Egy villamosvezetőt is megvertek vasárnap
További Bulvár cikkek
Fél nappal a 130-as busz sofőrjének megverése után újabb BKV-dolgozót támadtak meg Budapesten: vasárnap este fél 8 után egy 52-es villamos vezetőjét bántalmazták a Határ úti megállóban. Az Index információi szerint a középkorú férfit kórházba kellett vinni.
A támadók nagy valószínűséggel ugyanazok voltak, akik nem sokkal korábban a 42-es villamoson is randalíroztak. Úgy tudjuk, a két 25 év körüli, részeg férfi hangoskodott és sörösüvegeket dobált. A villamos vezetője figyelmeztette őket, ha nem hagyják abba, rendőrt hív. Két megálló között hátrament hozzájuk, és tárcsázta a rendőrség számát. Ettől a randalírozók valószínűleg megrémültek, és az ablakon át távoztak. Ezután szállhattak fel az 52-es villamosra.
A BRFK kommunikációs osztálya azt írta, a villamos vezetője 19.40 körül a járművéhez tartott, amikor egy ismeretlen férfi odalépett hozzá, és azt kérdezte tőle, miért szólt be. Ezután ököllel arcon ütötte úgy, hogy felrepedt a szája. A részeg férfi társa a villamos ajtajánál állt, ő is megütötte a BKV munkatársát, majd még egy sörösdobozt hozzávágva távoztak a helyszínről.
Tárgyalnak a kamerákról
A BKV vezetősége 500-500 ezer forintot ajánlott fel annak, aki értékelhető információt ad az elkövetőkről, mondta az Indexnek Kiricsi Karola, a közlekedési társaság szóvivője. Közölte, minden lehetőséget megvizsgálnak, hogy megelőzzék a hasonló eseteket, így például több ellenőr lehet a járműveken.
Bár konkrét intézkedésekről nem döntöttek, ismét szóba került a járművek bekamerázása, amit az adatvédelmi ombudsman korábban aggályosnak tartott, és a terv emiatt nem valósult meg. A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a sofőrök közfeladatot ellátó személyek, az ellenük irányuló erőszak büntetése alapesetben 2 év helyett 3 év börtön lehet.
Az egyik 114-es buszt is megrongálták
Vasárnap kora reggel egy buszvezetőt vertek meg a 130-as újpalotai végállomásánál. A sofőr észrevette, hogy a hátul utazó két részeg férfi körül az egyik a buszban vizel, majd amikor ezt szóvá tette, rátámadtak, és kilökték a járműből. A buszvezető fejjel hátrazuhant, súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg kórházban ápolják. A támadók segítségnyújtás nélkül elmenekültek.
Egy olvasónk számolt be a legfrissebb esetről: hétfőn délelőtt 10.20-kor egy gyalogos a XXII. kerületi Városház téren megrongált egy 114-es buszt. Az alvállalkozó által üzemeltetett járműnek betörött a szélvédője.
Ököllel ütött a jegy nélküli kutya gazdája
Jegy nélkül akart felvinni egy kutyát a gazdája a Vértes Volán Tata és Tatabánya közötti járatára; az utas ököllel megütötte az őt figyelmeztető autóbuszvezetőt - közölte a vállalat.
A Vértes Volán tájékoztatása szerint vasárnap délután a járatra felszálló utast a sofőr megkérte, hogy váltson jegyet az ebnek, és felhívta a figyelmét, hogy szájkosár nélkül a kutya nem utazhat a buszon. Szóváltásba kerültek, majd az utas ököllel megütötte az autóbusz vezetőjét.
Az ügyben a tatai rendőrség bűnügyi osztálya kezdett eljárást. (MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.