akivel azt bogozgatjuk, hogy mi végre éppen itt ez a nagy felhajtás. Szikrontolmács még nem kell, így Orbán Viktor mondata: "ebben a hazában mindenkinek helye van, még annak is, aki meg sem született" érthetően ütött meg minden vendéget.

A kormány által finanszírozott népünnepély központi sátrában a köszöntő után Orbán felemelte a poharát, a háromszáz fős tömeg meg a hangját, és ekkor előállott a kormány hivatalos tósztmestere, Stumpf István kancellárminiszter, aki egy nagyon vicces borivó verssel ajándékozta meg a lírára és a kultuszra egyaránt fogékony vörsi lakosságot.

Píárosok

Azt nem tudjuk, hogy az aktust Borókai Gábor szóvivő tanácsolta-e, akitől a kancellárminiszter útban a kaja felé arról érdeklődött, hogy a dal, a tánc vagy a vers a hatékonyabb píár-fegyver. Végülis mindegy, a sör és bor mellett nem filozofál az ember, ráadásul "bármit is tesz a kormány másfél évvel a választások előtt, minden értelmezhető kampányfogásként". Ezt már Deutsch Tamás magyarázta a riporternek, aki nem tudott szemkontaktusba keveredni a miniszterrel, mert egyrészt a napszemüvege nemet mondott, másrészt a politikus kellően magas ahhoz, hogy a Somogy megyei tűző nap védelmébe vegye.

Leosztás és beosztás

Adagolás
Nyolcszáz adag gulyás az nem semmi. Nyolcszáz adag gulyást körübelül nyolcszáz ember tud elfogyasztani, így - logikailag - bőven jut repeta a vörsi polgárságnak. Több beszélgetésből kiderült, hogy "ekkora durranást még nem látott a falu"; többen például szabadságot vettek ki, és a megkérdezettek csöppnyi kárörvendéssel azt is elmesélik, hogy egyedül a balatonszentgyörgyi vasúti csomóponton dolgozók nem tudtak eljönni, lévén a vonatoknak menniük kell, a beosztás meg állandó.

Meg a leosztás is. A "profi cég" által felállított nagy fehér sátorban a színpad jobb oldalán ül a kormány, az asztalon söröspoharak lazítják a hangulatot, az asztalok mellett meg ugye Stumpf István. A panyókára vetett zakók, a feltört ingujjak látványát, egyedül Várhegyi Attila hózentrógere bontja meg. Mindenki itt van, aki számít: Túri-Kovács Bélával egy asztalnál Pintér Sándor, Boros Imre, Borókai Gábor, eggyel arrébb pedig a miniszterelnök, Dávid Ibolya, akinek kalapjánál csak annak színe sejteti jobban a 2002. utáni divatot. Velük szemben a vörsiek: anyókák, öregek, fiatalok, a környező falvakból busszal, biciklivel érkező kíváncsiak sasolják, hogy Orbán Viktor hogyan foglal helyet, miután köszöntötte a falu legidősebb asszonyát.

Ezek az emberek szeretik ezeket az embereket

Apraja-nagyja
A miniszterek élvezik a helyzetet, nem bújnak faarcok mögé, ami a honi politikai kultúrában ritka dolog, még akkor is, ha Áder János nem volt hivatalos a gulyáspartira. Annak ellenére, hogy a kormánybevonulást taps és többszörös üdvrivalgás kísérte, az eseménynek nincs mellékíze: ezek az emberek szeretik ezeket az embereket, még akkor is, ha az ő asztalukon piros szalvéta is van a tányérban, és a pincérek csupán az általuk belakott tízszer tízes területen mozognak.
- Mi csak akkor leszünk elsők, ha fizetünk érte, mi? - kérdezi egy nyugdíjas a szakácsot, aki 'egy meggyes ide, egy almás oda' alapon szortírozza a második félét a kabinet tagjainak. "Na mindegy, ők az elsők, tudom" - nyugtáz a nyugdíjas, Sanyika - akit vélhetően vakációra vetett ide a sors - viszont már nehezebben tűri a diszkriminációt.

Sanyikánál Dezsőke sokkal élelmesebb. Ifj. Farkas Dezső ugyanis egy bőrlabdát hordott végig kormánytagtól kormánytagig, hogy ugyan írják már alá: kell az emlék, és különben is az édesapja állítása szerint a sport és a politika nem sokban különbözik egymástól.

Egyetértés

Nem könnyebb
Az azonban téved, aki azt gondolja, hogy a miniszterek levezető edzőtáborban vannak. Deutsch Tamás például az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem könnyedebb az ilyen kormányülés, "ugyanolyan szakmai munka folyik, mint a Parlamentben: nincs különbség".
- Hát persze, hogy könnyedebb. Két perc alatt megbeszéltünk mindent, és vita nélkül lerendeztük a napirendi pontokat - mondta Szabó János honvédelmi miniszter, aki ezzel a kijelentéssel kissé más összefüggésbe helyezte "a könnyed volt vagy nem volt könnyed a kormányülés" című riporter által gerjesztett vitát. Az Index Varga Mihály pénzügyminiszter segítségért folyamodott, aki hallva az előttük szólók megjegyzéseit Deutsch kollégájának adott igazat, majd hozzátette: "Na látja! Ez a különbség!"

Az asztaloknál azonban béke volt, sehol egy félreértelmezhető gesztus, pedig a riporter erre várt a gulyásosztó sátor előtt. És persze a saját adagjára, ami gazdag volt és enyhén csípős, ahogy azt egy marhahúslevestől elvárja az ember. Lehet indulni Vörsre.