Halálos áldozatokat követelt a Palacsintahét
Két halálos áldozata is van a pravoszláv farsangot lezáró Palacsintahétnek (Maszljanyicának) Oroszországban. Mindkét esetben palacsintaevő versenyen történt a tragédia.
Szerdán, a hagyományos palacsintaevő verseny alatt egy Belgorod megyei községben az egyik versenyző a második falat után lett rosszul: fulladozni kezdett, majd elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentőorvosok már nem tudtak segíteni rajta. A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az utolsó falat a légcsövébe került, így halálát fulladás okozta.
Hasonló, de ennél rejtélyesebb körülmények között vesztette életét egy nappal korábban egy 48 éves férfi a Kalinyingrád megyei Csernyahovszkban. A férfi megnyerte a palacsintaevés versenyét, és éppen a díjat vette át a pódiumon, amikor váratlanul összeesett. Bár a jelen lévő mentősök azonnal megkezdték az újraélesztését, a férfi rövidesen meghalt. A feltételezések szerint az ő halálát is a torkán akadt utolsó falat okozta, amit már a színpadon próbált meg lenyelni.
A Maszljanyica ünnepe jelenti az átmenetet a pravoszlávoknál az átmenetet a farsangi vigasságok és a soron következő böjti időszak között. Ilyenkor rendezik meg a téltemetés szertartását, ilyenkor minden családnál a vajas palacsinta a fő fogás.