Horváth Ágnes volt helyettesét akarja a Fidesz és a KDNP

2008.12.10. 16:14
A Fidesz elnökségének keddi ülése ismét egy helyi üggyel bajlódott, nevezetesen azzal, kit is jelöljön az ellenzéki párt a XI. kerületi Gyógyír Kht. élére. Információink szerint az iránymutatás annyiban kimerült, hogy miután kihullani látszik egy hospinvestes kötődéssel vádolt aspiráns, és egy másik, még Molnár Lajos kirúgta jobbos egészségügyi szakember, találjon már végre a kerület egy kompromisszumos jelöltet. Hát talált, csak, legalábbis az Index úgy tudja, azt nem mondták meg az elnökségnek, hogy az illető Horváth Ágnes helyettese volt az OEP-nél.

Azon vív belső csatákat a Fidesz Újbudán, hogy ki vezesse a 140 ezer lakosú XI. kerület legnagyobb intézményét, az évi mintegy 1 milliárd forintból működő Gyógyír Kht.-t. A jelöltek körül Molnár Lajos, Hospinvest (és az azt vezető Deák Gábor), a Nemzeti Nyomozóiroda nevek és szavak repkednek.

Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy lezárul egy hosszú hetek óta tartó csetepaté, és pillanatokon belül kitör a pártbéke, ugyanis két jelölt leamortizálása után sikerült egy harmadikat is fellelni, így a képviselő-testület szerdai ülése akár végre ki is nevezhetne valakit a Gyógyír Kht. élére. Csakhogy a jelek szerint az új, kompromisszumosnak szánt jelölt újabb belső konfliktusok forrása lehet. (A kerületi képviselőtestületben kialakuló 19 kormánypárti kontra 19 ellenzéki patthelyzet miatt ugyanis a Fidesz joga kiszemelni az intézmény irányítóját.)

A Kupper András kerületi frakcióvezető és Pesti Imre fideszes egészségügyi politikus által támogatott Kabella Pétert pont azért nem szerette az ellenzéki párt kerületi csoportja, mivel Kabella két korábbi munkahelye révén kapcsolódott az egri kórházat immár működtető Hospinvesthez, pontosabban annak cégeihez. Ezért a kerületi csoport Borsi Józsefet támogatta, akit viszont Kupper és Pesti nem favorizált. Ellenérzésüket azzal magyarázták, hogy a szervátültetéseket vezénylő Hungarotransplantot vezető Borsit Molnár Lajos miniszteri székfoglalója után röviddel kirúgta, mondván: szervkereskedelem gyanúja vetül rá. (A Nemzeti Nyomozó Iroda két éve vizsgálja az ügyet, gyanúsítottra nem bukkant, Borsit összesen egyszer hallgatta meg.)

Kupper és Pesti viszont azt nyilatkozta korábban az Indexnek, hogy amíg Borsi nem tisztázza magát a vádak alól, addig nincs keresnivalója a Gyógyír Kht. élén. Ez azonban nem hatotta meg túlzottan az úgynevezett 19-ek (a kerületi közéletben így emlegetik az egy szavazási tömbbe tömörült 14 fideszes, 2 KDNP-s, illetve 3 független városatyát) többségét, akik úgy határoztak, tartják magukat a kerületi csoport (és saját korábbi) választottjukhoz Borsihoz. Ekkor azonban, vélekednek a kerületi ellenzék belügyeit jól ismerő szocialisták, tovább bővítették Borsi bűnlajstromát, miszerint korábban tanulmányokat írt az egészségügyi minisztériumnak, következésképp a tárca volt államtitkárának, Matejka Zsuzsának az embere.

Ez a vád azonban még visszafelé sülhet el. Ugyanis időközben sikerült egy új kompromisszumos jelöltet előásni, mégpedig Kóti Tamás személyében. Aki nem más, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Irányított Betegellátási Osztály főosztályvezető-helyettese. (Az említett osztályt a később egészségügyi miniszterré avanzsáló Horvát Ágnes főosztályvezető vezette, mindkettejük főnöke az OEP-et irányító Matejka Zsuzsa volt.)

Igaz, Kóti ezúttal nem a Fidesz (pontosabban nem Kupper és Pesti) jelöltje, hanem a KDNP-é. Hogy miért esett rá a kisebbik ellenzéki párt választása, azt az Index nem tudta meg, Mészáros József, a XI. kerület kereszténydemokrata városatyája lényegében annyit mondott: ő ebben a kérdésben most nem nyilatkozna, így is túl sok a feszültség, az ügy megoldásához békére van szükség.

A Fidesz kerületi elnöke Jankó István viszont úgy gondolja, hogy Kóti nem Matejka helyettese volt, csupán alatta dolgozott. Ami azt illeti, hogy az említett 19-ek többsége a kerületi csoport döntése nyomán elkötelezte volna magát Borsi mellett, azt Jankó tagadja. A kerületi elnök úgy emlékszik, hogy a kerületi csoport nem konkrétan Borsi mellett kötelezte el magát, hanem a 19-ek által kívánatosnak tartott személy mellett. Márpedig, mondta Jankó, a 19-ek többsége tegnap este Kóti mellett tette le a garast.

Ez tény, ami annak tudható be a kerületi hírek szerint, hogy Kóti a KDNP jelöltje lett. Magyarán: a korábban a Borsit támogató két KDNP-s honatya retirált, s így kapott többséget a Pesti és Kupper által is szeretett Kóti. Akit egyébként, legalábbis egyes kerületi nyelvek szerint a Fidesz elnöksége is elfogadott. Annyi az Index információi szerint mindenesetre biztos, hogy a Fidesz vezérkara keddi ülésén foglalkozott a témával. Az egyik forrásunk szerint, és ezzel összecseng az Indexnek nyilatkozó Jankó mondandója, az elnökség elviekben deklarálta (ez nem határozatot jelent), hogy most már találni kellene egy kompromisszumos jelöltet. A grémiumnak csak épp azt felejtették el megmondani, hogy milyen kapcsolatban állt Kóti Horváth Ágnessel.