Bármikor összedőlhet a banai polgármesteri hivatal

2009.02.23. 15:39 Módosítva: 2009.02.23. 15:41
Megrepedeztek a falak, hullik a vakolat a Komárom-Esztergom megyei település polgármesteri hivatalában. A csőtörés miatt kialakult helyzet ellenére a hivatal munkatársai tovább dolgoznak, noha életveszélyes az épület.

Életveszélyessé vált a banai polgármesteri hivatal. A Komárom-Esztergom megyei kistelepülés egykori tsz-irodájában néhány napja csőtörés volt, az épületet pedig teljesen alámosta a víz.

A 20. század elején épült ház falai minden helyiségben megrepedtek, potyog a vakolat, az irodákat pedig felállványozták. A statikai vizsgálat szerint a közel száz éves épület életveszélyes, a hivatalban azonban továbbra is dolgoznak.

"Félünk, hogy bármikor ránk omolhat a plafon de az élet nem állhat meg, kollégáim és én is itt dolgozunk az épületben" - mondta a Független Hírügynökségnek Petőcz Imre polgármester.

A hivatal felújítása az első számítások szerint legalább 6-7 millió forintba kerülne. Ennyi pénze azonban az önkormányzatnak nincs. A település a Közép - Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács vis maior alapjából próbál támogatást szerezni. Néhány nap múlva nyújtják be pályázatukat, de ha nyernek, akkor is legkorábban csak a nyár elején kezdhetik meg a felújítást.

Addig átmenetileg minden irodát felállványoztak és abban bíznak, hogy nem szakad rájuk a ház mennyezete.