Már nem titkosak a brit ufóakták
Először váltak publikussá a brit Honvédelmi Minisztérium hírszerzőinek ufójelentései, amit most bárki megtekintheti a Nemzeti Archívum honlapján, írja a BBC. A dokumentumok az 1987 és 93 közötti időszak jelentéseit tartalmazzák, ezek összesen 1200. Az iratokat a minisztérium whitehalli épületéből kellett kimenteni, mert azbeszttel fertőződtek meg, és a megsemmisülés veszélye fenyegette őket.
Dr. David Clark ufókutató szerint a legtöbb beszámoló teljesen hétköznapi dolgok nem mindennapi körülmények közötti megtapasztalása. Szerinte nincs szilád bizonyíték arra, hogy intelligens lények látogatták meg a Földet, de nem is zárhatjuk ki a lehetőségét.
Nagyon sok rejtélyes eset van, ami még nyomozást igényel, például az a 92-es eset, amikor a londoni Heathrow reptéren két légiforgalom-irányító egy fekete, fordított bumeráng formájú repülő tárgyat látott az irányítótoronyból. Mozdulatlanul lebegett, majd határozottan elrepült a reggeli napfényben.
Sok esetben viszont van magyarázat a jelenségekre. 1990-ben Tornado vadászgépek pilótái jelentették, hogy "óriási ufók" lepték meg őket Németország felett, de később kiderült, hogy csak műholdakat pályára állító szovjet rakéták égő roncsait látták. Egy másik alkalommal rengeteg szemtanú jelentkezett, hogy fényes, szivar alakú tárgyat látott repülni London felett, de egy Ford Mondeót reklámozó, kivilágított léghajó tévesztette meg őket.