Iván
9 °C
22 °C

Mesterházy Attilát is kihallgatták Zuschlag-ügyben

2007.10.04. 13:16
A Zuschlag-ügyben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is meghallgatta a Kecskeméti Városi Ügyészség. A politikus nem hozza nyilvánosságra vallomását.

Az eljárás precíz és korrekt volt - mondta meghallgatása után Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt politikai államtitkára. Az ügyészség által feltett minden kérdésre kimerítő választ adott, közölte.

Mesterházy Attila az ügyészség munkájának elősegítése és az igazság kiderítése érdekében nem hozza nyilvánosságra vallomását. Mint elmondta, az ügy nemsokára bírói szakba kerül, akkor pedig minden tanúvallomás nyilvános lesz.

A Zuschlag-ügyben tanúként meghallgatott Mesterházy Attilát, az alapítványi támogatásoknak az elbírálási rendjéről kérdezte az ügyészség" - közölte Szabó Ferenc főügyész-helyettes. A tanú részletes vallomást tett, hiszen a tanú nem tagadhatja meg a vallomástételt - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem kérte el vallomása egy példányát a mintegy egy órán át tartó meghallgatás után.

A szocialista politikust a Zuschlag-ügyben hallgatta meg az ügyészség. A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni. A gyanúsítás később bűnszervezetben elkövetett jelentős kárt okozó csalásra módosult.

Az ügyben Zuschlag János volt MSZP-s képviselőt, a személyi titkárát, Lados Istvánt és Katus Ferencet a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista tagját előzetes letartóztatásba helyezték.