Két hétig tart még a hernyóinvázió
Miklós Dezső, a csopaki Növény és Talajvédelmi Szolgálat igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a Balaton-felvidéken, valamint a Kab-hegytől Devecserig húzódó területen mintegy ötezer hektár erdőt permeteztek le helikopterről május második felében és június elején.
A szakember szerint a gyapjaslepke kizárólag erdei fákra rakja le petéit, a lárvákból április-május hónapban kelnek ki a hernyók, amelyek akár 10-20 kilométerre is képesek elvándorolni és különösen a gyümölcsfák leveleit kedvelik, a szőlőültetvényekre nem veszélyesek.
Az igazgató rámutatott: ilyen mértékű hernyóinvázió 8-10 évenként fordul elő, utoljára éppen 10 éve, 1994-ben volt a balatoni térség gyümölcsöseiben. Miklós Dezső szerint kis mértékben észleltek hernyókat Somogyban is, Vasból és Zalából viszont nem jelezték a jelenlétét.
Veszprém megye rejtélye
"Az tulajdonképpen rejtély számunkra is, hogy miért csak Veszprém megyében, sőt mindenek előtt a Balaton-felvidéken fordul elő a gyapjaslepke hernyója" - jegyezte meg a növényvédelmi szolgálat igazgatója.
A károk mértékét nehéz felmérni - mondta -, így nincsenek erre vonatkozóan adatok. A károk elsősorban a házi kertekben keletkeztek - tette hozzá.
A Veszprém Megyei Erdőfelügyelőség munkatársa az MTI-nek megerősítette: a hernyóinvázió május óta már észrevehetően alábbhagyott. Megszűnt az utánpótlás az erdőkből, két hét múlva pedig teljesen eltűnnek a gyümölcsösökből a hernyók. Gicziné Marczali Klára szerint a fákon az úgynevezett alvórügyek kihajtanak majd, ami mérsékli a károkat.