Az egyik fővárosi iskolában hetvennél is több diák, pedagógusok és egy konyhai dolgozó is megbetegedett szerdán, a panasz minden esetben hasmenés volt. Az ÁNTSZ már megkezdte Keveház utcai általános iskola konyhájának vizsgálatát.
A hajnali órákban jelentkeztek az első betegek a XI. kerületben dolgozó egyik gyermekorvosnál, napközben pedig egyre többen fordultak orvoshoz hasmenés miatt.
Az ÁNTSZ szakemberei haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást. Mint kiderült, az iskolában csaknem 330 tanuló és 50-nél is több dolgozó volt. Közülük szerdán 78-an betegedtek meg: 71 tanuló, 6 pedagógus és 1 konyhai dolgozó.
Az ÁNTSZ szerda esti közleménye szerint az intézményben tálalókonyha működik. Az étel készítését, szállítását végző cég összesen 3500 adag ételt készít, a XI. kerület 9 általános iskolájába szállítanak, valamint óvodákba. Egyelőre más iskolában vagy óvodában jelentkező megbetegedésről az ÁNTSZ nem tud.