Vádat emeltek az esztergomi polgármester házát felgyújtók ellen
Meggyes Tamás autóját tavaly április 8-án hajnalban a lakása előtt gyújtották fel. A járművet eloltó polgármester a kiérkező tűzoltóktól tudta meg, hogy Esztergom-Búbánatvölgyben ég egy családi ház, melyről később kiderült, hogy az övé. A ház tetőszerkezete leégett és megsemmisült az épület fából készült hátsó része.
A nyomozást segítette, hogy sikerült felderíteni, honnan szerezték be a tettesek a felgyújtott háznál hagyott benzineskannákat, mondta Horváthné Varga Erzsébet főügyész-helyettes.
A vád szerint az elsőrendű vádlott vállalkozóként és magánszemélyként is konfliktusba keveredett a polgármesterrel. Bosszúból megbízta a másod- és harmadrendű vádlottat, hogy 10 millió forintért szervezzék meg a gyújtogatást. A bűnügyi láncolat végén, a végrehajtásban részt vevők, 80-100 ezer forintot kaptak a ház felgyújtásáért.
Az érintettek több személyt is bevontak a bűncselekmény elkövetésébe, mondta Horváthné Varga Erzsébet. Egyikük a ház felgyújtása előtt egy héttel megfúrta az ablakkeretet, hogy benzint fecskendezzen be, de akkor nem sikerült lángra lobbantania az épületet. Később benzinnel locsolták le a ház falát és meggyújtották, utána egyik társuk hajnali háromkor felgyújtotta a polgármester autóját.