Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Több ifjúszoci államtitkár is megy az ügyészségre

2007.09.03. 14:58
A kecskeméti ügyészség hétfőn tanúként hallgatta ki Ujhelyi István államtitkárt a Zuschlag-ügyként elhíresült törvénytelen alapítványi támogatások ügyében.

Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg még júniusban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az ifjúsági alapítványok pályázati pénzei ügyében folyó nyomozás miatt szerdán a FIB egykori elnökének, Ujhelyi Istvánnak is tanúskodnia kellett a nyomozóügyészek előtt.

Tanúskodó államtitkárok

Információink szerint azonban várható, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárán kívül több jelenlegi államtitkár is kénytelen lesz megjelenni az ügyészségen. Az ISM egyik korábbi vezetője ugyanis részletes vallomásban tárta fel, hogy az ifjúsági szervezetekről milyen egyeztetések folytak a pályázati döntések meghozatala előtt. A volt minisztériumi vezető több, ismert fiatal szocialistát meg is nevezett az üggyel kapcsolatban: Zuschlag és Ujhelyi mellett többek között Mesterházy Attilát, a sportminisztérium egykori politikai államtitkárát, és Arató Gergelyt, az MSZP frakció ifjúsági és sport munkacsoportjának volt vezetőjét sorolta az egyeztetők közé. Mesterházy most frakcióvezető-helyettes, Arató pedig az oktatási és kulturális minisztérium államtitkára. A kecskeméti főügyészség szóvivője, Szabó Ferenc csupán azt erősítette meg az Index kérdésére, hogy Ujhelyit hétfőn délelőtt tanúként meghallgatták, Mesterházy Attila viszont azt mondta, hogy egyelőre nem kapott értesítést az ügyészségtől.

Kiegyensúlyozott finanszírozás

Úgy tudjuk, a volt ISM-es vezető azt is állította a nyomozóknak, hogy az ifjúsági alapítványi támogatásokkal nem kizárólag a szocialisták próbáltak pluszpénzeket szerezni. Hosszú ideig zökkenőmentes együttműködés folyt a bal- és a jobboldal között, azaz hasonló módszerekkel lobbizta be mindkét nagy párt a hozzájuk közel álló szervezeteket. A jegyzőkönyv Szijjártó Pétert, a Fidesz jelenlegi szóvivőjét név szerint is kiemeli, mint olyan jobboldali ifjúsági politikust, aki a 2002-es kormányváltás után is részese maradt a politikai háttéralkuk színhelyéül szolgáló regionális ifjúsági tanácsoknak (RIT). Bár az Indexnek több fideszes politikus elmondta, a pártban furcsállták, hogy miért bántak kesztyűs kézzel Zuschlagékkal, Szijjártó cáfolta, hogy RIT-elnökként bármilyen szinten érintettje lehet az ügynek. A szóvivő szerint tipikus szocialista módszer, hogy ha lebuknak valamiben, akkor a másik oldalt is megpróbálják besározni.

Egy számlán buktak

Az ifjúsági szervezetek állami támogatásának szabálytalan felhasználása ügyében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kezdett nyomozni, és különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg Zuschlagot és társait. Az ügy egy hamis számla miatt került napvilágra, és az utóbbi két évben már több mint kétszáz embert hallgattak meg az ügyészek. Kiskunhalason eredetileg a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt indult vizsgálat több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználásával kapcsolatban, az utóbbi időben azonban már tiltott pártfinanszírozás gyanúja is felmerült.