Kábellopás miatt késnek a vonatok Budapest és Cegléd között
Legfeljebb 30 perces késésekre kell számítani a Budapest Nyugati-Cegléd vonalon egy vasárnap délután négy óra körül bekövetkezett műszaki hiba miatt: az Üllő-Vecsés-Pestszentlőrinc szakaszon lassabban haladhatnak a vonatok.
A hiba, akárcsak a pénteki egész napos zavarsorozat kezdetén, a biztosító berendezésben támadt, közölte az Indexszel a MÁV szóvivője, Sigulinszki Tibor. Ezúttal a vecsési állomásról loptak kábeleket.
A vecsési állomás jelzői, illetve 3 közúti kereszteződés fénysorompói nem működnek. A vonatok az érintett szakaszon legfeljebb 15 kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek. A hibát csak reggelre tudják elhárítani.
A szakaszon a vasúti forgalmat a ferihegyi vasúti megálló építése miatt elrendelt vágányzár is lassítja, emiatt csak egy sínpáron halad a forgalom.
Pénteken órákra leállt a forgalom
A Budapest Nyugati-Cegléd-Szolnok-Záhony (100-as) és a Budapest Nyugati-Cegléd-Szeged (140-es) vonalakon félórás késésekre kell számítani.
Csütörtök este ugyanezen a szakaszon - kábellopás miatt - mondta fel a szolgálatot a biztosító berendezés, majd péntek koradélután egy munkagép leszakította felső vezetéket.
A MÁV eleinte csak 30-110 perces késésekről számolt be, de 300 perces csúszások is előfordultak. A forgalom csak szombatra állt helyre.
Mozdonybaleset Győrnél, sérült nincs
Mozdonybaleset történt a Győr-Sopron-Ebenfurti vasút (GYSEV) Szombathely-Sopron közötti vonalán vasárnap, személyi sérülés nem történt, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállították Sopronba, közölte Edlinger János igazgató az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a Szombathelyről Sopron felé közlekedő személyszállító vonat mozdonya Újkérnél elromlott, s a helyszínre érkező pótmozdony túl gyorsan ment rá az elromlott mozdonyra. Az ütközés következtében a pótmozdony is működésképtelenné vált.
A baleset okát vizsgálják, előfordulhat, hogy műszaki hiba történt. A vasútvonalat a tervek szerint még vasárnap este felszabadítják.