Veszprémi cigány önkormányzat: Adja fel magát a gyanúsított!
A neves sportolót nemcsak mi magyarok veszítettük el, hanem a nemzetközi sport, és különösen hazája, Románia, tudatta közleményben a VMCKÖ elnöke, rámutatva, hogy együtt éreznek azokkal a hozzátartozókkal, sportolókkal, akik a sebesültekért aggódnak.
Felszólítjuk a bűncselekmény elkövetőit, hogy azonnali hatállyal adják fel magukat a rendőrségen, származásuktól függetlenül vállalják aljas tettükért a felelősséget és annak következményeit - olvasható a közleményben. (Már csak egy gyanúsított van szökésben, kettőt elfogtak az osztrák rendőrök.)
Ifj. Kozák János utalt arra is, hogy a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat fontosnak tartja a békés társadalmi együttélést, s felhívja az üggyel kapcsolatban nyilatkozók figyelmét, miszerint a bűnösöket "tetteik alapján, és ne származásuk szerint ítéljék meg".
"Mi, cigány vezetők elítéljük a bűnelkövetőket, és mint tisztességes cigány emberek kitaszítjuk magunk közül azokat, akik a becsületesen, tisztességesen élőket járatják le" - hangsúlyozta a VMCKÖ elnöke, hozzátéve: "egyúttal határozottan visszautasítjuk a kollektív bűnösségre vonatkozó általánosító megfogalmazásokat".
A VMCKÖ nevében kérjük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy az elkövetők mielőbbi kézre kerítésével és bíróság elé állításával nyugtassák meg a közvéleményt, olvasható a cigányok Veszprém megyei önkormányzata közleményében.
Veszprémben vasárnap hajnalban a Skorpió bárban (nevezik Patrióta bárnak is) két nagyobb társaság szórakozott, s az emeleti teremben tartózkodók közül többen szóváltásba kerültek a földszinti és az alagsori helyiségekben szórakozó veszprémi kézilabdásokkal. A sportolók egyik társuknak a gyermeke születését ünnepelték.
A szóváltást követően a veszekedők az utcára kerültek, s ott a veszprémi kézilabdacsapat és a román válogatott tagját, Marian Cozmát halálos mellkasi szúrás érte. Hátulról vesén szúrták a társa segítségére siető Ivan Pesicet, Zarko Sesum pedig a bántalmazás következtében súlyos fej- és szemsérüléseket szenvedett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.