Vádemelési javaslat a vonatvezető ellen
Hét hónapos nyomozás után lezárták a Monorierdőn tavaly októberben történt négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség nyomozását - hangzott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. A rendőrök kedden küldik meg az iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal a vonatvezető ellen.
A nyomozás és a szakértői vizsgálatok ugyanis egyértelműen megállapították, hogy a vonatot vezető férfi hibázott: az úgynevezett vonatbefolyásoló berendezést tolatás módba állította, így kikapcsolta azt a funkciót, ami 15 kilométeres óránkénti sebességre korlátozza a szerelvényt. A fekete doboz tanúsága szerint így körülbelül 78 kilométeres sebességgel rohant bele az előtte lassan haladó InterCitybe. A mozdonyvezető akár 15 évet is kaphat.
A baleset a Budapest-Cegléd vasútvonalon, Monorierdő vasúti megállóhelynél történt, amikor a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonatra ráfutott a Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat. Négyen meghaltak, 35-en megsérültek. A mozdonyvezető korábbi kihallgatása során ártatlannak vallotta magát.