A masiniszta okozhatta a szolnoki balesetet

2006.12.13. 09:38
Reggel nyolcra állt helyre a szolnoki vonalakon a vasúti közlekedés, miután kedden késő este két vonat összeütközött. Egy súlyos, öt könnyebb sérült.

Feltehetően mozdonyvezető figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, ezért ütközött bele hátulról egy Budapestre tartó, álló személyvonatba a Jászapáti felé tartó Bz motorvonat kedden késő este, fél tizenegykor Újszász és Szolnok között.


Rongálódott a villanymozdony is

A balesetben öt utas könnyebben, egy kalauz súlyosabban sérült meg, a vasúti közlekedés reggel nyolcra állt helyre az érintett vonalakon, közölte az Indexszel Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.

A személyvonat egy szemafor meghibásodása miatt állt meg a nyílt pályán, ám az utána jövő motorvonat nem állt meg, vagy nem lassított le eléggé az álló vonat miatt piros jelzést mutató jelzőnél. Vagyis a MÁV közlése szerint nem a biztosító rendszer hibája okozta a balesetet.


A beszakadt vezetőfülke

Az ütközésben nemcsak a motorvonat motorkocsija sérült meg, hanem a személyvonat villanymozdonya is (egy V43-as), ugyanis az a szerelvény hátuljára volt kapcsolva (vezérlőkocsival Budapest felé nézett).

A kalauz bordatörést szenvedett. A MÁV még éjjel két menetesítő vonatot küldött a leszállásra kényszerült utasoknak. A pályát hajnali öt órára tették ismét szabaddá, de egész reggel késéseket okozott a baleset, a forgalom 8 körül állt helyre. A baleset okát a MÁV vizsgálja.