A magyarok többsége egy lottóötös után is dolgozna
A jelenleg dolgozó magyarok 60 százaléka akkor is folytatná a munkát, ha nagyon sok pénzhez jutna. A leginkább a diplomások elégedettek a kenyérkereső tevékenységükkel, derül ki a Marketing Centrum felméréséből, amelyben azt tudakolta a válaszadóktól, ha egymilliárd forinthoz jutnának, abbahagynák-e a munkát.
Az aktív népesség (18-tól 65 éves korig) 40 százaléka azonnal befejezné a munkát, ha nyerne a lottón, vagy örökölne valahonnan 1 milliárd forintot, a dolgozók többsége azonban folytatná a pénzkeresetet. Hasonló eredmény született tavaly az Egyesült Államokban: a Gallup közvélemény-kutató intézet adatai szerint az amerikaiak 45 százaléka fejezné be munkát, ha nyerne 10 millió dollárt.
A Marketing Centrum felmérésének egyik érdekessége, hogy kiderül belőle, a munkával való elégedettség a társadalmi-demográfiai jellemzők közül egyedül az iskolai végzettséggel van kapcsolatban.
A diplomásoknak csupán az ötöde, az ennél alacsonyabb végzettséggel rendelkezőknek viszont több mint 40 százaléka hagyná ott a munkahelyét. A munkájukkal leginkább a közalkalmazotti szféra alkalmazottai elégedettek: mindössze 31 százalékuk vonulna vissza a munkától, míg a magáncégek dolgozóinál 43 százalék ugyanez az arány.
A templom és az SZDSZ jót tesz a munkamorálnak
Azoknak, akik rendszeresen járnak templomba mindössze a negyede hagyná abba azonnal a munkát, míg a templomba nem járók körébe 42 százalék ez az arány, és az SZDSZ szavazói is elégedettebbek munkájukkal, mint más pártok támogatói, illetve a bizonytalanok. A körükben mindössze 15 százalék hagyna fel a pénzkereső tevékenységgel.
Végül a Marketing Centrum azt is megkérdezte, hogy a tovább dolgozók maradnának-e a jelenlegi munkahelyükön, avagy újat keresnének. A válaszadók fele maradna, másik fele pedig új kihívások után nézne. Az amerikai polgárok ragaszkodóbbnak bizonyultak, a kétharmaduk válaszolta azt, hogy jelenlegi munkahelyén dolgozna tovább.